34. fejezet - Hamis

34. fejezet - Hamis

- Mikor fogod folytatni a könyvet? - kérdezte tőlem Elliot ebéd közben.

- Talán ma este kiolvasom, ha lesz kedvem és időm. - válaszoltam.

Az ebéd befejeztével óvatosan felálltam az asztaltól, Elliot kezembe adta a mankómat majd visszaindultunk órára. Tanítás után hallottam, hogy valaki fut m˜ögöttem a folyosón. Hátra fordultam. Joel volt az.

- Szia Liza! Hogy van a lábad?

- Gyógyulgat... Mit szeretnél? - kérdeztem mosolyogva.

Az a sötét szempár... Elbűvölő.

A falhoz támaszkodott, kicsit félre biccentette a fejét és válaszolt.

- Bánom, hogy nem ismertelek meg hamarabb. Tilda szinte mindig a nyakamon lógott. Mondott pár rossz dolgot az osztályodról, de főleg rólad beszélt. Ostoba liba... Csak lopta az időmet. Igazából csak annyit szerettem volna, hogy ha majd rendbe jösz, akkor kimehetnénk valahova sétálni az erdőbe vagy a parkba. Mit szólsz? - kérdezte, s mélyen a szemembe nézett.

Elliot a szemét forgatta és ásítozott.

- Na gyorsan döntsd el. Sietnünk kell! - mondta nekem Elliot.

- Miért sietünk? És hova? - kérdeztem.

- Nem érdekes, csak igyekezz!

Beleegyeztem Joel ötletébe. Szinte lehetetlen neki nemet mondani, mikor úgy néz...

- Csodás! Mi mentünk! - mondta Elliot és megragadta a karom. - Szia Joel!

- Ömm.. Sziasztok(?)!

Elliot egész a lakásig rángatott, belökött az ajtón, amit becsapott maga után.

- Elliot! Ez mi volt?! - kérdeztem értetlenül.

- Rád van állva ez a srác. Távol kéne tartanod magad tőle.

- Dehogy! Csak meg akar ismerni. Ennyi az egész.

- Aham... Persze.. Aztán majd jól meghág az erdőben vagy a parkban! - mondta ingerülten. - Csak meg akarlak óvni tőle, kérlek értsd meg..

- Nem kell aggódnod. Nem lesz semmi...

- Tudod, hogy ezt úgysem hiszem el. - vágott a szavamba a vámpír.

Egy időre elgondolkodtam.

- Féltékeny vagy? - kérdeztem.

Nem válaszolt. Csendben lefeküdt az ágyára, a fal felé fordult és úgy tett, mint aki alszik. Leültem mellé. Nem reagált. Lefeküdtem hozzá és hátulról megöleltem. Felsóhajtott és megsimogatta a kezem.

- Nem akarsz olvasni? - kérdezte halkan.

- Terveztem, de nem olvashatok úgy, hogy téged így látlak. - suttogtam.

- Köszönöm Liza.

Elengedtem őt és megkerestem Hornblasia Wolf könyvét. Kényelmesen elhelyezkedtem az ágyamon és tovább olvastam a sorokat. Már csak egy oldal volt hátra.

,,Villámok végeztek a családommal... Nem igaz... Ezt csak te látod. Te, ki a könyvemet olvasod. Csak akkor látod, ha direkt neked szól ez az üzenet. Ha olvasod, ha látod, akkor ez most neked szól kedvesem. Ez a könyv HAMIS. Keresd meg az igazit. Fejtsd meg a valódi történetemet. Kérlek.

Én nem haltam meg. Élek. Valahol élek. Keress meg, kérlek!"     - Hornblasia Wolf

Vége a könyvnek. Csak egy oldal volt, amit korábban kihagytam. Szóval Hornblasia története, amit ebben a könyvben olvastam, az hamis.

- Elliot, gyere ide egy kicsit légyszives.

Ledobta magát mellém az ágyra.

- Igen? - kérdezte.

- Nézd ezt az oldalt. - mutattam neki. Kíváncsi voltam, hogy látja e.

- Mit nézzek egy üres oldalon? - kérdezte a szemmét dörzsölgetve.

- Hát nem látod? - kérdeztem meglepetten.

- Mit nem látok?

- Hát az írást. - mondtam, majd a sorokra mutattam.

- Nem látok semmit. - válaszolta. - Miért? Te látsz?

- Igen...

Szóval az ünezetet Hornblasia nekem szánta. Miért? Miért pont nekem? Mindegy.. Ideje neki állni nyomozni. A történet szerint Hornblasia egy barlangban rejtőzött el. Meg kell keresni a barlangot és körül nézni benne. Ezt az ötletet Elliottal is megosztottam. Arra gondoltunk, hogy akkor holnap ebédszünetben elszakadunk az osztálytól a szünet végéig és megpróbáljuk megkeresni a barlangot. Tudtam én, hogy valami nem stimmel. Tudtam, hogy nem teljes a kép. Tudtam, hogy valami hiányzik. Hát ez volt az...