47. fejezet - Vér

47. fejezet - Vér

Vasárnap. Ma reggel valami miatt Elliot nagyon furcsán viselkedett. Egyszerre volt agresszív és félénk is. A lányokkal azt terveztük, hogy kimegyünk sétálni és beszélgetni a parkba. Elvégre már régen lógtunk együtt. Azt akartuk, hogy a vámpír is velünk ztartson, de nem. Inkább otthon maradt.

Dél van. A lányokkal sok marhaságot meg kellett beszélnünk.

- Joel elég helyes srác. - mondta Eliz.

- Persze.. Hogyne... Csak annak a kivételével, hogy próbál elszakítani Elliottól. - mondtam.

- Még mindig nem fogadta el a dolgot? - kérdezte Rebeka.

- Ugyan hol fogadta volna el? Erőszakos idióta. Bárcsak Tilda nem lett volna olyan, amilyen, és összejött volna Joellel. Dehát ez van. Valamilyen szinten sajnálom azt a lányt...

- Hogy tudsz egy ilyet sajnálni? Hiszen majdnem megölt! - mondta Veronika.

- Tudom, de akkor is...

- Szerintem inkább ne beszéljünk róla. Még a végén felbukkan valamelyikük. - mondta Eliz.

Na igen. Eliztől megszokott dolog, hogy ha kimondja valaki nevét, akkor az a személy 1 órán belül felbukkan. Mondjuk velem is így van, de nálam ez csak az Embervilágban működik. Na meg az én esetemben fél óráról van szó. Sok ember ezt ki is használta. Az egyik ellenségem rájött erre a ,,képességemre" és ügyesen elterjesztette az emberek közt. Szánalmas...

- Elliot miért nem jött? - kérdezte Veronika.

- Fogalmam sincs. Ma reggel nagyon furcsán viselkedett. Alig akart hozzám szólni. Nehéz lenne eldönteni, hogy most haragszik, vagy tartózkodik tőlem. Még ma ki akarom belőle szedni, hogy mi a baja. Nem hagyom csak úgy, annyiban.

- Esetleg tudunk segíteni? - kérdezte a bukott angyal.

- Köszi Rebeka, de nem. Inkább maradjatok ki ebből. Lehetséges, hogy eldurvul a helyzet.

- Miért? - tudakolta.

- Elliot hangulata napról napra kiszámíthatatlan. Az egyik pillanatban boldog, a másikban meg ideges. Asszem ezért. - mondtam válaszképpen, de a bukott angyal tovább faggatózott.

Nem kapott pontos választ. Hamar feladta.

Elliot hangulatváltozásán kívül észrevettem rajta, hogy nagyon gyenge. Lehet ezért nem tudott jönni. 13 óra körül elköszöntem a lányoktól és visszaindultam a lakásba. A szálloda mellett észrevettem valakit a járdán. Ott ült egyedül, csendben, összekuporodva. Közelebb mentem hozzá. Elliot.

- Elliot? Mit keresel itt? - kérdeztem meglepetten.

- Magam sem tudom. - rám se nézett, mikor a választ adta. - És te miért vagy itt? Miért nem mész vissza a lakásba? - kérdezte.

- Mert te itt vagy. Valami baj van?

- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem. - sóhajtotta. - Gyengének érzem magam. Betegnek, de tudom, hogy nem vagyok az. Fáradtnak sem mondanám magam, vagy szomorúnak, esetleg aggódónak.

Észrevettem, hogy szorongat valamit a kezében.

- Mi van nálad? - tudakoltam.

Felém nyújtotta. Magával hozta azt a pici denevért, melyet Nortakissal találtam.

- Nem volt szivem egyedül hagyni őt.

- Értem. - mondtam, átvettem tőle a denevért és leültem a vámpír mellé. - És van oka a gyengeségednek? Vagy ez is olyan ,,lelki" dolog?

- Nem. Ez olyan ,,testi" dolog. Felöltözni is alig tudtam. Akkor képzelheted, hogy hogyan jutottam le a lépcsőn...

Reszeketett. Fázott, ami a vámpíroknál elég meglepő. Hozzá bújtam, hogy felmelegítsem. Elkezdett nevetni.

- Jó érezni a meleg véred. Olyan nyugtató. Most biztos azt hiszed fázok... Tévedsz. Ez is a gyengeség velejárója lehet. Mondjuk sejtem, hogy miért vagyok gyenge...

- Várj! Kitalálom! Nem foglalkozom veled eleget? - kérdeztem.

- Nem.

- Többre vágysz?

- Hahah! Igen, de nem ez az oka. - vigyorgott rám.

- Akkor mi?

Elment a kedvem a találgatástól. Ettől csak az idő megy el. Elliot végigfutatta a tekintetét rajtam, mint aki menten felfal. Megfogta a kezem, magához húzott és megölelt.

- Kell... - súgta oda a nyakamhoz.

- Mi? - kérdeztem értetlenül.´

Finoman végignyalta a nyakam és megcsókolta.

- Régen ittam vért. Kell a véred. Most. Most akarom! - ledöntött a járdára.

- Mit akarsz?! - bukkant fel Kilch, aki végig nézett rajtunk. - Oh! Értem haver! Éppen ,,sexy time"-ot tartasz, igaz? Hehe.. Akkor nem is zavarok tovább. - mondta és odébb állt. Mielőtt ott hagyott minket, visszafordult pár szóra. - Aztán csak keményen, Elliot! - majd kuncogva elment.

- Kilch! Várj! - a vámpír rám mászott. - Segíts! Ne haggy itt!!! - kiáltottam utána.

- Nyugi Liza! Hamar túl leszel rajta! Hidd el, élvezni fogod! - kiabálta vissza és végleg eltűnt.

Elliot előkapott egy kést és a torkomhoz nyomta.

- Basszus. Hol van ilyenkor Nortakis? - kérdeztem hangosan.

És megtörtént a csoda. Nortakis ott állt mellettünk a falnak dőlve.

- Hívtál? - kérdezte.

- Kérlek segíts! - könyörögtem. - Meg akar csapolni!

Megragadta a vámpírt a tarkójánál fogva és leszedte rólam. Felsegített a földről. Elliotnak nem volt ereje talpra állni, szóval hívtunk segítséget. Az őrszemek (azok a macskák) épp a közelben voltak, tehát elmentek Jeremyért és Kilchért, hogy segítsenek. Hamarosan fel is tűntek. Elcipelték a vámpírt a lakásunkba és bezárták az ajtót.

- Jól vagy? - kérdezte Nortakis.

- Igen. - sóhajtottam a lépcsőkorlátnak dőlve.

- Miért kellett neki a véred? Vagy csak megszomjazott?

- Láttad milyen gyenge! Azt mondta, vérre van szüksége, hogy erőre kapjon. - magyaráztam.

- Oh. Értem. Elvileg a démonvér a legerősebb erőforrás. Nem csoda, hogy téged akar. Ugye tudod, hogy nem tarthatjuk fogva örökre? - kérdezte.

- Hát persze! De akkor mi legyen?

- Innia kell a véredből. - mondta.

Nincs más választásunk. Beleegyeztem. Elliottért bármire képes lennék, hiszen szeretem őt. Meg akarom őt védeni mindentől, amitől csak tudom. Nortakis kizárta az ajtót, a vámpír pedig rám vetettem magát. Nekinyomott a falhoz, az egyik lábát a lábaim közé szorította, megmarkolta a csuklómat és a falhoz szorította a kezeimet. Mozdulni sem tudtam.

- Nem foglak megállítani, ha elemenkülsz, de megbüntetlek, ha elkaplak. Készülj fel. - suttogta.

- Nem félek tőled. Nem fogok menekülni. Nincs miért. - mondtam.

Elliot elmosolyodott, a nyakamhoz hajolt, élengedte az egyik kezem, hogy ismét elő vehesse a kést. A torkomhoz nyolta és egy apró vágást ejtett a nyakamon, mégis nagyon vérzett. Annyira gyenge, hogy még harapni se bír, ezért használ kést. Ajkai a nyakamhoz értek és elkezdte szívni a vérem. Fáj. Nagyon. Viszont élvezhető is.

Kezdtem szédülni. Nortakis megfogta a kezem. Látta rajtam, hogy a vérveszteségtől kezdek rosszul lenni. Próbálta leállítani a vámpírt, de hiába. Senkire sem hallgatott. Egy idő után véres ajkait elemelte a sebemtől. A kulcscsontomhoz hajolt és kiszívta, apró foltot hagyva maga után. Nortakis megcsókolta a kezem elismerése jeléül.

- Ügyes voltál. Elliot meg is hallhatott volna, ha elfutsz előle, de nem tetted. Már kishíján halálán volt. Megmentetted őt.

Elliot eleresztett és megköszönte, amit érte tettem, meg persze bocsánatot kért, hogy olyan hirtelen rám támadt. Megkérdeztem Nortakistól, hogy milyen gyakran kell egy vámpírnak vért adni, hogy életben maradjon. Saját elmondása szerint legalább kéthetente egyszer.

- Liza... Be kell valamit vallanom. - mondta Elliot.

- Mi lenne az?

- Mikor alszol... - Nortakis Elliotra meresztette szemeit velem együtt. - ...iszom a véred.

- MICSODA?! - akadtam ki. - Nem tudtad volna esetleg megkérdezni, hogy adok e belőle?!

- Sajnálom, de az első alkalom után elég nehéz megállni. Olyan gusztusos, harapni való nyakad van...a véred pedig finom, édes és forró... - mondta.

Nortakis megbökte a vállam.

- Azt tudtad, hogy a démonok is elélnek a véren? - kérdezte.

Csodálatos! Ezek szerint én is lophatom Elliot vérét. Mondjuk nem hinném, hogy Nortakis ezért árulta el nekem.

- Megkóstolhatlak? - kérdezte félénken.

- Mi?! Na neeem! Ő az enyém! - a vámpír derekamnál fogva húzott magához.

Csodás... Ezek veszekednek a véremen...

- Gondolom azt sem tudtad, hogy ha egy démon a saját vérét issza, akkor erősebbé válik. - folytatta.

- Hát... Nem. - válaszoltam.

Nortakis nekem jött, a falhoz nyomott és rám vigyorgott. Kibújtak a szemfogai, melyektől átjárt engem a félelem. Valamivel nagyobbak, fényesebbek és élesebbek voltak Elliot fogainál. Megcsókolta a nyakam és beleharapott. Finoman, gyengéden, szorosan magához ölelt. Lehunytam a szemem és itt-ott felnyögtem, aminek hallatán Nortakis szintén ezt tette. Ez az érzés... Imádom.