1. fejezet - Utazás
,,Megint egy átlagos nap itt, az Embervilágban. Hurá... Örülnöm kéne? Ugyan minek?! Mindenki elítél a külsőm alapján, így nem is akarnak megismerni. Mindegy, nem érdekel. Az a lényeg, hogy a családom sosem hagy el. A szerelemben is teljesen egyedül vagyok. Bár lenne egy világ, ahol elfogadnak olyannak, amilyen vagyok. Sosem fogom itt megtalálni a helyem, ezt azért valljuk be. Ez van, ezt kell szeretni. Én azért még tovább várok, hátha jön egy sorsforduló. Igazából nem is az a bajom, hogy itt vagyok. Elfogadtam ezt a világot. Vannak emberek, akik szeretnek, és vannak, akik nem. Ez van. Nem azért kelek fel minden egyes áldott nap, hogy mindenkit lenyűgözzek. Ellenségek nélkül tán unatkoznák is. Csak az a baj, hogy utálom a drámát. Na meg az is, hogy túl sokat filozofálok a dolgokon. Sebaj. Ezentúl a negatív embereket igyekszem elbocsájtani az életemből. Jobb lesz ez így. Au...már megint fáj a fejem... Jobb lesz, ha abbahagyom egy időre a gondolkodást és meditálok egy kicsit..."
Igen, így kezdődött minden. Azon a napon leálltam a gondolkodással és mentem meditálni, viszont előtte 2 bőröndbe pakoltam az összes holmim. Fogalmam sem volt, hogy miért. Letettem magam mellé és meditálni kezdtem. Halványlila fogalmam sincs, hogy ez hogyan sikerült, de elhagytam a testem. Hirtelen jött egy nagy világosság, utána sötétség és kinyitottam a szemem. Felébredtem, de nem ott, ahol meditáltam. Ez a hely más volt...nagyon más... Fura, de egy út szélén álltam. Mellettem volt az a 2 bőrönd, amit még otthon összepakoltam. A táj teljesen kopár volt. Nyugtalanító. Egy útszéli táblán a ,,Kopár völgy" felirat állt.
Elzúgott mellettem pár autó. Nem tudtam mit tenni, így elkezdtem stoppolni. Az egyik meg is állt. Leengedték az ablakot és egy lány hajolt ki rajta csodálkozva.
- Szia! Te stoppolsz? - kérdezte.
- Nem, lájkolom az autókat baszki!
A lány elnevette magát. Még mindig jobb, minthogy idegesen elhúzzon mellőlem.
- Mi a neved?
- Liza vagyok.
- Én Rebeka. Örvendek!
Kinyújtotta felém a jobb kezét és kezet ráztunk. Nagyon kedves lánynak tűnik.
- Mit keresel itt, az út szélén? - kérdezte.
Elmeséltem neki, hogy mi történt. Kiderült, hogy vele is ugyanez történt, csak ő az autójában meditált, ahogy mindenki más. A jelek szerint én vagyok olyan balfék, hogy nincs hajtásim, sem pedig autóm.
- Igazából nem is tudtam, hogy mit csinálok. Egyszerűen összepakoltam, beszálltam a kocsiba, meditáltam és most itt vagyok. Aztán gondolkodás nélkül elindultam ezen az úton a többi autóval. - mesélte.
- Tudod hová vezet ez az út? - kérdeztem.
- Az összepakolás előtt még rajzoltam valamit. Olyan, mint egy térkép. Szerintem ez választ ad a kérdésedre.
- Diamond School?! - kérdeztem meglepődve.
- Igen. Nyugi, én is alig hittem a szememnek. Ilyen suli nem létezik az Embervilágban. Most más világban vagyunk. Itt még a szárnyaimat is lehet látni, az Embervilágban viszont láthatatlanok és hasznavehetetlenek.
- Milyen szárnyak?!
Rebeka kiszáll a kocsiból és levette a kabátját. Hatalmas, fekete szárnyak voltak kinőve a lapockájából.
- Bukott angyal vagyok. - mondta szemrebbenés nélkül.
Elképesztő. Azt hittem én vagyok az egyetlen fura az Embervilágban. Tévedtem.
- Én pedig démon. - mondtam.
Rebeka felajánlotta, hogy elvisz magával Diamond Schoolba. Elfogadtam az ajánlatot. Bepakoltuk a bőröndjeimet és lassacskán elindultunk.
2 órával később...
Túl vagyunk a Kopár völgyön. Egy másik tábla a ,,Suttogó erdő"-t jelezte.
Elkezdtünk Rebekával beszélgetni a zenéről. Kiderült, hogy mindketten gyűlöljük a mulatós zenét. Mindketten csak rockzenét, metált, hardcoret, punkot és ehhez hasonló zenei műfajú dalokat és bandákat hallgatunk. Ezt a beszélgetést viszont megzavarta valami... Valami nekiment a szélvédőnek, ami miatt majdnem garambolóztunk. Rebeka leparkolt az út szélére. Kiszálltam, hogy megnézzem mi volt az. Egy vérfarkas feküdt a kocsi előtt. Pár másodperc után visszanyerte emberi alakját. Egy lány volt. Lehajoltam hozzá.
- Jól vagy? - kérdeztem.
- Igen... - sóhajtotta.
Felsegítettem a földről.
- Mi a neved? - kérdeztem.
- Elizabeth. És benned kit tisztelhetek?
- Liza vagyok. - válaszoltam.
Úgy döntöttünk, hogy őt is magunkal visszük, hiszen ő is ugyanoda tartott.
1 órával később...
Rebeka már majdnem elaludt a kormány mögött, így Eliz átvette a helyét, Rebeka pedig a hátsó ülésen elaludt.
2 órával később...
Végre itt vagyunk. A suli káprázatosan nézett ki. Teljesen olyan volt a külseje, mint egy kastélyé. A sulitól jobbra és balra is egy-egy másik épület állt. Ezek voltak a lakhelyek. Olyanok, mint az Embervilágban az internátusok.
- A kocsinak van egy olyan tulajdonsága, hogy ha ezt itt lenyomom, akkor elkezd dudálni. - mondta Eliz vigyorogva.
- Jaj ne... - mondtam.
BEEEEEP!!! Rebeka felriadt.
- MI VOLT EZ?! MI VOLT EZ?!
- Micsoda? - kérdezte Eliz úgy, mintha mi sem történt volna.
Persze a kiszállás után megmondtuk Rebekának, hogy mi is történt. Szegény vérfarkast alaposan elagyabugyálta...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése