52. fejezet - Ki vagy?

52. fejezet - Ki vagy?

Vasárnap reggel van. Kopogás ébresztett körülbelül 7 órakor. Hófehér hálóingemben odasétáltam az ajtóhoz és kinyitottam. Kómás állapotban alig ismertem fel a személyt, aki az ajtónál állt.

- Jó reggelt Liza! - ismerős női hang...

- Jó reggelt! - válaszoltam ásítozva.

Megdörzsöltem a szemem, amitől kezdett világosabbá válni a kép. Két fekete dolgot láttam magam előtt. Na de ki az a Liza? Én Hornblasia vagyok!

- Huuu... Nagyon ramatyul nézel ki... Jól vagy?

A látásom teljesen kitisztult. A két fekete tárgy valójában két hatalmas fekete szárny volt, a gazdájuk pedig nem más, mint...

- Rebeka! Mit keresel itt ilyen korán? - kérdeztem.

- Gondoltam benézek. Meg persze beszélnem kell veled. Pontosabban beszélnünk kell veled.

És ekkor a háta mögül előbújt Elizabeth és Veronika is. Mégis mit akarhatnak?

- Öltözz. Kimegyünk a parkba, ha nem bánod. Hozd magaddal Elliotot is. - utasított Eliz.

Bólintottam egyet, becsuktam az ajtót és felébresztettem a vámpírt. Furcsa... A lányok arca semmilyen érzelemről sem árulkodott. Sem harag, sem vidámság, se semmi.

Odadobta pár tiszta ruhát Elliotnak, hogy ne kelljen koránjában még azzal is bajlódnia. Én is felöltöztem, majd felhúztuk bakancsainkat, magunkra vettük téli kabátjainkat és elhagytuk a szobát. Az ajtót gondosan bezártam magunk mögött. A lányokkal úgy egyeztem meg, hogy a hotel előtt találkozunk. Gyors leszaladtunk a lépcsőn. A lányok kint vártak minket.

- Szervusz Elliot! - köszöntek a lányok kórusban.

Nekem persze minek köszönni? Elég egyszer, nem? Hát nem! :D Na de viccet félretéve...

A lányok társaságában kiválasztottunk egy padot, ahova ledobtuk magunkat, miután lesöpörtük róla a havat. Veroni pakrócot is hozott magával, hogy egyikőnk se fázzon fel a hideg padon. A parkot köd uralta. Nehéz volt túl látni rajta.

- Nos... Liza... Mostanában alig találkozunk. Úgy érzem valamit titkolsz előlünk, vagy csak nem akarod elmondani. Úgy gondoltam úgy lesz a legjobb, ha minnél hamarabb beszélünk veled, mert utálok halogatni. - magyarázta a bukott angyal.
- Hát jó. - mondtam. - Hogyan meséljem? Hosszan, vagy inkább röviden foglaljam össze?
A lányok egymásra néztek, majd egy kid gondolkodási idő után válaszoltak.
- Inkább röviden. - mondta Eliz mindenki nevében.
Nagyot sóhajtottam.
- Van az a legenda arról a farkasdémonról...
- Hornblasiáról? - kérdezte Rebeka.
- Igen.
- Na és? Mi van vele? - kérdezte Veronika.
Elliot a vállamra elemte a kezét bíztatásul. Gyorsan kiböktem.
- Én vagyok Hornblasia.
A lányok nevetésben törtek ki. Hát persze, hogy nem hitték el.
- Liza! Ez nevetséges! Nem lehet! - mondta hahotázva Eliz.
- Pedig így van. - mondta Elliot. - Netán bizonyíték is kell? - kérdezte.
- Hát nem ártana. - mondta Rebeka.
Elliot a kezébe nyomta az évtizetekkel ezelőtt írt könyvemet. Kinyitotta nekik azon az oldalon, ahol a ,,Liza" név áll pontosan, világosan, érthetően, gyöngybetűkkel leírva. A lányoknak leesett az álla. Veroni fenn akadt egy nagyon fontos részleten.
- Itt az van, hogy megtaláltad a testvéredet, Hornblast. Ebben az életben is itt kéne lennie, nem?
Elliot ismét lapozott pontosan arra az oldalra, ahol a névmagyarázat van.

,,Hornblas Wolf

Hornblas, a zene patrónusa.

Németül: a zene patrónusa = musik patron = MUSIK PATRON visszafelé NORTAKIS

Japánul: Wolf (angol) = farkas (magyar) = Okami (japán)

Hornblas Wolf = Nortakis Okami"

A lányok belehajoltak a könyvbe. Én a távolba tekintettem, a hotel felé. Egy fekete alak támaszkodott a falhoz.
- Mindjárt jövök... - mondtam, de ezt a lányok gondolom meg se hallották.
Ahogy távolodtam tőlük még hallottam, ahogy egyikőjük azt suttogja ,,Úristen...". Odamentem a fekete alakhoz. Szépen kisétáltam a ködből. Ott álltam mellette. Tisztán láttam.

- Szervusz Hornblas. - köszöntem.
- Szervusz Hornblasia.
Felém fordult, megfogta a karomat, maga elé rántott, a falhoz nyomott és megcsókolt. Elmondtam neki, hogy a barátnőim is már tudják a nagy titkot. Odavezettem hozzájuk. A lányok elrettenve néztek rá. Egy árva szót nem tudtak kibökni.
Hát... Fény derült a titokra immár előttük is. Hornblasszal mindent elmondtunk nekik a lehető legegyszerűbben és legrövidebben, hogy felfogják. Mostmár tudják ki vagyok.
- Hornblas...és Hornblasia... - mondta Rebeka szinte alig hallhatóan.
- Igen. - suttogtam válaszul Hornblasszal együtt.
Nem számított, hogy jéghideg és havas az asztal, a lányok akkor is térdre borultak előttünk. Ennyire híresek lennénk?
A semmiből hirtelen felbukkant Harlekin igazgató. Gondolom meglátta a lányokat, ahogy hajladoznak előttünk...
- Mi folyik itt? - kérdezte.
- Liza és Nortakis... - kezdett bele Elliot, de az igazgató félbeszakította szavát.
- Tudom fiam, tudom. - mondta Harlekin teljesen nyugodt hangon.
- Tudja? - kérdeztem. - Akkor mégis miért..?
- Neked kellett rájönnöd.
Mindenki erre várt. Mindenki azt várta, hogy felébredjek.
- Más tanár is tudja? - kérdeztem.
- Igen és arra várnak, hogy végre fejet hajthassanak a legendás Hornblasia és Hornblas történetének élő példái előtt. A tündérmese, melyet minden éjszaka szüleik meséltek minden okkult lénynek, végre véget ér. Befejeződik.
Az igazgató azt tervezi, hogy az egész iskolát kihívja a parkba és ,,befejezzük a kedvenc történetüket." Csakhogy még nincs teljesen vége a sztorinak... Azt meg már csak mi tudjuk, hogy mi lesz a vége.

Másnap...

Hétfő. Itt az idő. A nagy nap, mikor az egész iskola, az egész tanári kar és az igazgató is fejet hajt előttünk. Görcsöl a gyomrom... Nem vagyok az ilyesmikhez hozzá szokva.
- Nah.. Essünk túl rajta. - mondtam és Hornblasszal kézen fogva léptem ki a hotelból, ami előtt a park telis tele volt diákok rengetegével.
Még az őrszemek, a macskák is ott voltak.

,,Hornblasia Wolf legendája (rövidebb változat - ahogy a szülők minden éjszaka elmesélik)

Réges régen élt egy csodálatos család az erdő mélyén. Ez volt a Wolf család. Ebben a családban élt egy leány, kinek neve a mai napig legendás maradt. Ő volt Hornblasia Wolf. Nemes farkasdémon családban született. Ő volt a legfiatalabb. A család egy pompás, kisebb méretű palotában élt. A Démonvilágból olykor ellátogattak az Embervilágba. Viszont ez a mászkálás egy idő után abbamaradt a két világ közt, mivel magukra haragították az embereket. És hogy mivel? Hát a határtalan tehetségükkel. Az emberek megirigyelték zenetudásukat és elkergették őket. Hornblasia szüleinek két gyermeke volt eredetileg. Hm... Volt... Hornblasia báttya, Hornblas. A kisfiú 5-6 évvel korábban született a leánynál. Egy éjszaka a kisfiú eltűnt. Az emeleten volt a szobája. Csak egy nyitott ablak és egy vértócsa maradt utána. A család biztos volt benne, hogy halott, de Hornblasia mikor megtudta, hogy van egy báttya, a fejébe vette, hogy felkutatja. Megkeresi testvérét. Megkeresi szerelmét. Megkeresi a párját.

Idő közben a család magára haragította a Halált. Sokan azt hiszik az állapotra gondolnak ez alatt... Nem. A Halál nem egy állapot. A Halál egy személy. Egy angyal. Egy halott angyal, akit eldöntheti, hogy ki meddig élhet. A Halál féltékeny volt a Wolf családra. Irigyelte hatalmukat, legendás mivoltjukat és gyerekes módom az öröklétüket. Tehát a Halállal való harmóniából harag lett. A Halál lemészárolta az egész családot. Hornblasia viszont életben maradt. Tán még ma is keresi párját hófehér farkasbőrbe bújva az éjszaka leple alatt, a Halál ellen pedig még ma is a bosszúját forralja."

A történet rövidített változatát Harlekin olvasta fel a tömeg előtt. Utána jött a kiegészítés.

- Ők itt Hornblasia és Hornblas. - mondta ránk mutatva. - Hornblasia végre megtalálta testvérét új testében.

A tömegnek több magyarázat nem is kellett. Elég volt annyi bizonyítéknak, hogy felvettük egy időre farkas alakunkat. Senki sem kételkedett a történetünk és Harlekin állítása felett. Mindenki meghajolt előttünk. Pár diáktól kézcsókot is kaptam...

...de a történetnek még nincs vége...

Még csak most kezdődik...