48. fejezet - Adottságok

48. fejezet - Adottságok

- A tegnapit vegyem úgy, hogy megcsaltál?

- Dehogy! Fogalmam sincs, hogy tegnap mi törtét.. - válaszoltam.

- De élvezted? - kérdezte Elliot felvont szemöldökkel.

- Hát....ömm....

- Na erről beszélek!

- Figyelj.. A tegnapira nincs válasz, de abban biztos vagyok, hogy nem csalta-

A szavamat félbeszakította egy ajtókopogás. Nortakis. Remélem ő az. Odamentem és ajtót nyitottam neki.

- Jó reggelt! - Joel rontott be. A pokolba..

- Mit akarsz?! - kérdezte Elliot fenyegetően.

- Látom még mindig nem láttok szívesen. De sebaj! Liza, ezt valaki neked küldi. - felém nyújtott egy fehér borítékot, melyen nem állt név.

- Ki küldi? - kérdeztem.

- Fogalmam sincs... Egy teljesen idegen srác adta nekem oda. Asszem harmadikos... Talán a hosszú hajú barátotok egyik osztálytársa.

Átvettem tőle a borítékot és felnyitottam. Egy öreg nyomdapapír volt benne, melyre gyöngybetűkkel ezt írták:

,,Te és Elliot gyertek le a parkba tanítás után.

Nincs semmi komolyabb célja, csak légyszives gyertek le.

Szeretnék pár dolgot mutatni, főleg neked, Liza, de úgy érzem,

hogy talán ezzel Elliotnak is tudok segíteni.

Amit ma látni fogtok, azt már rég nem tanítják az iskolában.

Rejtélyes okok végett betiltották. Szerintem az az oka,

hogy nem akarják, hogy a diákok ,,túl" erősek legyenek a

tanáraikhoz képest. Félnek, hogy fellézadunk (mondjuk én már rég

megtehettem volna).

Szóval ma délután 3-kor találkozzunk a parkban!

U.i.: Azért írtam levélben, mert ha csak úgy beállítottam volna hozzátok,

akkor szerintem Elliot megölt volna a tegnapi miatt. Ja és bocsi. Nem bírtam megállni.

Üdv: Nortakis Okami"

- Nah? Mit ír? - kérdezte Elliot.

- Nortakis küldte. Ma találkozunk a parkban, mármint úgy, hogy te is jössz. - válaszoltam.

- Tudtam én, hogy az a sötét bájgúnár akar valamit! - horkant fel Joel.

- Te még mindig itt vagy?! Kifelé!!! - Elliot kikergette a lakásból és kikapta a kezemből a levelet.

Eleinte tiltakozott a dologgal kapcsolatban, mert hát egy kicsit még mindig mérges Mr. Okami-ra, de sikarült megegyeznünk, szóval ma 3-kor nem okozunk csalódást Nortakisnak.

Tanítás után...

- Hé! Hová siettek? - kérdezte Kilch.

- Sehova, csak sietünk. - válaszoltam.

Kilchnek ennyi elég volt, de a lányok nem hagytak nyugodni.

- Haggyatok már! Nem mindegy az nektem, hogy hová megyünk?! - kérdezte Elliot.

Nem várta meg a választ. Megragadta a karomat és kivonszolt a suliból. Rápillantott a karórájára.

- Francba! Késésben vagyunk!

Bementünk a parkba. Nortakis egy padon ülve várt minket.

- Örülök, hogy eljöttetek. - üdvözölt.

Felállt a padról és átmentünk a füves részre. Leültünk és egy ideig kínos csendben néztük egymást.

- Ömm... Akkor miért is hívtál ide minket? - kérdezte Elliot.

Nem akarta azonnal a lecseszéssel kezdeni a beszélgetést. Meg hát Nortakis már levélben bocsánatot is kért, szóval nincs ok a veszekedésre...asszem.

- Ja tényleg! - csapott a démon a homlokára. - Na szóval.. Vannak egyes okkult lények, akik rendelkeznek bizonyos különleges képességekkel...adottságokkal. Ez tévedés. Minden egyes okkult lény rendelkezik különleges képességgel.

- A levélben azt írtad, hogy ,,már nem tanítják". Ezt hogy érted? Mi az, hogy ezt tanítani kell? - tudakoltam.

- Nem mindenki tudja azonnal elsajátítani az adottságát. És vannakk olyanok is, akiknek nem jön elő azonnal. Valahogy elő kell csalogatni. - magyarázta.

- És te tudod hogyan kell, igaz? - kérdezte a vámpír.

- Igen.

- Akkor te tisztában vagy ezzel az adottságoddal, ugye? Tudod használni is? - tudakolta tovább Elliot.

- Igen.

Egy képesség, mely mindenkit erősebbé tesz. Engem és Elliotot eléggé csábított a dolog. Vajon bennünk is van valami? Elő lehet csalogatni? Tudjuk majd használni? Biztos.

Elképzelésem sincs, hogy ilyen erőt hogyan lehet használni. Mondjuk nem lehet annyira különb a mágiától. A mágiában vannak bizonyos eszközök, melyek segítenek a belső erőnknek a felszínre jutni. Talán itt is ez a helyzet... Vagy nem?

- Az én adottságom az, hogy ha hozzáérek egy élőlényhez és ha nagyon erősen koncentrálok, akkor képes vagyok belelátni az emlékeibe. Legyen az növény, állat, ember vagy okkult lény. Akár egy halott is.

- Hogyan tudod ezt bizonyítani? - kérdezte Elliot.

Kételkedik Nortakisban. Elliot nemnagyon fogadja el ezeket a dolgokat. Talán még azt a képtelen tényt is nehéz volt neki elfogadni, hogy ő egy vámpír. Néha teljesen olyan, mint egy ateista (hitetlen).

- Ha ezt csinálom és hozzáérek valaki máshoz, akkor ő is látja az emléket. - mondta Nortakis. - Asszem egyszerűbb lesz megmutatnom.

Átvezetett bennünket egy olyan részre, ahol a fű kissé fel volt túrva, szét volt taposva. Sejtem, hogy mi ez a hely.

- Vajon itt mi történt..? Lássuk.

Leült a fűre velünk együtt, megfogott egy fűszálat mely kis idő után nagyon halványan elkezdett fényleni. Megfogta Elliot kezét. Elliot reszketni kezdett, pupillái összeszűkültek. Látta. Elkapta a kezét.

- Liza... Nézd meg... - mondta.

Megfogtam Nortakis kezét. Sejtettem. Ez az a hely... Mindent ennek az apró fűszálnak a szemszögéből láttunk. Ez az a hely, ahol én és Tilda összeverekedtünk. Félelmetes volt látni, ahogy Tilda azt a kést a combomba szúrja. A már rég összeforrt seb fájni kezdett. Borzalmas.

Nortakis elengedte a növényt, és a félelmetes kép eltűnt. Nortakis megsimogatta a combomon a kés helyét.

- Sajnálom. Borzalmas lehetett. - mondta.

- Enyhe kifejezés.. Én ezt élőben végig néztem. Itt álltam és néztem, ahogy a barátnőm majdnem elvérzik. Ő pedig itt, ezen a kitaposott helyen feküdt... - mesélte Elliot sokkosan.

A régi érzések előtörtek mindekettőnkben. Már épp kezdtem elfelejteni Tildát...

- Hogyan lehet előhozni a képességeinket? - kérdeztem.

- El kell mennünk a temetőbe. - mondta Nortakis. - A holtak segítenek az ilyen esetekben. Ez a másik oka annak, hogy betiltották az ezzel foglalkozó tanórákat. Nem mindenkire vannak jótékony hatással a halottak. - mondta és elindultunk a Wolf család temetőjébe.

Mikor odaértünk, akkor Nortakis nekidőlt az egyik fának. Kérte, hogy mi is tegyük ezt. A holtak megmaradt energiáit a természet vette át. A sírjaik föl˜ött elhelyezkedő fák. Ezekre az energiákra kell koncentrálnunk. Meg kell próbálnunk felvenni egy részüket. Ezek lesznek azok az engérgiák, melyek segítenek rajtunk, de ez még csak az első fázis.

Adrenalinra lesz szükség, melet a túlzott izgalom vált ki. Kínzásra van szükségünk. Nortakis munkához látott. Előkapott egy kést és ejtett egy-egy apró vágást a nyakunkon, majd folytogatni kezdett minket. Mikor már majdnem elájultunk, eleresztett minket. Ütésekkel is kínzott minket, melyek belilultak. Ezek olyan ütések voltak, hogy egy átlagos ember csontjait simán el lehetett volna törni velük.

Nem menekülhettünk. Az eredményért meg kellett szenvednünk. Nortakis sem élvezte, hogy bántania kell bennünket, de nincs más választása, ahogy nekünk sem. Meg kellett tanulnunk tűrni azt, amit csinál.

Jóformán laposra vert minket. Tele voltunk lila foltokkal és már mozogni sem bírtunk. Itt ért véget a dolog.

- Nos? - fölénk hajolt. - Éreztek valamit?

- Fájdalmat bazdmeg... Fájdalmat... - válaszoltam ingerülten.

Teljesen elhagyott minket az erőnk.

- Te szadista barom. - motyogta Elliot.

- Figyelj, én sem élveztem, ahogy ti sem. Szadista vagyok, az igaz, de ezt nem élvezetből tettem. Egyébként van gyógymód a sebek eltüntetésére, de nem hiszem, hogy tetszeni fog. Főleg neked, Elliot.

Elfogott mindkettőnket egy nagyon furcsa érzés. Egyszerre éreztük magunkat gyengének és erősnek. Testileg gyengék, lelkileg erősek lettünk. Elképesztő...

Elliot felállt, nekem nem segített. Önszántunkból kell felállnunk.

- Ti is halljátok? - kérdezte.

- Mit? - tudakolta Nortakis.

Én sem hallottam semmit.

- Valaki itt van, és asszem beszél. Rólunk. - mondta.

Reccsenést hallottunk a fák közül. Nortakis a hang után iramodott és Joellel tért vissza. Megvan a betolakodó. Mr. Okami egy fához vágta őt.

- FOGD BE A MOCSKOS POFÁD!!! - ordított rá Elliot és pofon vágta.

- De Elliot... Semmit se mondott. - motyogtam.

- Mi a... Elliot? Mire gondolok? - kérdezte Nortakis.

- Honnan tudjam?!

- És én? - kérdeztem.

- Fogalmam sincs. - Joel felé fordult és ismét levágott neki egyet. - MONDTAM, HOGY FOGD BE!!!

- Meg se szólaltam! - mondta Joel.

Nortakis megfogta Ellior kezét és gondolom belenézett a nemrég megtörtént emlékeibe. Odament Joelhez és ő is ütni kezdte.

- Valaki magyarázza már el, hogy mi folyik itt. - motyogtam a földről.

- A vámpírod gondolatolvasó lett, de csak a saját fajtája gondolatait hallja. - magyarázta Nortakis.

Felkeltem a földről. A távolban mintha tűz tombolt volna. Rajtam kívül senki se látta. Futni kezdtem felé. A fiúk utánam jöttek, Joel pedig elmenekült. Mikor odaértem, egy lángoló erdőrészt láttam. A Suttogó erdő fele lángokban állt. A fiúk felé fordultam.

- Gyorsan hívjatok tanárokat! LÁNGOL AZ ERDŐ!!!

Értetlenül néztek rám.

- Te miről beszélsz? - kérdezte Elliot.

- Arról! - mutattam a lángoló erdőrész felé.

Igen ám, de a láng és az erdő eltűnt. Térdre rogytam. A Kopár völgy és a Suttogó erdő határán vagyunk.

- Úgy tűnik a mi kis Lizánk látja a múltat. - mondta Nortakis és felsegített a földről.

Ez hát az én adottságom. Látom a múlt katasztrófáit.

Kimentünk az erdőből vissza a parkba.

- Említetted, hogy ezeket meg lehet gyógyítani. - mondta Elliot a démonnak - És azt is mondtad, hogy nem fog tetszeni a dolog.

- Igen, igen. Szerintem nem akarod tudni, hogy hogyan. - vigyorgott.

Elliottal egymásra néztünk, majd vissza Nortakisra.

- Mondd el. Nem akarok laposra verve megjelenni holnap a tanárok és diákok közt.

- Oké... - sóhajtotta. - Meg kell, hogy csókoljalak.

Na igen... Ha egy démon (aki bántott) megcsókol, akkor a sebek eltűnnek.

- MIIIVAAAN?! - akadt ki a vámpír. - Na nem! Szó sem lehet róla! Nincs esetleg más gyógymód?

- De van. Megvárod, hogy a sebek begyógyuljanak. Ez olyan 2-3 hétig biztos el fog tartani.

- Basszus...

Elliot nem akar holnap agyon verve mutatkozni a suliban, ahogy én sem. A leggyorsabb gyógymód Nortakis csókja. Elliotnak nincs más választása. Hagynia kell, hogy a démon megcsókolja őt.

Egyikük sem örült a dolognak, de muszály megtenniük. Megtették...

- Elliot? Ezt vehetem úgy, hogy megcsaltál? - nevettem.

- Hahaha... Nagyon vicces. - törölgette a száját, ahogy Nortakis is.

A démon odajött hozzám és megtette amit kell.

Mi vagyunk mostantól az egyetlenek, akik rendelkeznek az adottságaikkal a suliban. De Nortakis honnét tudhatott erről, mikor ezt már rég nem tanítják a suliban? Még csak harmadikos, és a tanítási módszert már minimum 10 éve nem használják. Honnan tudta?

- Hűha... - sóhajtotta a démon a csók után. - Most csináltam ilyet először, de imádok gyógyítani.

- Nortakis! Én voltam az első, szal ezt mégegyszer meg ne halljam tőled, légyszi! Jó?

Szegény Elliot. XD

- Oké. Bocsi. - nevette el magát a démon. - Nehéz életed volt az Embervilágban. Ellenségek, hazugok, rosszakarók, kétszínű emberek... Sajnálom. Nem ezt érdemelted, de mostmár biztonságban vagy. - mondta nekem.

Hát persze.. Belenézett az emlékeimbe.