53. fejezet - Holtak
- Hornblas? Ha a Halál egy valakinek a neve, akkor mégis hogyan találjuk meg? - kérdeztem.
- Hát... Ez jó kérdés. A Halál ott bukkan fel, ahol halott van. Mondjuk a mi esetünk más. Minket Halál levadászott, mivel megirigyelte halhatatlanságunkat és tehetségünket, de ezt már korábban meséltem...
Hétfő van. Ideje kiagyalni, mivel is kezdjük a vadászatot. Mind a ketten azt szeretnénk, ha minden a régi lenne, ugyan tisztában vagyunk vele, hogy már sosem lesz az. Mindenesetre Halálnak bűnhődnie kell. Nem volt fair, amit tett.
- Irigységből a halálba vinni valakit ostobaságra és gyávaságra utal. - mondtam a semmibe bámulva.
A parkban sétáltunk épp tanítás után. Elliot fent maradt a szobában, a többiekről semmit sem tudok.
- Valahogy elő kellene csalni. Mit gondolsz?
- Igazad lehet. - válaszoltam. - De hogyan?
- Na várj... Én már arra is gondoltam, hogy hívjuk ki őt egy párbajra. A cél pedig az lenne, hogy bebizonyítsa, nem gyáva.
A hó lágyan ropogott a talpunk alatt, ahogy lassan meneteltünk rajta.
- Hmm... Nem rossz ötlet.
Valami hangot hallottam a hátam mögül. Mintha valaki futna... Egyre hangosabbak lettek a léptek, míg elénk nem vetődött egy fekete kabátos valaki...
- Hé! - mondtam meglepetten.
Az ismeretlen felkelt a hóból, leporolta a kabátját és nevetve felém fordult. Veronika...
- Sziasztok! - köszönt vigyorogva. - Nézzétek mit szerzett Rebeka!
Kinyitotta a tenyerét, és egy maréknyi bab alakú gumicukor lapult benne más-más színekben.
- Aaaham... És mi olyan különleges ebben? - kérdezte Hornblas.
- Hát az, hogy mindegyik más ízű. Van fülviasz, zokni, málna, citrom, alma, hányás, záptojás...minden. - magyarázta.
Hirtelen az égből lepottyant valami. Rebeka, a bukott angyal. Hát ki más?
- Vedd be egyszerre! - mondta Veroninak.
- Fuuuj, nem!
Egy ideig ezen vitatkoztak, majd tovább álltak. Kerge marhák....
- Mondd csak, ezek normálisak? - kérdezte a testvérem.
- Nem, de te sem vagy az. - válaszoltam vigyorogva.
Elmosolyodott.
Lassan visszasétáltunk a saját szállodánkba. Mikor egyedül visszatértem a lakásba, Elliot hirtelen behúzott az ajtón, becsapta mögöttem és a tenyerét mutatta.
- Nézd mit kaptaaam! Ez olyan gumicurok hogy...
- ...más-más ízű és a lehető legundorítóbb ízekben is létezik. - mondta helyette.
- Igen. Így van! - mondta elégedetten. - Re...
- ...beka adta. Igen, tudom. És hogy honnan? Szerencsétlenségemre összefutottam velük. - mondtam.
- Szerinted mi lenne, ha minden színt egyszerre vennék be? - kérdezte elgondolkodva.
Most komolyan ez a legnagyobb baja?
- Instant hányás. - vágtam rá. - Na de figyelj, ne ezzel foglalkozz! - elvettem tőle a gumicukrot és az éjjeli szekrényére szórtam az ébresztőórája mellé. - Inkább azt kellene kitalálni, hogy hogyan álljak bosszút a családom haláláért és nagyra értékelném a segítséged!
Sokat gondolkodtunk azon, hogy mégis mi lenne a legjobb megoldás, de valahogy semmire sem jutottunk. Kopogást hallottam az ajtónkon. Elliot nyitotta ki, de amilyen gyorsan megtette, ugyanolyan gyorsan vissza is csukta.
- Ki az? - kérdeztem.
- Az az idétlen Ázsiai sz*rkupac. - morogta.
Joel. Mit akarhat? Még párszor kopogott, aztán olajra lépett.
Valaki ismét kopogott. Megint Elliot nyitott ajtót.
- Szia Hornblas!
- Helló Elliot! Bejöhetek?
Elliot beengedte. Egyenesen felém vette az irányt.
- Hornblasia, Harlekin igazgató hivat minket. - mondta, és felém nyújtotta a kezét. Elfogadtam.
Elliot is velünk jött. Felmentünk az iskola legmagasabb pontjára. Bekopogtunk, Harlekin beengedett, Elliot pedig kint várakozott.
- Bocsánat, hogy ilyen váratlanul hívtalak ide benneteket. Az őrszemek kiszimatolták, hogy valamiben sántikáltok. Hm.. Mintha nem tudnám. Bosszút akartok állni a családotok igazságtalan haláláért. - mondta. - Talán tudok útmutatót adni. A pontos megoldást nemtudom, de annyit tudok mondani, hogy egy bizonyos helyen kell keresnetek a választ a dologra, hogy hogyan találhatjátok meg a gyilkost.
Egy könyv volt előtte kinyitva.
- Megköszönnénk a segítségét. - monsta Hornblas. - Kifejezetten tanácstalanok vagyunk.
Harlekin belelapozott a könyvbe.
- Ne kérdezzétek ki írta ezt a könyvet, mert magam sem tudom, név sincs feltüntetve rajta. Viszont azt írja, hogy ha ti rátaláltok egymásra és bármi kérdésetek van, akkor a holtakhoz forduljatok segítségért.
Hát persze! Kapcsolatba tudunk lépni a holtakkal, szóval a temetőben kell keresnünk a választ.
Elhagytuk az irodát, visszatértünk a lakásba. Hornblassal úgy beszéltem meg. hogy holnap nekifogunk a dolognak. Harlekin felmentett minket erre a hétre a tanítás alól, szóval lesz időnk keresgélni a választ.
Valami hangot hallottam a hátam mögül. Mintha valaki futna... Egyre hangosabbak lettek a léptek, míg elénk nem vetődött egy fekete kabátos valaki...
- Hé! - mondtam meglepetten.
Az ismeretlen felkelt a hóból, leporolta a kabátját és nevetve felém fordult. Veronika...
- Sziasztok! - köszönt vigyorogva. - Nézzétek mit szerzett Rebeka!
Kinyitotta a tenyerét, és egy maréknyi bab alakú gumicukor lapult benne más-más színekben.
- Aaaham... És mi olyan különleges ebben? - kérdezte Hornblas.
- Hát az, hogy mindegyik más ízű. Van fülviasz, zokni, málna, citrom, alma, hányás, záptojás...minden. - magyarázta.
Hirtelen az égből lepottyant valami. Rebeka, a bukott angyal. Hát ki más?
- Vedd be egyszerre! - mondta Veroninak.
- Fuuuj, nem!
Egy ideig ezen vitatkoztak, majd tovább álltak. Kerge marhák....
- Mondd csak, ezek normálisak? - kérdezte a testvérem.
- Nem, de te sem vagy az. - válaszoltam vigyorogva.
Elmosolyodott.
Lassan visszasétáltunk a saját szállodánkba. Mikor egyedül visszatértem a lakásba, Elliot hirtelen behúzott az ajtón, becsapta mögöttem és a tenyerét mutatta.
- Nézd mit kaptaaam! Ez olyan gumicurok hogy...
- ...más-más ízű és a lehető legundorítóbb ízekben is létezik. - mondta helyette.
- Igen. Így van! - mondta elégedetten. - Re...
- ...beka adta. Igen, tudom. És hogy honnan? Szerencsétlenségemre összefutottam velük. - mondtam.
- Szerinted mi lenne, ha minden színt egyszerre vennék be? - kérdezte elgondolkodva.
Most komolyan ez a legnagyobb baja?
- Instant hányás. - vágtam rá. - Na de figyelj, ne ezzel foglalkozz! - elvettem tőle a gumicukrot és az éjjeli szekrényére szórtam az ébresztőórája mellé. - Inkább azt kellene kitalálni, hogy hogyan álljak bosszút a családom haláláért és nagyra értékelném a segítséged!
Sokat gondolkodtunk azon, hogy mégis mi lenne a legjobb megoldás, de valahogy semmire sem jutottunk. Kopogást hallottam az ajtónkon. Elliot nyitotta ki, de amilyen gyorsan megtette, ugyanolyan gyorsan vissza is csukta.
- Ki az? - kérdeztem.
- Az az idétlen Ázsiai sz*rkupac. - morogta.
Joel. Mit akarhat? Még párszor kopogott, aztán olajra lépett.
Valaki ismét kopogott. Megint Elliot nyitott ajtót.
- Szia Hornblas!
- Helló Elliot! Bejöhetek?
Elliot beengedte. Egyenesen felém vette az irányt.
- Hornblasia, Harlekin igazgató hivat minket. - mondta, és felém nyújtotta a kezét. Elfogadtam.
Elliot is velünk jött. Felmentünk az iskola legmagasabb pontjára. Bekopogtunk, Harlekin beengedett, Elliot pedig kint várakozott.
- Bocsánat, hogy ilyen váratlanul hívtalak ide benneteket. Az őrszemek kiszimatolták, hogy valamiben sántikáltok. Hm.. Mintha nem tudnám. Bosszút akartok állni a családotok igazságtalan haláláért. - mondta. - Talán tudok útmutatót adni. A pontos megoldást nemtudom, de annyit tudok mondani, hogy egy bizonyos helyen kell keresnetek a választ a dologra, hogy hogyan találhatjátok meg a gyilkost.
Egy könyv volt előtte kinyitva.
- Megköszönnénk a segítségét. - monsta Hornblas. - Kifejezetten tanácstalanok vagyunk.
Harlekin belelapozott a könyvbe.
- Ne kérdezzétek ki írta ezt a könyvet, mert magam sem tudom, név sincs feltüntetve rajta. Viszont azt írja, hogy ha ti rátaláltok egymásra és bármi kérdésetek van, akkor a holtakhoz forduljatok segítségért.
Hát persze! Kapcsolatba tudunk lépni a holtakkal, szóval a temetőben kell keresnünk a választ.
Elhagytuk az irodát, visszatértünk a lakásba. Hornblassal úgy beszéltem meg. hogy holnap nekifogunk a dolognak. Harlekin felmentett minket erre a hétre a tanítás alól, szóval lesz időnk keresgélni a választ.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése