43. fejezet - Kezdet

43. fejezet - Kezdet

,,1752. október 31."

,,Ez az első bejegyzésem. Hornblasia Wolf vagyok. A családtagjaim Blazenek is szoktak szólítani. Blaze a becenevem. Jelenleg 45 éves vagyok. December 21-én, a téli napforduló napján töltöm be a 46-ot. Ezt a könyvet ma kaptam édesapámtól, mivel ma tartjuk Samhain ünnepét. Ilyenkor örömtüzet gyújtunk az erdőben, táncolunk, éneklünk és rémtörténeteket, legendákat mesélünk egymásnak körülötte.

Csak a mai napot fűzöm dátumhoz eme könyvben. Hogy miért? Mert bizonyára komoly célja van annak, hogy ezt most megírom.

A mai nap kissé eltért a szokásos hétköznapoktól, elvégre ma van Samhain. Reggel, az ablakon keresztül kémleltem, ahogy apám és a nagyapám száraz fát gyűjtenek az örömtüzünkhöz, melyet éjszaka fogunk meggyújtani az erdő mélyén. A napsugarag keresztül vágtak a hatalmas fák ágai közt, melyek sárgult leveleiket hullajtották. Kopogást hallottam szobám ajtaján.

- Blaze? Ébren vagy? Vár a reggeli! - szólított anyám.

- Igen anyám, máris megyek! - mondtam és magamra kaptam az alvóköpenyem, elvégre mégsem mehetek le reggelizni egy szál hálóingben.

Gyorsan megfésülködtem és elhagyva a szobát lerohantam a lépcsőn a konyhába. Az asztalnál várt rám nagyanyám és édesanyám. Köszöntünk egymásnak, majd elfoglaltam megszokott helyemet.

- A többiek már reggeliztek? - kérdeztem.

- Igen. Korán keltek, hogy minél hamarabb hozzá foghassanak a munkához. - válaszolta anyám.

A reggeli befejeztével nagyanyámmal visszamentem a szobámba felöltözni. Szükségem volt nagyanyám segítségére, elvégre nem tudom egyedül felvenni a fűzőt.

Mikor kész voltam, lerohantam apámhoz és nagyapámhoz, hogy segíthessek nekik. Mindig is szerettem velük dolgozni.

- Apám? Hol van Magna nagyapa? - kérdeztem.

- Fogalmam sincs. - hangzott a válasz. - Ha gondolod, keresd meg. Mi is hiányoljuk. Kell még egy férfi a munkához."

- Hé Liza! Mit olvasol? - lépett oda hozzám Elliot, mikor észrevette, hogy egyedül gubbasztok az egyik fánál egy könyv társaságában.

- Hornbla-

- Jaj ne! Már megint? - kérdezte.

- Még ki se mondtam... Mindegy. Ez nem ugyanaz a könyv, amit az igazgató adott. Ez az eredeti.

- Na ne mond! És honnan van? - tudakolta.

Nem akartam neki elmondani. Ehhez az egy dologhoz semmi köze. Megígértem Nortakisnak még aznap, hogy senkinek sem mondom el. Ez a kettőnk titka marad.

- Azt nem kötöm az orrodra. - jelentettem ki hidegen és tovább olvastam.

Elliot még mondott valamit, de nem figyeltem rá. Már késő, Elliot, drágám. Olvasok. :D

,,Elindultam hát megkeresni őt. Felvettem farkasalakomat és amilyen gyorsan csak tudtam, végigrohantam az erdőt. Nem volt olyan rész, ahol ne kerestem volna. Nem találtam. Visszamentem a házba és megkérdeztem nagyanyámtól és édesanyámtól is. Ők se látták. Gondoltam felnézek a szobájába, hátha ott van. Talált, süllyedt! Ott feküdt az ágyában. Még mindig aludt, pedig nem jellemző rá, hogy ilyen sokáig alszik. Odamentem hozzá és nyomtam egy csókot az arcára. Lassan kinyitotta a szemét.

- Szervusz, Blaze! Mit keresel itt?

- Téged. - válaszoltam. - Már tűvé tettem az egész erdőt érted. Nagyon sokáig alszol. Tán valami baj van? - kérdeztem aggódóan.

- Oh! Nincs semmi bajom, csak fáradtabb voltam a szokásosnál. - ezzel kipattant az ágyból.

Magára hagytam, had öltözzön fel nyugodtan. Leültem az ajtóhoz. Hirtelen fura hangokat hallottam a szobából. Bementem. Szegénykémnek a hajába akadt a fésű.

- Ne segítsek?

- Nem kell. Megoldom. - megmozdította a fésűt. - AU!!! A POKOLBA!!!

Felnevettem.

- Mutasd, majd én. - odamentem hozzá és óvatosan kiemeltem a pokoli tárgyat királyi hajkoronájából.

Mikor végeztünk, lementünk a konyhába. Anyám odadobott neki egy almát reggeli gyanánt. Még bele sem harapott, de már kilépett a bejárati ajtón. Félredobta a csupasz almacsutkát és munkának látott. Én is beálltam a férfiakhoz, amit nagyanyám nem nézett jó szemmel, de nem érdekelt. Ha már egyszer ezt szeretem csinálni, akkor nem nagyon tarthat vissza a dologtól.

Ebédidőben behívtak minket ebédelni. Kolfinna nagyanyám is végre előkerült. Senki sem tudta meg, hogy hol volt egészen idáig. Nem volt hajlandó elárulni, de nem is firtattuk. A munkával napnyugtakor végeztünk. A két hölgy kihozta a hangszereket, egy gitárt és egy hegedűt. Magna nagyapa ismét aktivált egy boszorkányrúnát. Amint a tűz fellobbant, kezdetét vette a Samhain. Az énekkel és örömtánccal kezdtük, utána pedig rémtörténeteket és legendákat hallhattunk egymástól az őseinkről. Anyámnak volt egy könyve, mely telis tele volt horrorsztorikkal. Mindig ebből a könyvből mondott pár történetet. Nem lehetett nem élvezni.

A mai nap csodás volt, mint minden Samhain."

Becsuktam a könyvet. Észre se vettem, hogy már a vacsoránál ülök a lányokkal és a két sráccal.
- Nah? Milyen? - bökött meg Nortakis.
- Tetszik. Sokkal jobb ezt olvasni, mint a hamisítványt. - válaszoltam mosolyogva.
- Mit olvasol? - kérdezte Eliz.
- Könyvet, kedves. Könyvet. - válaszolta helyettem Nortakis.
Eliz nem ezt a választ várta. Csalódott fejjel folytatta az evést.
- Úgy érzem valamiből kihagytok minket. - állapította meg Elliot.
- Jól érzed. - mondta Nortakis.
- Nortakis csak segített az eredeti könyv megszerzésében, hogy megtudjam az igazságot. - súgtam válaszképpen.
- Én ezt értem, de miért suttogsz? - kérdezte a vámpír.
- Mert megteheti. - válaszolta gúnyosan, suttogva Mr. Okami, persze ő pontosan tudta, hogy miért suttogok. Sőt! Jóformán ő kért meg rá. Nemnagyon beszélhetünk nyíltan, hangosan a könyvről.
Éjszaka nekiláttam a második feljegyzésnek.

,,A családomról"

,,Egy gazdag családban nevelkedtem. A stílusunkat a gótika határozta meg. Az erdő közepén, egy kastélyban éltünk. Én, a szüleim és a nagyszüleim.

Ő itt az édesanyám, Calista Wolf:

 

Csodálatos nő volt. Megtanított a szépség minden csínyjára, a csábítás mesterségére és a szeretetre. Mindig egymás fűzőjét kötöttük be és olykor egymást is sminkeltük. Lehet, hogy furán hangzik, de szinte mindig együtt fürödtünk. Ha a szépségápolásról volt szó, akkor mindig egymás mellett voltunk. A ,,Calista" név annyit jelent, mint ,,legszebb nő".

Ő az édesapám, Lycidas Wolf:

Ő az életem első szerelme. Csodálatos ember volt. Felnéztem rá. Értett a mágiához. Ő volt az, aki megtanított engem az alakváltásra. A zenében is jártas volt. Minden egyes hétvégén együtt zenéltünk, vagy az erdőben bujdostunk farkasalakban. A családom hölgy tagjai nem nézték ezt valami jó szemmel, de egy idő után elfogadták. Neve jelentése ,,ifjú farkas".

A nagyanyám édesanyám feléről, Bijou Wolf:

Ő az ékszereivel ékeskedett. El is látott velük rendesen. Adhatott belőlük bármennyit, neki akkor is rengeteg maradt. Azt mesélte nekem egyszer, hogy lánykorában mániákus gyűjtögető volt és azóta is megmaradtak az ékszerek. Úgy vigyáz rájuk, mint szeme fényére. A ,,Bijou" név jelentése ,,ékszer".

Édesanyám feléről a nagyapám, Ozul Wolf:

Jártas volt a zenében, így ő tanított meg játszani hegedűn és zongorán. Szinte életem második szerelmeként tekintek rá. Ha látta, hogy unatkozok, akkor lehívott a szobámból a nappaliba zongorázni. Mindig örömmel mentem vele. A neve jelentése ,,árnyék".

Édesapám feléről nagyanyám, Kolfinna Wolf:

Sok napernyője volt. Az egyiket közülük nekem adta. A mi családunkban a fehér bőr a lelki tisztaságot és a nemességet jelentette, ezért kellett napsütésben a napernyő használata. A fehér bőr megőrzése főleg Cassandrának volt a legfontosabb. Egyetlen bőrhibát sem tűrt el egyik családtagunk bőrén sem, ezért jóformán mindenkit szemmel tartott. Vigyázott a bőrünkre helyettünk is. A ,,Kolfinna" név jelentése ,,fehér hölgy".

Végül bemutatnám édesapám feléről a nagyapámat, Magna Wolf:

Tudtommal édesapám tőle örökölte jóképűségét. Magna a Hold varázslataihoz értett a legjobban. Minden egyes teliholdkor aktivált egy boszorkányrúnát. A leggyakoribb aktivált rúna a védelem volt. Meg akarta védeni a családunkat, de azt sosem tudtam meg, hogy mitől, míg el nem jött... A ,,Magna" jelentése ,,közelgő Hold".

Fivérem:

Van, vagyis volt egy fivérem, Hornblas. Már egy ideje halott. Nem volt szerencsém megismerni őt, tehát csak hallottam róla a szüleimtől. 6 év van köztünk. 5 évesen vesztette életét és erre 1 év elteltével jöttem én a világra. Azt se tudom pontosan, hogy hogyan nézett ki. A szüleim nem tudtak róla sokat mesélni, elvégre egy 5 éves kisfiú nem élt még eleget, hogy regényt lehessen róla írni. Csak annyit tudok, hogy imádta a zenét. A nevét egy Hornblas nevű démontól kapta, aki a zene patrónusa, tehát nem véletlen a zene iránt érzett szeretete. Nagyapám őt is megtanította zongorán és hegedűn játszani. A szüleimnek hatalmas veszteség volt egyetlen gyermekük elvesztése. Egy fiú gyermek igazi kincsnek számít. Abban reménykedtek, hogy újra fiú fog születni, de nem így történt. Itt jöttem a képbe én. Arra gondoltak, hogy Hornblas lelke újraszületett bennem, ezért lettem én Hornblasia. Ezzel csak egy gond van: a bátyám nem bennem született újra. Akárhogy is legyen, de megkeresem az egyetlen fivérem lelkét, legyen az bármelyik testben. A holtteste nem került elő, tehát csak egy holttest nélküli búcsúztatót tudott neki rendezni a családom. Senki sem tudja, hogy pontosan mi történt vele. Csak annyit tud mindenki a családban, hogy egyik reggel a fivérem helyén az ágyban vérfoltok voltek, a szoba ablaka pedig tárva nyitva. Az ablak alatt egy hatalmas vértócsa volt az udvarban, de a holttest sehol sem volt. Mindenhol keresték, még az erdőbe is kimentek, a temetőbe, mindenhova, de semmi."

Felnéztem a könyvből. Elliot mellettem már aludt. Azt se tudtam hány óra. Ránéztem az órára.

- Hajnali kettő. - suttogtam magamnak. - Nem bírom letenni. Bár...miért is tenném? - ezzel tovább olvastam.

,,Nem ismerlek, de szeretlek"

,,Volt már olyan érzésed, hogy olyan embert szerettél, akit nem is ismersz, de még soha nem is láttad és nem ismered a történetét? Ebben a helyzetben vagyok most. Nem ismerem és soha nem is ismertem a bátyám, de szívből szeretem őt. Fura érzés, de ez van. Meg akarom őt keresni. Egyszer úgy is rátalálok, találkozok vele és akkor végre lesz alkalmunk beszélgetni, mint testvér a testvérrel. Sok olyan éjszakám volt, hogy csakis érte sírtam álomba magam. Minden egyes éjszaka gyújtok neki gyertyát. Fogalmam sincs, hogy milyen ember volt, vagy hogy milyen ember lehetett volna belőle. Jó, vagy rossz? Nem tudom, de szeretem őt. Mi lett volna, ha nem veszett volna oda? Hogyan kezelt volna engem, mint kishugát? Tanított volna engem bármire is? Segített volna nekem bármiben is? Vigyázott volna rám, vagy inkább ellökött volna engem magától? Szeretett volna? Kérdéseimre a választ tán már sosem fogom megtudni, de én nem adom fel. Akár a föld alól is előkerítem szeretett bátyámat, még ha belepusztulok is.

Drága, egyetlen fivérem, ez most neked szól, még ha nem is jut el hozzád ez az apró kis üzenet: Előbb, vagy utóbb, de megtalállak. Szeretlek bátyám. Tényleg. Komolyan. Szívből."

Kimerültem. Fáradt vagyok. Ideje aludni.