34. fejezet - Hamis

34. fejezet - Hamis

- Mikor fogod folytatni a könyvet? - kérdezte tőlem Elliot ebéd közben.

- Talán ma este kiolvasom, ha lesz kedvem és időm. - válaszoltam.

Az ebéd befejeztével óvatosan felálltam az asztaltól, Elliot kezembe adta a mankómat majd visszaindultunk órára. Tanítás után hallottam, hogy valaki fut m˜ögöttem a folyosón. Hátra fordultam. Joel volt az.

- Szia Liza! Hogy van a lábad?

- Gyógyulgat... Mit szeretnél? - kérdeztem mosolyogva.

Az a sötét szempár... Elbűvölő.

A falhoz támaszkodott, kicsit félre biccentette a fejét és válaszolt.

- Bánom, hogy nem ismertelek meg hamarabb. Tilda szinte mindig a nyakamon lógott. Mondott pár rossz dolgot az osztályodról, de főleg rólad beszélt. Ostoba liba... Csak lopta az időmet. Igazából csak annyit szerettem volna, hogy ha majd rendbe jösz, akkor kimehetnénk valahova sétálni az erdőbe vagy a parkba. Mit szólsz? - kérdezte, s mélyen a szemembe nézett.

Elliot a szemét forgatta és ásítozott.

- Na gyorsan döntsd el. Sietnünk kell! - mondta nekem Elliot.

- Miért sietünk? És hova? - kérdeztem.

- Nem érdekes, csak igyekezz!

Beleegyeztem Joel ötletébe. Szinte lehetetlen neki nemet mondani, mikor úgy néz...

- Csodás! Mi mentünk! - mondta Elliot és megragadta a karom. - Szia Joel!

- Ömm.. Sziasztok(?)!

Elliot egész a lakásig rángatott, belökött az ajtón, amit becsapott maga után.

- Elliot! Ez mi volt?! - kérdeztem értetlenül.

- Rád van állva ez a srác. Távol kéne tartanod magad tőle.

- Dehogy! Csak meg akar ismerni. Ennyi az egész.

- Aham... Persze.. Aztán majd jól meghág az erdőben vagy a parkban! - mondta ingerülten. - Csak meg akarlak óvni tőle, kérlek értsd meg..

- Nem kell aggódnod. Nem lesz semmi...

- Tudod, hogy ezt úgysem hiszem el. - vágott a szavamba a vámpír.

Egy időre elgondolkodtam.

- Féltékeny vagy? - kérdeztem.

Nem válaszolt. Csendben lefeküdt az ágyára, a fal felé fordult és úgy tett, mint aki alszik. Leültem mellé. Nem reagált. Lefeküdtem hozzá és hátulról megöleltem. Felsóhajtott és megsimogatta a kezem.

- Nem akarsz olvasni? - kérdezte halkan.

- Terveztem, de nem olvashatok úgy, hogy téged így látlak. - suttogtam.

- Köszönöm Liza.

Elengedtem őt és megkerestem Hornblasia Wolf könyvét. Kényelmesen elhelyezkedtem az ágyamon és tovább olvastam a sorokat. Már csak egy oldal volt hátra.

,,Villámok végeztek a családommal... Nem igaz... Ezt csak te látod. Te, ki a könyvemet olvasod. Csak akkor látod, ha direkt neked szól ez az üzenet. Ha olvasod, ha látod, akkor ez most neked szól kedvesem. Ez a könyv HAMIS. Keresd meg az igazit. Fejtsd meg a valódi történetemet. Kérlek.

Én nem haltam meg. Élek. Valahol élek. Keress meg, kérlek!"     - Hornblasia Wolf

Vége a könyvnek. Csak egy oldal volt, amit korábban kihagytam. Szóval Hornblasia története, amit ebben a könyvben olvastam, az hamis.

- Elliot, gyere ide egy kicsit légyszives.

Ledobta magát mellém az ágyra.

- Igen? - kérdezte.

- Nézd ezt az oldalt. - mutattam neki. Kíváncsi voltam, hogy látja e.

- Mit nézzek egy üres oldalon? - kérdezte a szemmét dörzsölgetve.

- Hát nem látod? - kérdeztem meglepetten.

- Mit nem látok?

- Hát az írást. - mondtam, majd a sorokra mutattam.

- Nem látok semmit. - válaszolta. - Miért? Te látsz?

- Igen...

Szóval az ünezetet Hornblasia nekem szánta. Miért? Miért pont nekem? Mindegy.. Ideje neki állni nyomozni. A történet szerint Hornblasia egy barlangban rejtőzött el. Meg kell keresni a barlangot és körül nézni benne. Ezt az ötletet Elliottal is megosztottam. Arra gondoltunk, hogy akkor holnap ebédszünetben elszakadunk az osztálytól a szünet végéig és megpróbáljuk megkeresni a barlangot. Tudtam én, hogy valami nem stimmel. Tudtam, hogy nem teljes a kép. Tudtam, hogy valami hiányzik. Hát ez volt az...



33. fejezet - Én, a megmentő

33. fejezet - Én, a megmentő

Sántítok a jobb lábamra. Csodás... Jelenleg be van kötve. Az igazgatóval megbeszéltem, hogy ne kelljen a lakásban tartózkodnom gyógyulásomig, mert így is sokat hiányoztam a farkasnátha miatt. Meg elvégre inkább botladozok egész nap, minthogy elmaradjak a tanulással.

Reggel a teraszon mindenki sajnáló tekintettel mért végig. Ilyen gyorsan terjedne a hír a falakon belül? Pedig csak az osztálytársaim tudtak eddig róla... Mégis ki adhatta tovább a hírt?

- Jó reggelt Liza! Ugye ez a neved? - lépett oda az asztalomhoz egy kóreainak látszó srác, akit eddig persze nem is ismertem.

Rövid fekete haj, kb. 180cm magas, enyhén kigyúrt testalkatú szemüveges srác.

- Szia! Igen, Liza vagyok. - mondtam kedvesen.

- Az én nevem Joel. Joel Stringer. - kezet rázott velem. - Korábban sokat láthattál Tildával egy asztalnál ülni.

- Arra felfigyeltem, hogy ül valakivel, de nem tudtam, hogy te vagy az, legalább is nem figyeltem, hogy kivel ül. Viszont azt észrevettem, hogy mindig elülsz más asztalhoz. - mondtam.

- Hahah! Na igen.. Sosem bírtam a csajt. Végre megszabadultam tőle, de nagy árat fizettél érte.

- Ugyan... Már megszoktam. Az egész osztályunk gyűlölte őt. Év elejétől kezdve mindenki azt várta, hogy kirúgják. Hát én elintéztem. - mondtam a lábamra nézve és felnevettem. - Egyébként miért szólítottál meg? Nem mintha baj lenne.

- Kíváncsi voltam, hogy ugyanolyan veszélyes vagy e, mint ahogy azt sokan mesélik. - válaszolta szemrebbenés nélkül.

- Ki mondta, hogy veszélyes vagyok? - kérdeztem meglepődve.

- Először egy arkangyal terjesztette a hírt, hogy Tildát kirúgták. Rákérdeztem, hogy miért és elmondta, hogy csúnyán összekaptatok. Azt mondta a verekedésetek alapján elég veszélyes is tudsz lenni. - mesélte.

- Oh.. Értem. - Rebekához fordultam, aki pont mellettem ült az asztalnál. - REBEKA! AZT MONDTAD VESZÉLYES VAGYOK?! - kérdeztem ingerülten.

- Igen, de még mindig jobb, mintha azt mondtam volna, hogy túl agresszív. - magyarázta ki magát.

Nagyot sóhajtottam és nem törődtem már a dologgal. Remélem nem néznek rám rossz szemmel, elvégre én vagyok az áldozat. Tilda védtelen áldozata. Mondjuk az egy dolog, hogy a verekedést én kezdtem, de minden okom megvolt rá, hiszn senki sem bírta volna már tovább. Mindegy, történt, ami történt. Az a lényeg, hogy kindenki megszabadult Tildától örökre.

A reggelit befejezve a rajzterembe tartottunk. A dokiol kaptam egy mankót, hogy könnyebben tudjak járni, de a lépcsők az ellenségeimmé váltak. Kilch és Elliot segítettek fel a lépcsőn. Mikor találkoztam a többiekkel szívélyesen fogadtak.

- ITT A HŐSÜNK! - kiáltotta el magát Jeremy.

- Miért is vagyok én hős? - kérdeztem értetlenül.

- Megszabadítottál mindenkit Tildától és a hülyeségeitől. Hálával tartozunk ezért. - modta Jonathan.

- De nem direkt volt. Egyszerűen csak összekaptunk és próbáltuk kinyírni egymást, ami sajnos nem jött össze. Tegnap a csatát ő nyerte, de a háborúnak az igazgató, Harlekin vetett véget, szóval igazából neki köszönjétek, ne nekem, - magyaráztam, de hiába.

- Mi mindezt értjük, de ha nem pöccensz be annyira, hogy neki menj, akkor nem rúgták volna ki, nem szabadultunk meg tőle. - Jeremy ezzel meggyőzött.

A nap végén Elliottal a lakásunkhoz tartottunk, viszont utunkat állta Joel.

- Szia Liza! - köszönt nekem lelkesen.

- Oh.. Szia! Mi járatban vagy itt? Nem otthon kéne lenned? - kérdeztem mosolyogva.

- De igen, viszont arra gondoltam, hogy megkérdezem van e terved a hétvégére.

- Hé! Én is itt vagyok! - szólalt meg Elliot.

- Oh.. Neharagudj. Nem vettelek észre. - mondta Joel.

- Mindegy, már megszoktam. - morogta a vámpír.

- Szóval? Van valami terved?

- Asszem most nincs, de ez még változhat. - feleltem.

Elliot idő közben lelépett. Beszélnem kellene vele...

- Arra gondoltam elmehetnénk sétálni a parkba, vagy esetleg az erdőbe...

- Jól hangzik, de a doki szerint pihennem kell. A kés tegnap egész a combcsontomig hatolt, így a csont is sérült ami kegyetlenül fáj. Most is alig bírok talpon maradni.

Elliotnak közben eszébe jutott, hogy nélküle nem bírok felmenni a lépcsőn a lakásig, tehát mikor a folyosón botladoztam, újra összefutottam vele. Felsegített a lépcsőn és ismét kényelembe helyezhettem magam az ágyon.

- Ez a Joel szerintem akar valamit tőled. - mondta.

Szinte az ercára volt írva az irigység.

- Ugyan... Egy harmadikos vámpír mit akarna egy elsős démontól?

- Hát nem is tudom. Tán szerelmet? - kérdezte elgondolkodva.

- Ugyan már! Nem hinném, hogy az a terve, hogy megszerezzen. Talál nálam sokkal szebb lányt is, mint ahogy minden más fiú.

A beszélgetésünket megzavarta egy ajtókopogás. Kilch volt az. A kezében egy csokor rózsát tartott.

- Hát te meg mit akarsz? - kérdezte meglepetten Elliot.

- Beengedsz légyszi? - kérdezte Kilch zavartan.

Elliot agyot sóhajtott és beengedte. Mikor megláttam a virágokat még a vér is megfagyott bennem.

- Kié ez a sok virág? - kérdezte Elliot.

- Lizáé.

Nagyon meg voltam lepve.

- Basszus, Kilch, mivel érdemeltem ezt ki? - kérdeztem meglepetten.

- Hidd el, hogy én se tudom. Egy srác a kezembe nyomta őket azzal, hogy adjam át neked. - válaszolta  unott hangon. - Szerintem valaki udvarolni próbál neked.

Átadta a csokrot, melyen egy cetli volt. ,,Kedves Liza! Ezt neked szedtem pár osztálytársammal és a tanárokkal. Remélem van hová tenned őket. Köszönjük, hogy megszabadítottál minket a banyától (Tilda). Szeretettel: Joel."

32. fejezet - Konfliktus

32. fejezet - Konfliktus

- Nézzenek oda! Meggyógyult a kutya! - ezzel fogadott ma reggel Tilda.

A tegnapi nap folyamán alig láttuk egymást, tehát nem tudta, hogy már felépültem. A kutya nevet azóta használja rám, mikor először átváltoztam farkassá. Ostoba kis csitri...

- Vigyázz a szádra. Bármikor darabokra szaggathatlak, banya! - morogtam vissza.

- Hirtelen mekkora lett a szád! Na mi van? Megártott a betegség? Feljutott az agyadig?

- Na húzz innen! Nem kíváncsi rád! - védett engem Elliot.

Tilda felszegett orral távozott előlem. Lassan Segal tanárúr is megérkezett. Ismét eljátszottunk pár dalt:

1. Beartooth - Loser (https://www.youtube.com/watch?v=WmiS57zLQlU)

2. Lower Than Atlantis - Get over it (https://www.youtube.com/watch?v=uVFYWtzFunI)

3. Nonpoint - Breaking skin (https://www.youtube.com/watch?v=fy7Ojgsieec)

Tilda csak ott kuporgott a sarokban. Itt ott beszólt nekem, de nem figyeltem rá és tovább játszottam. Nincs értelme egy olyan emberre figyelni, aki leértékel, vagy próbál megalázni. Égjen a pokol kékköves bugyraiban.

Lassacskán letelt a mai nap is és lementünk a parkba a csajokkal. Tilda követett és továbbra is az idegeimmel játszott.

- Szép fehér bundád van kutya! Egy nap majd megnyúzlak és lábtörlőként fogom használni.

- Jaj fogd már be! Nem érted, hogy nem érdekelsz? - kérzedtem nevetve.

- Engem meg az nem érdekel, hogy nem érdekellek téged. - nyújtotta ki a nyelvét.

- Nincs jobb dolgod? - kérdezte Rebeka.

- Jelenleg nincs, madárka.

Láttam Ellioton, hogy egyre idegesebb lesz. Próbáltam megnyugtatni, de nem jött össze.

- Ha nem fogod be, kivéreztetlek! - fenyegette a banyát a vámpír.

- Nem félek tőled. - nevetett rá Tilda.

Kilch is a parkban volt. Odajött hozzánk.

- Sziasztok! Mi a helyzet? - kérdezte vidáman.

Látta, hogy mindenki ideges, kivéve Tildát.

- Tilda? Te mit keresel itt? - kérdezte meglepetten.

- Szórakoztatom a népet. - válaszolta kuncogva.

- Azt látom... Menny innen! Senki se kíváncsi rád! Csak bajt tudsz hozni, mást nem!

- Ez nem igaz! Nektek nincs humorotok! Lúzerek vagytok mind! - kiabálta Tilda.

Lelöktem Tildát a földre, fölé ereszkedtem és szorosan lefogtam a kezét.

- Jobb lesz, ha ezt abba hagyod! - morogtam.

- Miért? Csak nem őt véded? Bár igaz.. Az állatok összetartanak.

Nem bírtam tovább... Folytogatni kezdtem. A többiek próbáltak leszedni róla, de nem jártak sikerrel. Végül aztán Veroni győzött meg.

- Liza! Ne foglakozz vele! Tudod, hogy Tilda milyen! Nem éri meg megölni!

Igaza van. Más személy ostobasága miatt bajba keveredni nem éri meg. Elengedtem Tildát és leszálltam róla. Elsétáltunk tőle, de nem vettem észre, hogy megint követ. Rám vetette magát és egy késsel próbálta elvágni a torkom. Kilch és Elliot leszedték rólam, Elizabeth arra kényszerítette, hogy a földre térdeljen és Rebeka kikapta a kezéből a kést.

- Béna vagy szivem. - mondtam neki mosolyogva.

Levágtam neki egy-két pofont, de továbbra sem adta fel. Ismét rám vetette magát és a bordámat ütötte, de sikertelen..

- MIÉRT NEM TÖRIK MÁR EL?! AZT AKAROM, HOGY ÁTSZÚRJA A TÜDŐD!!! - kiabálta.

- Ostoba! Nem tudsz megölni!!!

Feladta, leszállt rólam, visszalopta a kést és a combomba szúrta, majd elviharzott. A többiek pánikba estek, de tudták mit kell tenni. A sebem felett Veronika elszorította a lábam, hogy a vérzést megállítsa, Eliz kitépte belőlem a kést, Rebeka segítségért futott, a srácok pedig segítettek a suli bejáratához botladozni, ahol összeestem.

A dokinál ébredtem fel. A többiek mind körülöttem voltak, kivéve Rebekát. A lábamból még mindig ömlött a vér. Az orvos azt se tudta hirtelen, hogy mivel állítsa el. A vesztett vért egy üvegtálba gyűjtötte. Egy idő után az igazgató betörte az ajtót és hozzám sietett. Mögötte volt Rebeka.

- Mi történt?! - kérdezte az igazgató.

Még sosem láttam egyetlen tanárt sem így aggódni.

- Leszúrták. - válaszolta a doki és tovább kapkodott.

- KI VOLT AZ?! - kérdezte idegesen Harlekin igazgatóúr.

- Tilda.... - suttogtam.

A doki végre sikeresen elállította a vérzést, kitisztította a sebem, összevarrta és bekötötte. Elliot és Kilch ismét segített talpra állni. A lányok elköszöntek és visszatértek lakásukba, Kilch velünk maradt segíteni. Mikor visszaértünk a lakásunkhoz óvatosan leültettek az ágyamra.

- Jobban vagy? - kérdezte Kilch.

- Hát... Még mindig jobb, minthogy egy éles és hideg tárgy álljon ki a lábamból. - válaszoltam nevetve.

A két fiú mellém ült, hogy (a saját elmondásuk szerint) ,,biztonságban érezzem magam". Nevetséges, de aranyos gesztus. Valaki kopogott az ajtón. Harekin volt az.

- Szia! Jól vagy? - kérdezte aggodalmasan.

- Igen..

- Csak gondoltam szólok, hogy kirúgtam Tildát, elvettem az erejét és az emlékeit, tehát már nem lesz vele gondunk. Már az Embervilágban van és ott is marad örökre.

- MICSODA?! - kérdeztem a srácokkal egyszerre.

- Óh, nem kell megköszönni. Ez a minimum, amit érted tehetek, Liza. - legyintett, majd elégedett mosollyal elhagyta a szobát.

Mi hárman még mindig ott ültünk az ágyon kidülledt szemekkel.

- Baszki... - csúszott ki a számon.

- Gyerekek, bontsunk pezsgőt. - mondta Kilch monoton hangon.

Tisztára le voltunk sokkolva. Vége annak a sok gondnak, és még csak bosszút se kell állnom. Na holnap ünneplünk! :D

Kilch hazament, én pedig azonnal elaludtam.



31. fejezet - Féltékenység

31. fejezet - Féltékenység

Végre 1 hét betegeskedés után felépültem. Már hiányzott a suli. Hétfői napon kezdtem újra tanulni. Elliotnak még nem meséltem el a túloldalon történteket. Majd akkor mondom el neki, mikor jónak látom. Majd meglátjuk... Mindenesetre tanítás után kimentünk sétálni a parkba Rebeka társaságában. Beszélgettünk a betegségemről és az úgy eltöltött napjaimról.

- Nagyon rossz lehetett. - mondta Rebeka.

- Hát nem a legjobb, de túléltem. Életvesélyes betegség volt, de még megvagyok. - mondtam mosolyogva.

- A frászt hoztad rám, mikor elájultál! - jegyezte meg Elliot.

- Nem ájultam el. Meghaltam.

- MIVAAAN?! Ezt mikor akartad elmondani? - kérdezte ijedten a vámpír.

- Azt hittem tudod. - válaszoltam és sóhajtottam egy nagyot.

- Nekem itt ne sóhajtozz! Ilyenkor olyan, mintha unnál engem. - mondta Elliot.

- Bocsánat.

Sétálás közben hallottam, hogy valami fut mögöttünk. Egyre csak közeledett, majd nekem jött és a földre zuhantam vele együtt.



- LIZAAA!!! - kiabálta.

Kilch volt az.



- Hé! Eressz el!

Próbáltam kiszabadulni a karmai közül, de Kilch túl erős hozzám képest. Most még gyenge is vagyok a betegség után, szóval vigyáznom kell magamra.

- Ne álmodozz! Kegyetlenül hiányohztál! - mondta Kilch könnyes szemekkel.

Jeremy és Jonathan Kilch után jött, hogy leszedjék rólam. Jeremy felsegített a földről.

- Köszi srácok! Kilch, beléd meg mi ütött? - kérdeztem meglepődve.

Igazából örültem annak, hogy valaki más is hiányolt, de nem hittem, hogy pont Kilch fog a srácok közül a legjobban hiányolni. Mondjuk Kilch fajtája, a kemonomimi elég társas lény, szóval valamilyen szinten megértem.

- Hiányoztál. Ölelj meeeg! - mondta könyörgő hangon.

Odaléptem hozzá, megfogta mindkét karom, magához rántott, én pedig szorosan átöleltem. Ezen túl már a srácok is velünk tartottak. Mentünk még egy rövid szakaszon, majd leültünk a park közepén a mezőbe. Kilch mellém feküdt, mint egy macska.

- Cirógass! - könyörögte.

A füle tövét vakargattam, ő pedig aranyosan dorombolt. Elliot mellém ült.

- Milyen volt meghalni? - kérdezte.

- Sötét, hideg, csendes és nyugodt. - válaszoltam visszagondolva a történtekre.

- Láttál valamit a túlvilágon? - kérdezte Jonathan.

- Van egyáltalán ,,túlvilág"? - kérdezte Jeremy.

- Én hiszek benne, és ha Liza látta, akkor biztos van. - magyarázta Jonathan.

Tán itt az ideje, hogy Elliot a többiekkel együtt megtudja, hogy mi történt.

- Eleinte csak sötét volt, aztán lassan világosodni kezdett. Valaki egy másik néven szólított engem. Ez a valaki egy sötét csukjás férfi volt. Mikor levette a csukját, valamennyire láttam az arcát. Ismerősnek tűnt, de sosem láttam őt korábban. - meséltem.

- Akkor hogyan lehetett ismerős? - kérdezte Kilch.

- Épp ez az, hogy mégsem tudom. Fura érzés fogott el. Azt mondta már régóta vár rám. Megölelt és olyan érzés járta át a testem, mint mikor szerelmes vagyok, de ez mégsem szerelem volt, hanem valami más. Olyan...megmagyarázhatatlan. Utána újra életre keltem.

- Hmm... Érdekes. Ezt miért nem mondtad el nekem azonnal? - kérdezte Elliot.

- Nemtudom. Féltem, hogy mit reagálsz erre, ezért gondoltam várok vele még egy kicsit.

- Nem sokkolt volna különösebben.. - gondolkodott el a dolgon Elliot.

- A halálod sokkalta sokkolóbb volt szerintem. - mondta Rebeka.

- Igen, azt észre vettem. - jegyeztem meg nevetve, persze rajtam kívül ezt senki sem találta viccesnek.

Kilch az ölembe tette a fejét és átölelte a derkam.

- Szereted a cicákat? - kérdezte.

- Igen. Miért?

Elkezdett dorombolni. Furcsa. Eddig alig beszélt velem, most meg hirtelen...nah...érted..... Naaagyon furcsa. Elliot rám nézett, majd a távoli fákra vetette tekintetét és valamin nagyon elgondolkodott.

- Min gondolkodsz? - kérdeztem.

- Semmin... - válaszolta.

- Nem megyünk még? Egyre sötétebb lesz. - mondta Rebeka.

- Igazad van. Jobb, ha megyünk. - mondta Jonathan.

Lassan elindultunk a szállónk felé. Kilch egész végig a kezemet fogta, Elliot pedig mögöttünk ment. A lakásunkhoz értünk. Rebeka és Kilch beugrott hozzánk még egy kis időre, a meleg pár gyorsan lelépett. Elliot fáradtan az ágyára dőlt, én a vendégekkel az én ágyamon foglaltunk helyet. Elliot csendben a mennyezetet nézte, én pedig elbeszélgette Rebekával és Kilchel a múlt hétről, hogy mégis miről maradtam le.

- Képzeld! Tilda zeneórán annyira kiakadt a tanár véleményén, hogy kivágta a szaxofont az ablakon és a földhöz vágott egy gitárt. - mesélte Rebeka.

- Jesszus... Remélem kapott valami büntetést. - mondtam.

- Még szép! 1 hónapig ő pucolja az iskolavécéket. - mondta nevetve Kilch.

- Meg elvileg fel akar szedni egy másodikos srácot. Ha jól tudom, akkor vámpírról van szó, de egyenlőre a próbálkozásai sikertelenek. - mondta Rebeka.

- Oh.. Az a srác, akihez oda ült ebéden, de a srác elviharzott tőle? - kérdeztem.

- Na igen.. - válaszolta Rebeka vigyorogva.

- Esélytelen a dolog. Tilda túl Tilda ahhoz, hogy bárki is elviselje őt. - jegyezte meg Kilch.

Kint már korom sötét volt. A vendégek haza mentek. Kilch indulás előtt megölelt és megnyalta az arcom. Elhagyták a lakást. Ismét kettesben maradtam a vámpírral. Még mindig a plafont bámulta szótlanul. Mellé ültem.

- Mi a baj? - kérdeztem.

- Semmi.. - sóhajtotta.

- De látom rajtad, hogy valami bánt.

- De nincs semmi bajom! Csak fáradt vagyok... - egy könnycsepp gördült végig az arcán.

- ELLIOT! Az arcodra van írva, hogy valami bánt!

Hasra fordult és a párnájába temette az arcát. Sírt..

- Mond. Mi a baj? - kérdeztem újra.

Felült az ágyon, letörölte könnyeit és nagynehezen válaszolt.

- Ritkán ölelsz meg és ma alig szóltál hozzám. Csak a történetet mesélted el.

- Ne haragudj. Sajnálom. - mondtam szomorúan.

- Már megszoktam... - sóhajtotta, majd ismét hasra feküdt az ágyon.

Nem tudtam, hogy hogyan vidítsam fel, szóval egy ideig ötleteltem a dolgon, de hiába. Lekapcsoltam az éjjeli lámpát és Elliot hátára feküdtem.

- Érzem a melled a hátamon... - súgta vigyorogva.

- Idióta! - akadtam ki nevetve.

- Nyugi. - súgta.

A hátára fordult alattam, én meg a mellkasára tettem a fejem.

- Nah, végre velem is foglakozol, nem csak Kilchel. - mondta és a hátamat simogatta.

- Oh, szóval ez volt a bajod! - mondtam vigyorogva.

- Ömm......

- Valld be! Féltékeny vagy a cicafiúra!

- Nem vagyok féltékeny, csak rosszul esett, hogy őrá figyelsz, rám meg csak alig. - magyarázta.

- Igen, ezt hívják féltékenységnek.

Na igen... A féltékenység rossz dolog. Olykor gyűlöletbe is átválthat, de nem haragudhatsz egy olyan emberre, akitől többet vártál. Egy szerencsém, hogy Elliot egy ilyen eset után nem haragszik rám. Remélem soha nem is fog. Ugyan aranyos, ha egy srác féltékeny, de bele kell gondolni, hogy annak a bizonyos srácnak milyen érzés ez az egész. Inkább jobb megmagyarázni a dolgokat, minthogy az egyik fél tovább szenvedjen, marja magát.

- Szerinted gáz, ha egy fiú sír? - kérdezte.

- Nem. Miért lenne az? Szerintem aranyos. - válaszoltam mosolyogva.

- Akkor sírhatok neked még egy kicsit? - kérdezte könnyes szemekkel.

- Persze. - válaszoltam.