46. fejezet - Háziállat

46. fejezet - Háziállat

Visszatértem Nortakisszal a parkba. Ragaszkodott hozzá, hogy kimenjünk az erdőbe. Beleegyeztem. Úgy döntöttünk nekiállunk koponyákat és tollakat gyűjteni, elvégre ha egyáltalán találunk. A temetőbe mentünk. Ott találtunk pár hollótollat. Csontok is voltak ott, de nem érte volna meg őket elhozni. A koponya nekünk értékesebb.

- Liza! Gyere ide! - szólított Nortakis.

Egy hatalmas és vastag fa mellett állt. Odasiettem hozzá.

- Igen?

- Ezt nézd. - mutatott a földre.

- Egy szarvaskoponya.. Nem is tudtam, hogy itt szarvasok is élnek.

- Még szép, hogy itt is vannak! Elvégre erdőben vagyunk. - magyarázta Nortakis.

Egy kicsit butának éreztem magam. Mindegy... Látszik, hogy még nem tudok mindent erről a világról. A szarvaskoponyát agancsánál fogva cipelte magával. Aki keres az talál és megtartja. Remélem én is lelek pár dolgot.

Némi keresgélés után egyre több hollótollat találtam, de koponyát még sehol. Megbotlottam az egyik fa gyökerében és egy sziklára estem. Bevertem a fejem...

- Liza! Jól vagy? - sietett hozzám Nortakis.

Lassan feltáplászkodtam és akkor megláttam... Meglett, amit kerestem. Egy koponya. Hollókoponya.

Óvatosan felemeltem a földről. Remek nyaklánc készülhet belőle.

- Fáj a fejem... - mondtam.

- Vérzel. - mondta Nortakis. - Nagyon. Liza, neked beszakadt a fejed. - mondta tájékoztatásul.

Megérintettem a sérült részt. Au...

- Basszus...

- Gyere velem! - megragadta a kezem és a folyóhoz vezetett.

Leültetett egy kis sziklára, mely a folyó mellett volt. Belemártotta a vízbe a kezét és a fejemhez emelte.

- Mit csinálsz? - kérdeztem kábultan.

- Segítek. - válaszolta.

A fájdalom egyre csak tompult, majd teljesen elmúlt. Mikor Nortakis elemelte a kezét, csurom vér volt. Lemosta és újra hozzáért a sebhez. Mikor ismét levette a kezét a fejemről, már nem volt véres. Megérintettem a seb helyét. Eltűnt.

- Mit csináltál? - kérdeztem csodálkozva.

- Meggyógyítottalak. Semmi szükség nincs rá, hogy ismét a doktor rabjává válj.

- Köszönöm. - megöleltem.

Tovább keresgéltünk az erdő mélyén, mely meghozta gyümölcsét.

6 koponya, kb. 30 darab hollótoll és egy agancspár. Már épp indultunk volna vissza a parkba, mikor fura hangot hallottunk az egyik bokorban. Sípoló hang volt. Először azt hittük rosszul hallunk, de mégsem. Odamentünk, benéztünk a bokor alá és egy fénylő szempárral találtuk szembe magunkat. Félretoltuk a bokor ágait. Egy apró denevér visítozott a bokor alatt. Bizonyára nekiment az egyik fának repkedés közben és lezuhant. A szárnya el volt törve. Elhatároztuk, hogy hazavisszük és felváltva gondolkodunk róla. Először nálam lesz, majd pedig Nortakisnál.

- Mi ez a lárma?! - kérdezte Elliot ingerülten, mikor Nortakisszal beléptem a lakásba a kis denevérrel.

- Nyugi. Csak egy kis denevér az. - válaszoltam.

- Mivan? - kérdezte a vámpír értetlenül.

- Nézd! - nyújtottam oda neki a pici pakrócba bugyolált denevért.

- Aranyos, de miért van itt?

- Eltört a szárnya. - válaszolta a démon. - Felváltva fogunk gondoskodni róla.

- Értem. És mik ezek a koponyák és tollak? - tudakolta.

- Gyűjtögettünk. - válaszoltam.

- Értem. És hová fogod őket rakni?

- A koponyák fele Nortakisé, szóval ez a 3 koponya valószínűleg az íróasztalon vagy az éjjeli szekrényen foglal helyet a tollakkal együtt. - magyaráztam.

Elliot megbökdöste a kis denevért, aki ismét elkezdett visítozni. Bizonyára nagyon fáj neki a szárnya. Minél hamarabb meg kell őt gyógyítani, hogy visszamehessen a családjához.

- Ez mostantól valami házikedvenc lesz? - kérdezte Elliot a fejét vakargatva.

- Igen, valami olyasmi. Legalább is addig, míg rendbe nem jön a szárnya. - mondta Nortakis.

A pici denevér elhallgatott és némán kukucskált ki a takaróból. Olyan volt, mint egy élő sushi.