44. fejezet - Ízlések és pofonok

44. fejezet - Ízlések és pofonok

,,Megosztok veled pár röpke dolgot magamról, elvégre ha már ez a könyv a kezedbe jutott, akkor legalább legyél tisztában azzal, hogy ki és milyen vagyok. Tán kezdjük a kedvenc dolgaimmal.

Imádok az erdőben kóborolni. Akár egyedül, vagy társaságban. Az ételek közül legjobban a gyümölcsöket szeretem. Imádom az állatokat és a természetet.

Kedvenc hangszerem a zongora és a hegedű. Mindig imádtam hallgatni, ahogy apám és az egyik nagyapám hangszeren játszanak. Szinte életre tudták kelteni a hangszereket. A hangszerek valósággal énekeltek, meséltek, sírtak a kezeik közt. Nálunk sosem volt tabu a ,,túlzott szenvedély". Az emberek szerint a szenvedéllyel mindig túlzásba estünk. És akkor? Nem foglalkoztunk az emberekkel, mivel sosem éri meg. Hogy hogyan kerültünk kapcsolatba az emberekkel? Olykor elhagytuk a Démonvilágot és átléptünk az emberek világába, ahol utcai zenészekként ismertek minket. Nem kértünk pénzt érte, mivel nem voltunk rászorulva. Csak a közönség szórakoztatásáért érte meg átmenni. Csodás érzés volt végignézni a döbbent és lenyűgözött arckifejezésükön, noha nem mindenki ámult el tehetségünk láttán... Voltak rosszakaróink, irigykedők, de nem volt időnk velük foglalkozni. Az emberek sosem tudták meg, hogy honnan származunk. Némelyikük vándorcsaládnak nézett minket. Hát legyen. Azt gondolnak, amit akarnak, de sosem tudhatják meg az igazságot. A lényeg így is megvolt."

- Liza, már megint ezt olvasod? - kérdezte Elliot. Az osztályterem egyik sarkában gubbasztottam teljesen egyedül.

- Igen. Netán bajod van vele? - kérdeztem csipkelődő.

- Nem, csak hát már egyszer elolvastad. Mit nyersz azzal, ha újra elolvasod? Az első alkalommal semmit se ért.

- Hányszor mondjam még? Az a könyv hamis volt. Tán betűzzem le neked?

- Ne, így is értem. - sóhajtotta, majd odébb állt. Folytattam az olvasást.

,,Sosem értettem, hogy mi a bajuk auz embereknek velünk, míg az egyik egyetlen mondattal képes volt kifejteni: ,,Maguk túl mások."

Azt, hogy mások vagyunk eddig is tudtuk. Azzal is tisztában voltunk, hogy mennyire. Viszont arra sosem gondoltunk, hogy ez valaha is fel fog tűnni az embereknek. Az idők során egyre több ember mondta ezt. Volt, aki jó értelemben és volt, aki rossz értelemben mondta ezt ránk. Sajna a rosszból több volt, mint a jóból, tehát elhagytunk az Embervilágot. Visszahúzódtunk a mi világunkba."

Kis idő múlva megérkezett a tanárunk. Gyorsan becsuktam a könyvet és folytattuk az órát. A tanár már nem ment ki az osztályteremből, ezért nem találtam megfelelő időt az olvasásra.

Ebédidő. Reggel ugyan Nortakist nem láttuk, de az ebéden megjelent.

- Sziasztok! Elaludtam... Mindegy! Nem lényeges! Jóétvágyat! - mondta és ledobta magát mellém.

Észrevette a könyvet a kezemben.

- Hogy haladsz vele?

- Remekül. Minden benne van, ami a hamisban nincs. - válaszoltam elkesen.

Nortakis elmosolyodott. Kivette a könyvet az ölemből és lapozni kezdett. Ott ált meg, ahol éppen tartok.

- Oh! Szóval hollótollat használsz könyvjelzőnek! Ötletes. Én mindig bagolytollat használok.

Az utolsó mondatot mintha már hallottam volna korábban.

- Honnét van bagolytollad? - kérdeztem.

- Találtam. - válaszolta. - Egykor rengeteg időt töltöttem az erdőben. Volt időm gyűjtögetni. Egyszer el is ajándékoztam az egyik bagolytollat valakinek, akit nagyon szerettem...

- Ki volt az? Nem mintha közöm lenne hozzá..

- Legyen elég annyi, hogy lányról van szó. - nevette el magát.

- Elég szórakozottan fogod fel. - jegyeztem meg.

- Igen, valóban. De még mindig jobb, minthogy örökre búvábaszott legyek miatta. - mondta.

Igaza van. Én sem sírtam vagy szomorkodtam soha senki után. Aki egyszer elmegy, az elmegy. Bele kell törődni, el kell fogadni. Ez van.

- Mit fogsz csinálni tanítás után? - kérdezte Nortakis.

- Szerintem olvasni. Úgy sincs mit csinálnom, szóval..

- Majd ha lesz szabad időd vagy napod, akkor feltétlenül szólj nekem. Szeretnék még pár dolgot mutatni.

,,Kedvelt zenei műfajaink a klasszikus, metál és a rock, valamint ezen műfajok némely alfaja.

Öltözködési stílusunk a goth és viktoriánus divat ihlette. Szinte mindig feketét fordtunk a holtak és az alvilág tiszteletére, de olykor fehérben is pompáztunk, ha kedvünk úgy tartotta. A családomnak mindig az volt lényeges, hogy minél jobban különbözzön az emberektől és más élőlényektől. Ez mindig sikerült. Viszont mikor az emberek úgy gondolták, hogy ,,túl mások" vagyunk hozzájuk képest, akkor a többség fellázadott ellenünk. Soha többé nem tértünk vissza az Embervilágba."