20. fejezet - Újra együtt

20. fejezet - Újra együtt

Tanítás után mindenki mentr a dolgára. Rebekával visszatértünk a lakásba és elkezdtük összepakolni a holmijaimat, hogy visszaköltözhessek eredeti lakásomba, Elliot mellé.

- Mond csak, jól érezted magad itt nálam? - kérdezte a bukott angyal pakolás közben.

- Igen. Köszönöm, hogy befogadtál erre a hétre.

- Nincs mit. Bármikor át jöhetsz. Úgy is mindig egyedül vagyok, bár néha átjön Eliz és Veronika beszélgetni. - mondta boldogan.

- Miről beszélgettek többnyire? - kérdeztem.

- Nálunk általában a fiúkról szól a téma. Egyenlőre ott tartunk, hogy Eliznek tetszik Kilch. Mondjuk mentekezni próbált, hogy nem is, de szerintem bejön neki. - magyarázta Rebeka kuncogva.

Felnevettem egy picit ezen a dolgon. Szerintem Eliz és Kilch aranyos pár lennének.

Miután végeztünk a pakolással elköszöntem Rebekától és a bőröndömmel együtt ,,haza" mentem. Az ajtóban álltam. Először csak egy nagy levegőt vettem, aztán a kulcsomat a kulcslyukba helyezve elfordítottam. Lassan lenyomtam a kilincset és beléptem a lakásba. Becsuktam magam mögött az ajtót. A lakás üresnek tűnt. Épp ez az, hogy csak annak tűnt... Úgy gondoltam bepakolok a szekrényembe a ruháimmal, míg Elliot vissza nem tér. Lassam kinyitottam a szekrényt...

- BU!!!

- ÁÁÁÁÁ!!! ELLIOT! MIT KERESEL TE A SZEKRÉNYEMBEN?!

- Meglepetésnek szántam. - válaszolta, és kimászott a szekrényből. - Meg amúgy is szeretem a sötét helyeket és a szekrényben pont volt annyi hely, hogy beférjek.

- Oh... Szóval amíg távol voltam te a szekrényemben ,,laktál"? - kérdeztem felvont szemöldökkel, előttem összefonva karjaimat.

- Neeem! Dehogy! Csak most jöttem rá, hogy beférek. - válaszolta nevetve.

Közelebb lépett hozzám, magához húzott és megölelt.

- Jó, hogy újra itt vagy. - mondta.

- Én is örülök. - mondtam mosolyogva. - Segítesz kipakolni? - kérdeztem, miután elengedett.

- Majd igen, de előbb mennyünk el sétálni. - válaszolta.

Felvettük a kabátot és kiléptünk az ajtón. A suli nyugati parkjába mentünk. Sétálgattunk a fák között és beszélgettünk.

- Mit csináltál nélkülem? - kérdeztem a vámpírtól.

- Semmit. Magányos éjszakáim voltak. Nem tudtam aludni és nem is tudtam kivel beszélgetni, mivel a srácok az osztályból már mind aludtak. Az álmatlan éjszakákon csak a puszta mennyezetet néztem az ágyamból. Unatkoztam, nagyon. Itt ott zenét hallgattam, de az se kötött le teljesen, szóval kerestem valami könyvet a holmijaim közt. Ezzel csak az volt a baj, hogy nem hoztam magammal egyet sem az Embervilágból. - mesélte búsan. - Ahogy a zenét hallgattam képzeletbeli videóklippeket rendeztem gondolatban és szerintem királyak lettek. - jegyezte meg vigyorogva.

- Hű! Akkor nagyon rossz lehetett neked, leszámítva persze a képzeletbeli videóklippjeidet. - mondtam nevetve.

- Jah.. És te mi jót csináltál nélkülem? Biztos jól szórakoztál Rebekával.

- Igen, de hiányoztál. Nekem is voltam álmatlan éjszakáim. Néha előkaptam Hornblasia könyvét, de Rebeka mindig rám szólt, hogy aludjak már. Sokat kérdezett a könyvről. Szinte mindenre kíváncsi volt vele kapcsolatban. Az egyik éjszaka képes volt hajnalig fent maradni csak azért, hogy meséljek neki a könyvről.

- Akkor rendesen kifaggatott. - jegyezte meg Elliot vigyorogva.

- Igen, de nem is bánom a dolgot. - mondtam mosolyogva. - Szerintem Rebeka megbízható. Remélem nem hiszem ezt rosszul, mert már így is rengeteg csalódásban volt részem az embereknél.

- Rebeka nem ember, ahogy itt mindenki is, szóval remélem az okkult lényekben nem fogsz csalódni, persze ezalól Tilda egy erős kivétel.

- Az ereiben csörgedezik az embervér is, ezért nem lepődök már meg nála semmin.

A parkban kerestünk egy padot és leültünk.

- Az egyik nap sírva omlottam össze...

- Miért? - kérdezte Elliot csodálkozva.

- Mert magányos voltam, hiába volt velem Rebeka. Hiányoztál. Hiányzott az a sok beszélgetés, melyet veled töltöttem. - válaszoltam könnyes szemekkel.

- Hát mostmár nincs miért aggódnod. Újra nyugodt lehetsz mellettem. - mondta mosolyogva.

- Biztos? - kérdeztem kételkedő hangnemmel.

- Nem. - válaszolta.

A vámpír az ölébe húzott és megölelt. Egy ideig el sem engedett.

Haaatalmas véletlenszerűségűen (van ilyen szó basszus?! XD) arra járt Jeremy és Jonathan. Nem vettük őket észre egészen addig, míg...
- Nézd már! Itt a gerle pár! - jelentette ki Jonathan.
Ijedten néztünk fel rájuk.
- Haha! Nem megmondtam, hogy csak pár hét kell nekik és összejönnek?! - nevetett Jeremy.
Gyorsan kiugrottam Elliot öléből.
- Basszus ekkora marhákat, amilyenek ti vagytok! Elliottal csak barátok vagyunk! - magyaráztam a vámpíroknak.
- Persze persze.. Láttuk, amit láttunk. - mondta Jonathan vigyorogva.
Elliot is felállt a padról.
- Ejnye fiúk! Nektek nincs jobb dolgotok?!
- Jelenleg nincs. - válaszolta Jeremy.
- Szóval jártok? - kérdezte Jonathan.
- Dehogy! Barátok vagyunk! Ha most nem tűntök el innen, akkor nagyon megbánjátok. - fenyegette őket Elliot.
- Ugyan mit fogsz tenni? - kérdezte Jeremy.
Elliottal összesúgtunk és kieszeltünk egy apró büntetést a srácoknak. Mind a ketten megragadtunk egy-egy erős faágat és azzal kergettük őket. Közben csapkodtuk a két szerencsétlent. Én Jonathant, Elliot Jeremyt. Jól szórakoztunk. A szerelemmel viszont még mindig nem fognak békén hagyni, de legalább nem haragudhatnak ránk a hátukon ketté tört faágak miatt. :D

19. fejezet - Sárkányvér

19. fejezet - Sárkányvér

Letelt az egy hét. Végre visszaköltözhetek eredeti lakásomba Elliothoz. A tanítás végén összepakolok Rebekánál és visszamegyek. A teraszon összefutottam a vámpírral.

- Szia! Végre letelt az egy hét! - ugrott elém boldogan.

- Jó reggelt! Igen, végre. - válszoltam mosolyogva.

A mai nap új feladatot kaptunk az osztályfőnöktől a tanítás alatt. Az osztályt három csoportra osztotta. Egy csoportban hárman voltunk. Én Jeremyvel és Elizzel voltam egy csapatban. Elliot Jonathannal és Rebekával volt. Szegény Kilch és Veronika meg lett áldva Tilda társaságával. A feladat az, hogy meg kell keresnünk az erdőben egy bizonyos üvegcsét, melyben sárkányvér van. A sárkányvér egy nagyon ritka dolog. Gyógyításra használják, de hogy miért pont sárkányvért kell keresnünk, azt senki sem értette. A tanárnő nem adott nyomot, amin elindulhatnánk. Lehet, hogy nem is szükséges. Az erdő déli irányába mentünk. A többi csapattal megegyeztünk, hogy nem követjük egymást. Tilda nehezen fogadta el a dolgot, de nem volt más választása. Szóval így minden csapatnak megvolt a maga területe.
Eleinte senki sem talált közülünk még egy kavicsot sem. Megegyeztem a csapattársaimmal, hogy feloszlunk és úgy talán könnyebb lesz a keresés. Mégis hogyan találjuk meg az elrejtett tárgyat, ha mindenki ugyanazon a helyen kutat?
Hosszas idő elteltével (ezt értsd úgy, hogy 2 és fél óra után) összefutottam egy kentaurral. A nevére sajna nem emlékszem. Mindegy, nem is ez a lényeg, hanem az, hogy adott útmutatórt nekem. Egy apró kis verset.
- ,,Folyó medrében apró hal, ki bele zuhan szörnyet hal. Keresd hát a parton kincsed, ha szerencséd van megleled."
- Köszönöm! - mondtam boldogan.
- Igazán nincs mit. A tanárnő beavatott minket is a dologba. A kentaurokkal téged szemeltünk ki. Szimpatikus egyed vagy a szemünkben. Azt már nem árulhatom el, hogy melyik folyóról van szó sajnos... További sok sikert a kereséshez! - mondta lelkesen és elvágtatott.
Folyó... Vajon melyik lehet az? Meg kell keresnem a csapattársaimat. Átváltoztam farkassá és futva keresni kezdtem őket, míg bele nem futottam szegény Jeremybe...
- Hé! Vigyázz! - mondta felháborodottan.
A földön fetrengtünk mind a ketten. Visszaváltoztam és felsegítettem őt a földről.
- Ne haragudj. Nem láttalak. Hol van Eliz? Épp titeket kereslek.
- Nem láttam sehol. Miért is keresel minket?
- Mert kaptam útmutatót. - válaszoltam.
- Á! Értem.
Ezentúl együtt kerestük Elizt. Egy idő után meg is találtuk. Szegény fenn akadt egy fán.
- Eliz?! Mit keresel te ott?! - kérdeztem.
- Láttam valami csillogót a fán. Azt hittem az üvegcsét láttam, de tévedtem és fenn akadtam, mikor próbáltam lejönni... - mesélte.
Jeremy felmászott érte és lehozta a fán akadt vérfarkast.
- Miért is kerestetek? - kérdezte Eliz.
- Mert kaptam útmutatót, amit mindenképp muszály nektek elmondanom. - válaszoltam.
- Oké. Akkor mond. - mondta Eliz.
- ,,Folyó medrében apró hal, ki bele zuhan szörnyet hal. Keresd hát a parton kincsed, ha szerencséd van megleled." Ezt egy kentaur mondta nekem.
- Akkor egy folyót kell keresnünk a sok közül. - jegyezte meg Jeremy.
- Igen, na itt a baj. Ötletem sincs, hogy melyik folyóról van szó. - mondtam.
- Váljunk szét és nézzük meg a folyók partját. - mondta Eliz.
- Igen, épp ezt akartam mondani! - mondtam haragosan.
Jé! Ez is tud gondolkodni! Nahát! -.-"
Ismét szétváltunk és kerestük a folyókat. Folyamatosan a verset mondogattam magamban. Egy idő után már rengeteg folyót megnéztem, de semmit sem találtam. Lassan mehettünk ebédszünetre.
- Hali! Na találtatok valamit? - ugrott elénk Elliot.
- Nem, még semmit, de szerintem már nyomon vagyunk. - válaszolta Jeremy.
- Csak nem nektek is elmondta a kentaur a verset? - kérdezte meglepetten Elliot.
- Miért? Nektek is elmondta? - kérdeztem csodálkozva.
- Igen, de alig értettem belőle valamit. Csak annyit tudtam belőle kivenni, hogy a sárkányvér az egyik folyóparton van. - magyarázta.
Egész szünetben erről beszélgettünk, míg újra el nem kellett válnunk egymástól. Visszatérve az erdőbe tovább kutattunk. Egy idő után rájöttem. ,,Folyó medrében apró hal", vagyis egy olyan folyót kell keresnem, ahol sok a kicsi hal. Ezt a folyót körülbelül 3 folyó után találtam meg. Ezek után már csak a parton kellett kutatnom. Némi fáradozás és idegeskedés után végre meglett a ,,kincs". Ezzel csak az a baj, hogy nem sárkányvér volt, hanem egy öreg, rozsdás kulcs. Ismét Jeremyt és Elizt kezdtem el keresni. Fél óra után meg is találtam őket.
- Nézzétek mit találtam! - lengettem az orruk előtt a kulcsot.
- Oké. Ez egy rozsdás, öreg, értéktelen kulcs. Beadhatod a vasasba az Embervilágban. - kuncogott Eliz.
- Nem érted, igaz?! Ez a kulcs nyitja azt, amibe az üvegcsét rejtették. - maagyaráztam.
Megértették, de nem hitték el teljesen. Azt hitték, hogy a versben lévő ,,kincs" a sárkányvért jelenti. Tévedtek. A kentaur ismét feltűnt.
- ,,Hegyek közti hangok mutatják utadat. Válaszd ki a megfelelőt, melyet követhetsz utadon."
Elindultunk a hegyek felé. Elkezdün egyre feljebb és feljebb haladni rajtuk. Minél feljebb jutottunk, a hangok annál hangosabbnak és kiterjedőbbnek tűntek. Varjúkárogás, baglyok szárnyának suhogása, denevérciripelés, farkasüvöltés, őzek léptei és még sorolhatnám. A denevérciripelést követtük. Egy denevérbarlangban kötöttünk ki.
- ROSZZ ÖTLEEET!!! ROSSZ ÖTLEEET!!! - kiabáltam futás közben.
Igen, a denevérek megtámadtak minket. Sikítozva rohantunk ki onnan, ők meg utánunk eredtek. Leugrottunk a hegyoldalról. Jeremy egy mérgesszömörce bokorban, én egy tűlevelű fán és Eliz egy kígyófészken landolt. Összekapartuk magunkat és a sok kígyómarás, tűlevélszúrás és mérgesszömörce okozta viszketés után ismét felmásztunk a hegyoldalra. Én még mindig a tüskéket húzkodtam ki a bőröm alól, Eliz a sebeit kötözgette, Jeremy pedig egy faággal vakargatta a hátát.
- Ne vakard! El fog terjedni! - szólt Jeremyre Eliz.
- De viszkeeet!
Sokat vitatkoztak ezen teljesen fölöslegesen. Némi gondolkodás után a farkasüvöltést kezdtük követni. Egy kis idő elteltével három farkassal találtuk szembe magunkat. Egy apró kis ládát őriztek.
- Ott van. - súgtam.
A farkasok vicsorogni kezdtek. Bárhogy is közelítettük meg őket, nem jött össze a dolog. Nem engedték, hogy a ládát elvigyük. Arra gondoltam, hogy harcolni akarnak, így hogy a saját súlycsoportjukkal kezdjenek ki én és Eliz átváltoztunk. Nem vártam ezt a reagciót, de a farkasok odébb áltak, én pedig nyugodtan elvihettem tőlük a ládát. Leereszkedtünk a hegyről és az egyik folyó partján felnyitottuk.
- Ó HOGY AZT A K**VA ISTENIT!!! - kiáltotta el magát Jeremy idegesen.
Na jah, a ládában csak egy papírfecni volt egy újabb nyommal. Ez azonban egy rajz volt egy apró medálról. Ezt kell megkeresnünk. Ez a medál egy pentagram volt. Kerestük mi az erdő egész területén, de semmi. Jeremy rám kiáltott.
- OTT VAN A NYAKADBAN!!!
- Mi?! Hogy ez?! - mutattam a nyakláncomra. - Nem hiszem, hogy ez lenne az, amit keresünk.
- Figyelj Liza, csak egy pentagram nyaklánc kell. Nálad van egy. - magyarázta nekem Eliz.
Belátom igaza van. De mire kell a pentagram? Alaposabban megnéztem a ládát. Megfordítottam és az alján taáltam egy vésett pentagramot. Pont akkora volt, mint az én medálom. Ráhelyeztem a medált. A vésett pentagram elkezdett világítani a medálommal együtt. Egy pillanat alatt a láda kicsúszott a kezemből és porrá vált a földön.
- MOST MEG ELRONTOTTAD! - jegyezte meg Jeremy idegesen.
Persze könnyebb azt hibáztatni, aki cselekszik is valamit és nem csak néz ki a fejéből egész nap. A porban valami csillogni kezdett. Óvatosan lesöpörtem róla a porszemcséket. Megvan. A sárkányvér, amit kerestünk. Jeremy bocsánatot kért az előbbi kiabálása miatt és mind a hárman elindultunk megkeresni az osztályfőnököt. Amint megtaláltuk visszahívta az osztálytársainkat az erdő közepére. Látta, hogy megsérültünk, így azt kérte, hogy nyaljunk bele a sárkányvérbe. Lehet, hogy undorítónak hangzik, de segített rajtunk. A sárkányvér a legjobb gyógyszer mindenre. A sárkányvérnek hatalmas az ereje.

18. fejezet - Vérszomj

18. fejezet - Vérszomj

 Az én szemszögemből:
A hétvége nagyon gyorsan eltelt. Egész végig aludtunk, de én azért néha felkeltem olvasni. Ismét hétfő van. Alig bírtam kinyitni a szemem. Elliot volt fölém hajolva. Hátborzongatóan vigyorgott rám.
- Mivan?! - kérdeztem meglepődve.
A vámpír csak tovább vigyorgott. Kimásztam az ágyból és bezáróztam a fürdőszobába. Az ember azt hinné, hogy a Démonvilág teljesen más, mint az Embervilág. Francokat! Legalább is a két világ közt van pár hasonlóság. A ma reggeli észrevételem az, hogy még a Démonvilágban sem szabadulunk meg a menzesztől. Igen, ma reggel jött meg.
- Hogy azt a k**va hétszentségit!
Szép lassan elkészülődtem, majd kiléptem a fürdőszobából. Amint kitettem a lábam Elliot letámadott és a falhoz szorított. Lefogta a kezeimet.
- Édes az illatod. Csak nem-
- De. Pontosan az, amire gondolsz. - sóhajtottam.
- Remek. - szorosan magához szorított, a kezei egyre lejjebb csúsztak a derkamon.
- Ne. - mondtam.
Nem hagyta abba. Perverzen rám vigyorgott, majd folytatta.
- NE! - kiabáltam, majd kifutottam a kezei közül.
Kirohantam a lakásból, bezártam az ajtót és bekiabáltam.
- KÉSZÜLŐDJ A MAI NAPRA! EZEN A HÉTEN ÁTKÖLTÖZÖM REBEKÁHOZ!
Elliotnál is volt kulcs, úgyhogy nem úsztam meg egykönnyen. Egy idő után elkészülődött, majd kizárta magának az ajtót. Elkezdtem futni Rebeka lakása felé, de a vámpír utánam eredt. Mikor elértem a bukott angyal lakását, berontottam és becsaptam magam mögött az ajtót. Elliot dörömbölt az ajtón.
- Mi van itt?! - kérdezte riadtan Rebeka.
- Segíts rajtam! Elliot a véremet akarja!
Rebeka gyorsan az ajtóhoz rohant és bezárta.
- Mi az, hogy a véredet akarja?!
- Menzesz... - sóhajtottam.
- Ááá! Már értem. - mondta a bukott angyal nevetve.
- Nem vicces! Aludhatok nálad ezen a héten? Nem akarom, hogy Ellioton eluralkodjon a vérszomj, de főleg a bujaságától félek.
- Persze! Bármikor szivesen látlak és számíthatsz rám. Úgy sincs szobatársam.
- Mi?! Hogy-hogy?! - tudakoltam meglepődve.
- Nekem nem jutott. - válaszolta nevetve.
Elliot egy idő után feladta és elhagyta a folyosót. Gondolom a teraszra ment. Bátorságot vettünk megunkon és lassan mi is elindultunk. Elliot ott ült a többiekkel az egyik asztalnál. Mikor meglátott seperc alatt magam mellett találtam őt.
- Biztos vagy benne, hogy el akarod pazarolni azt a pár csepp vért? - súgta a fülembe.
- Hagyd őt! Ezen a héten a biztonság kedvéért nálam alszik. Azt hittem tudsz magadon uralkodni, de látom még rád fér a gyakorlás. Sebaj, ma ismét lesz szerencséd gyakorolni. - mondta Rebeka.
Reggeli után az osztályfőnök várt ránk a suli előtt. Egy idő után elindultunk a Suttogó erdőbe. A vámpírok ismét a vérszomjukat gyakorolták korlátozni egy szerencsétlen, ártatlan mókuson. Együtt érzek azzal a szegény kis állatkával. Elliot a mókus helyett engem bámult egész idő alatt. Ebédszünetben míg mindenki a teraszon volt, én Rebekával mentem a cuccaimért, hogy átvihessen a bukott angyal lakásába. A szünet után visszatértünk az erdőbe. A vámpír le se vette rólam a szemét.
- Liza, nem félsz? - kérdezte Eliz.
- De. Nagyon. - súgtam.
- Hé Liza! Ha bármi baj lenne, akkor miránk számíthatsz! - mondta Jeremy.
- Majd mi lefogjuk Elliotot, ha elfajulna a dolog. - mondta Kilch.
- Oké. Köszönöm!
Egyetlen szerencsém, hogy Jeremy és Jonathan tudnak uralkodni magukon és az én oldalamon állnak. Tilda persze tovább szívózott velem.
- Úgy se tudod őt megfékezni. Hiába menekülsz előle, egyszer úgy is elkap. - mondta gúnyosan.
Én csak arréb löktem a boszorkányt és elvégeztem az órai feladatom. Ismét az átváltozást gyakoroltuk, ami óráról órára szerintem egyre jobban fog menni mindenkinek. A nap végén visszatért mindenki a saját lakásába. Szegény Elliot egyes egyedül lesz egész héten. Sebaj, majd kibírja. Nem hinném, hogy hiányzok neki. Csak a véremért eseng, más nem is kell neki. Remekül el van egyedül is.

Elliot szemszögéből:
Egész nap be voltam indulva. Nem tudtam levenni a szemem Lizáról. Szegény lány reggel nagyon megijedt, de nem én vagyok a hibás, hanem a vérszomj. Az ő vére más, mint a többieké. Még sosem kóstoltam démonvért. Az a baj velem, hogy ha van vérszomj, akkor bujaság is. Nem csoda, ha Liza szivesebben van Rebekával az ilyen időszakokban. Csak egy hét. Kibírom valahogy nélküle. Sajna a magányon már a zene sem segít. Kell valaki, akivel tudok beszélni. A zene ilyenkor nem elég. Kell a társaság. Magányos éjszakáim lesznek, de valahogy túl élem...remélem...


Az én szemszögemből:
- HIÁNYZIK ELLIOT!!! - kiabáltam el magam, majd sírva a földre zuhantam Rebekánál.
- Nyugodj meg. Csak egy hetet kell kibírnod nélküle. - nyugtatott a bukott angyal.
- Tudom, de már megszoktam, hopgy barátként bármiről tudok vele beszélgetni, legyen az lányos, vagy fiús téma. Hiányoznak a beszólásai... - mondtam zokogva.
- Csak nem vagy belé szerelmes? - kérdezte Rebeka vigyorogva.
- Dehogy! - vágtam rá nevetve.
- Perszeee. Nekem aztán mondhatod.
Rebeka nevetésben tört ki.
- Csak hiányzik. Ennyi. - magyaráztam.
- Oké. Értem. - válaszolta Rebeka.
Lassan besötétedett és mentünk aludni.

Elliot szemszögéből:
Kedd reggel van. Egész éjszaka nem aludtam. A vérszomj nem hagyott nyugodni, ahogy a magány sem. Fogalmam sincs, hogy a mai napot hogyan fogom kibírni. Vér kell. Liza vére kell nekem. Akarom őt, akarom a vérét. Látni akarom azt a halálra rémült arcát. A VÉRÉT AKAROM!!!


Az én szemszögemből:
Alig aludtam az éjszaka. Néha felriadtam. Elliot a teraszon még mindig engem bámult. Alig merek ugyanannál az asztalnál ülni vele. Ott voltak ugyan a többiek is, hogy vész esetén lefogják a vámpírt, de akkor is féltem.
- Hogy aludtál? - kérdeztem tőle.
- Nem aludtam. - válaszolta ridegen. - És te? - kérdezte.
- Néha felriadtam. - válaszoltam.
A terembe érve, ahol a hangszerek vannak, mindenki kiválasztotta a saját hangszerét és az egész napot a hangok elsajátításával töltöttük. Elliot még mindig rajtam tartotta a szemét. Van egy olyan érzésem, hogy ez egész héten így lesz.
- Hiányzol. - súgta a hátam mögül a vámpír.
Megfordultam.
- Te is nekem. - súgtam vissza könnyes szemekkel.

Elliot szemszögéből:
Gyorsan odébb áltam, még mielőtt valamit kivégeztem volna neki és tovább gyakoroltam a gitáron. Nem akarom Lizát bántani, mégis vonz a vére és a vágy. Láttam a félelmet a szemében, de mégsem rohan el. Mi járhat a fejében?

Az én szemszögemből:
Bármi is történjék, Elliot a barátom. Nem menekülhetek előle. Ebédszünetben egymással szemben ültünk.
- Liza, nem tudom, hogy meddig fogom tudni viosszatartani a vérszomjamat. Semmit sem segít, ha nem vagy velem. Legfeljebb csak annyit, hogy támadlak meg az éjszaka közepén. - magyarázta.
- Még az is elég nekem. Letelik ez a hét és visszaköltöm hozzád, csak kérlek bírd ki. 
- Nem fog menni...

Elliot szemszögéből:
Szerda, ismét Segal tanárúrral. Menni fog, nem támadok meg senkit sem. Vagy nemtudom... Majd meglátjuk, hogy hogyan fogom bírni. A tanterembe érve ezúttal Kilch volt a párom. Közös téjképet kellett kitalálnunk és megfestenünk. Nem volt valami egyszerű feladat. Liza Rebekával volt párban a terem másik oldalán. Megértem, hogy a démon igyekszik távol tartania magát tőlem, csak ha legalább ne ilyen feltűnően csinálná...
A nap végén visszamentünk lakásainkba. Nam bírtam egyedül, így átmentem Rebeka lakásához.
- LIZA! - kiabáltam.
Liza az ajtóhoz rohant.
- Elliot! Te vagy az?! - kérdezte.
- Igen. Nem bírom egyedül. Muszály valakivel beszélnem, főleg veled.
Leültem a földre, hátamat az ajtóhoz támasztva. Liza is ezt tette.
- Sajnálom, hogy ez történt. Kár, hogy a szomjamat nem tudom visszatartani. - mondtam neki sajnálkozó hangon.
- Nem te tehetsz róla. Még gyakorolnod kell.
- Igen, igazad van. Azért jöttem, mert nem akarok 3 órán át egyedül lenni. Gondoltam beszélgethetnénk. Hogy haladsz a könyvel?
- Egész jól. Hornblasia sokmindenben hasonlít rám. Imádja a zenét, a művészetet, a gótikát és a viktoriánus divatot. Ő is könyvmoly volt, mint én. - mesélte.
- Akkor magadra találtál a könyvben. - jegyeztem meg vigyorogva.
- Hát igen. Remélem nem haragszol, hogy az nap éjszaka elvonszoltalak magammal az igazgatóhoz. - mondta félénken.
- Nem, dehogy! Kaptam kárpótlást, emlékszel? - mondtam nevetve.
- Ne mond el senkinek, oké?! - mondta kuncogva Liza.
- Mit ne mondjon el? Kivel beszélgetsz? - halottam Rebeka hangját az ajón belül.
- Elliot van itt. - válaszolta a démon.
- Mi?! Mégis mit keres itt?! - kérdezte a bukott angyal riadtan.
- Csak beszélgetni jöttem. Nem bántok senkit. - válaszoltam.
Rebeka is leült az ajtóhoz és így hárman sokat beszélgettünk arról a bizonyos Hornblasiáról. Fogalmam sincs, hogy ki az, de ha Lizát ennyire érdelki a nő története, hát akkor legyen. Én nem kritizálom őt emiatt. Sőt! Pártolom is őt, bár nemtudom, hogy miért is érdekli őt a dolog. Szerintem készül valamire, csak még maga sem tudja, hogy mire.

Az én szemszögemből:
Csütörtök a Suttogó erdőben. Vadászat. Félek. Nagyon. Nem akarok én lenni a zsákmány.
Ugyan azt csináltuk ma is, mint múltkor, szóval nem volt nagy változás. Nyilaztam továbbra is. Véletlenül Tilda vállát súrolta az egyik kilőtt nyilam.
- TE OSTOBA! MIT KÉPZELSZ MAGADRÓL?! - förmedt rám a banya és felém rohant.
Elliot elém ugrott és ellökte a banyát. Veronika és Eliz lefogták, majd a tanárhoz vezették. Azt tudni kell Tildáról, hogy ő nem tiszta vérű boszorkány, mivel őneki csak 10 évesen adták át a mágia hatalmát. Ezt egy boszorkány tette. Az úgynevezett félvérű okkult lények ha megtámadnak egy tiszta vérű okkult lényt, akkor kegyetlen büntetésben lesz részük. A mostani büntetést Tilda megúszta, de a következőt már el kell fogadnia szó nélkül. Három ilyen támadás után kirúgják a suliból.

Elliot szemszögéből:
Az, hogy nem lehetek Lizával még nem azt jelenti, hogy nem védhetem meg őt. Ha rajtam múlna, akkor Tilda már rég halott lenne. Kár, hogy az iskola területén nem lehet gyilkolni. Egyszer elkapom, de azt nem éli túl. Ebédszünetben ismét szemben ültem a démonnal. Kérdeztem még pár dolgot Hornblasia Wolfról.
- Mégis milyen lény ez a bizonyos Hornblasia?
- Farkasdémon.
- Oh, vagyis a te fajtád.
- Igen. Kár, hogy nem ugyanabban a korban éltem, mint ő.
- Miért mondod ezt? - kérdeztem.
- Mert Hornblasia 100 éve halott. - válaszolta Liza.
A tanítás végén visszavezettek bennünkket a suliba, legalább is csak akartak. Félrelöktem Lizát az egyik fa mögé. Elbújtunk, míg a többiek elhagyták az erdőt. Lefogtam a lányt.
- Sajnálom, de már nem bírom tovább. - súgtam.
Visszatartottam bujaságom, elsöpörtem a nyakából gyönyörű fekete haját és a nyakába haraptam. Csurom véresen hagytuk el az erdőt.

Az én szemszögemből:
Péntek, vagyis ma ismerkedünk meg az erdőben élő lényekkel. Elliot tegnap letámadott. Most biztos azt gondolja, hogy félek tőle. Nem félek. Nem bírta már visszafogni vérszomját, én megértem. Eleogap csak röviden felsorolta az egyszerű állatkákat.
- Többnyire mókusok, kígyók, rovarok, őzek, farkasok, baglyok és varjúk élnek. Annyit kell tudni róluk, hogy ezek mind az Embervilágból lettek idetelepítve.
Olyan, mintha ellopták volna ezeket az állatokat, vagy nemtudom...
- Az okkult lények közül kentaurokkal lehet itt találkozni, valamint van itt egy démon, aki ezt az erdőt őrzi. A neve Singapur. A hegyekben is van egy őr. Egy griff, akit Tradus néven fogtok ismerni.
Elindultunk a hegyekbe, aholt Tradus él. A tanárúr szerint jobb, ha előbb őt ismerjük meg.

Felküszködtük magunkat a hegyoldalon egy barlanghoz. Tradus kecsesen lépkedett ki belőle. Bemutatkozott, mi is bemutatkoztunk és mehettünk tovább megkeresni Singapurt. Azt hittem érdekesebb lesz. Hát tévedtem... Tradus repülve lekísért minket a hegyoldalon. Az erdő szívében van egy hatalmas barlang szinté sziklából. Singapur lépett ki belőle. Meghajlott előttünk és tisztelettudóan bemutatkozott. Mi is ezt tettük.

Singapur már olyan régen nem változott vissza emberi formájára, hogy már el is felejtette, hogy hogyan kell, így már teljesen a Démonvilág részévé vált, mivel ez az egyetlen biztonságos hely a számára. A kentaurokba véletlenül botlottunk bele, szó szerint, ugyanis Eliz véletlenül nekirohant az egyiknek. Szegényy lány alig győzött bocsánatot kérni tőle. A kentaurok szíve hatalmas, így nem bántották. Felsegítette az egyik kentaur Elizt a földről. Bemutatkoztunk nekik, és ők is nekünk. A kentaurok vigyáznak az itt élő állatokra.

A nap végén mindenki visszatért a lakásába. Még két napot kell kibírnom Elliot nélkül, hacsak nem jön át újra az ajtóhoz beszélgetni.

17. fejezet - Tájkép

17. fejezet - Tájkép

Péntek van. Elliottal alig tudtunk kimászni az égyból. Igazán nem kellett volna az éjszaka közepén bóklászni, de nekem megérte. Nagynehezen elkészülődtünk, kivonszoltuk magunkat az ajtón, majd le a lépcsőn. A teraszon találkoztunk a csajokkal.

- Veletek meg mi történt?! Úgy néztek ki, mint akiket agyon vertek. - mondta Veronika.

- Éjszaka csak az igazgatóhoz mentünk egy könyvet elkérni. - válaszolta Elliot.

- Milyen könyvet? - kérdezte Eliz.

- Ezt. - árnyújtottam neki a könyvet.

A lányok mind csodálkozva nézték. Elég vastag könyv és a címét se értették.

- Mi volt ebben olyan fontos? - kérdezte Eliz.

- A suli főcsarnokában ugye megláttam egy nőről egy képet. Nos, elkezdett érdekelni ez a nő. A neve Hornbllasia Wolf és ez az ő könyve. - magyaráztam.

Már megértették, hogy miért is bóklásztam, de azt nem, hogy miért olyan fontos ez nekem. Magyarázhattam nekik bármit, de nem jutott el az eszükig, aztán végül arra jutottam, hogy én sem tudom a választ. Egyszerűen kíváncsi vagyok Hornblasiára és kész.

Reggeli után kimentünk a suli elé, ahol Elelogap várt ránk. Mikor a többi osztálytársunk is megjött, akkor elindultunk a Suttogó erdőbe. Körbevezetett az egész erdőn.

Megmutatta a dombokat, vízeséseket, hegyeket, a legmagasabb fákat és folyókat, valamint tavakat.

Felmentünk pár hegy tetejére, ahol a kilátás csodálatra méltó volt.

Viszont amilyen gyönyörü volt, ugyanolyan veszélyt is rejteget. A hegyek és dombok elég meredekek, így könnyen el lehet veszteni rajtuk az egyensúlyt. Az állatokkal és egyéb okkult lényekkel is vigyázni kell.
- Figyeljetek arra, hogy az itt élő lényeket ne haragítsátok magatokra, különben az lesz életetek utolsó hibája. - mondta a tanárúr.
Arra is figylemeztetett, hogy a folyók és patakok szélén is csak óvatosan lehet közlekedni, mert a partjuk elég csúszós.
- Itt csak egyfajta képpen lehet halászni. - magyarázta Elelogap, majd megmutatta a halászat módját.

- Régen vulkánok is voltak itt, de mostanra mind beomlott és domb lett belőle, de az a lehetőség is fenn áll, hogy az a hegy volt az a vulkán, mely egy egész erdőt elpusztított. - ezzel rámutatott az erdő legmagasabb hegyére.

Nehéz elképzelni, hogy valaha is ez egy vulkán volt, de oké... A vulkán az erdő szélén van, a Kopár völgy és a Suttogó erdő között.
- Egy legenda szerint ez a vulkán hozta létre a Kopár völgy néven ismert helyet. Régen hatalmas erdő volt, de mostanra már csak hamu maradt belőle. - mesélte a tanárúr.
A jövő héten bemutatja az erdő lakosait. A nap végén kivezetett bennünket az erdőből és mindenki mehetett a dolgára.

16. fejezet - Éjszakai bujdosás

16. fejezet - Éjszakai bujdosás

Éjfél körül jár az óra. Nem tudok aludni. Hornblasia nem hagy nyugodni. Odasétáltam Elliot ágya mellé és fölé hajoltam.

- Elliot? - suttogtam.

- Hmm...

- Elliot?

- ...mmm...

- Elliot? Alszol?

Lassan kinyitotta a szemét.

- Már nem... Mit akarsz? - kérdezte kómásan.

- Hornblasia nem hagy nyugodni.

- Az meg ki?!

- Hát az a nő a suli főcsarnokában a képeken.

- Jaaa... Már tudom. És konkrétabban mi is a bajod?

- Nemtudom... Egyszerűen ő jár az eszemben. Az igazgató felajánlotta, hogy kérhetek tőle könyvet Hornblasiáról. Lehet, hogy elkérem tőle.

- Jó. Most akkor mi legyen? - kérdezte a vámpír és ásított egyet.

- Eljönnél velem az igazgatóhoz ma éjszaka?

- Muszály?

- Légyszi. - néztem rá kiskutya szemekkel.

- Mit kapok cserébe? - kérdezte a jobb szemöldökét felhúzva.

- Fogalmam sincs. Amit szeretnél. - válaszoltam.

- Egy ölelést és egy puszit az arcomra. - válaszolta vigyorogva.

- Oké, megkapod. - válaszoltam zavartan. - Akkor jösz? - kérdeztem.

Elliot lassam kimászott az ágyból, felvette az egyik BMTH-s pólóját, kizárta az ajtót és magával vonszolt engem a folyosóra.

- Nem biztos, hogy jó ötlet így végig menni a folyosón, egyenesen az igazgatóig. - mondtam neki, mivel mindkettőnkön csak egy póló volt és alsónemű.

Elliot visszament a fürdőköpenyekért és abban mentünk át a suli épületében található legmagasabb toronyba. Felvonszoltuk magunkat a lépcsőn és bekopogtam az igazgatói irodába. Az ajtó lassan magától kinyílt. Bementünk, de nem láttuk az igazgatót. Némi kutatás után végre ráleltünk. Két szék közé volt befeküdve, melyekre egy pakróc volt terítve. Épp olvasott. Könyvmoly bunki. :D

- Uram? - szólítottam meg.

- Oh! Sziasztok! Mi szél hozott benneteket? - kérdezte jókedvűen.

Bizonyára örül ha vendéget fogadhat.

- Gondolkodtam azon a könyvön, mely Hornblasiáról szól. Elkérhetném?

- Hát persze! Keresd meg. Ott kell lenni abba a kupacban. - rámutatott egy hatalmas könyvkupacra.

Megkértem Elliotot, hogy segítsen. Fél órra után végre megtaláltuk a ,,Hornblasia Wolf" címen.

- Megvan! Uram, ez lenne az? - kérdeztem az igazgató felé mutatva a könyvet.

- Igen, ez az. - válaszolta mosolyogva.

Elköszöntünk az igazgatótól és visszatértünk a lakásba. Egy idő után kinyitottam a könyvet és beleolvastam. Sokat ír a zenéről és a művészetről. Hornblasia a művészetnek élt egész életében. 1 óra után letettem a könyvet és Elliotra néztem. Azt hittem alszik. Tévedtem. Csak feküdt az ágyon és engem bámult.

- Te még mindig nem alszol? - kérdeztem csodálkozva.

- Nem. Nem tudok elaludni. Ez az éjszakai séta megtette a hatását. Átment rajtam az álmosság. - válaszolta.

Tovább olvastam. Fél óra után le akartam menni a főcsarnokba megnézni újra a festményeket. Nagynehezen a szobatársamat is rávettem, hogy jöjjön velem.

- Miért ilyen fontos ez neked? -  kérdezte Ell a folyosón.

- Nemtudom, csak érdekel. Érdekel ennek a nőnek a múltja. - válaszoltam a vállamat vonogatva.

Elliot sóhajtott egyet. A főcsarnokba értünk. Sokáig nézegettem Hornblasia festményét. Tényleg hasonlít rám. Elliot szerint olyan, mintha ikrek lennénk. Nagyon gyanús ez nekem...

Egy idő után visszatértünk a lakásba és lefeküdtünk aludni. Hahaha. Könnyű azt mondani. Egyikünk sem aludt. Nem voltunk álmosak. Egyáltalán. Kicsit sem.

- Ígértél valamit. Emlékszel? - mondta Elliot.

- Miről beszélsz? - kérdeztem.

- Az alkunkról. Elkísértelek az igazgatóhoz és most tartozol nekem egy öleléssel és egy puszival. - magyarázta.

- Oh, tényleg... El is felejtettem.

- Akkor megkapom?

- Hm. Oké. Na gyere.

Felültem az ágyon, ő mellém ült, én pedig szorosan megöleltem és nyomtam egy puszit az arcára.

- Látod? Nem is fájt. - jegyezte meg nevetve.

- Aha, de most elengednél? - még mindig ölelt.

- Minek? - kérdezte vigyorogva.

- Mert le szeretnék feküdni.

- Oh, szóval le akarsz feküdni. - nézett rám perverz arckifejezéssel.

- Ne. Hadd abba ezt! - szóltam rá nevetve.

Nagynehezen elengedett, visszament az ágyába és végre el tudtunk aludni mindketten.

15. fejezet - Vadászat

15. fejezet - Vadászat

Csütörtök van. A mai napot Coyote tanárnővel fogjuk tölteni a Suttogó erdőben. A tanárnő a suli előtt várt rák. Ő is vérállat. Ki gondolta volna.... :´D Az erdő közepébe mentünk. Ismét suttogásokat hallottam, de nem foglalkoztam velük. A tanárnőnél volt pár fegyver: ijj nyilakkal (ezekből több fajta is volt, pl.: kisebb, nagyobb), dárda, szabja. Elmagyarázta, hogy melyiket hogy kell használni, utána pedig szabadon választhattunk magunknak. Ismét a suttogások...

- Ijj........ijj.......

Az ijjat választottam, mégpedig azt, amelyiknek nyilai a leggyorsabban és legtávolabb szállnak. Coyote szerint már évtizedek óta senki sem választotta ezt a fegyvert.

Segítettünk a tanárnőnek felállítani a céltáblákat. Elmagyarázta, hogy hogyan kell célozni.

- Mindenkinek egyenként mutatom meg, hogy hogyan kell célozni, valamint hogy milyen legyen a testtartása. Kezdjük veled, Liza.

Odamentem az egyik céltábla elé, mely kb. 6 méterre volt tőlem. Először megmutatta Coyote nekem a testtartást, majd a célzást is megmutatta. Ezek után hátrébb állt én pedig kilőtem a nyilat. Villámgyorsan a céltábla bal szélébe fúródott, majd a tábla fordult egyet és eldőlt. Valóban a legerősebb fegyvert választottam... A többiek már névsor szerint mentek. Tilda meg akarta mutatni, hogy ő jobb nálam, így ő is egy ijjat választott, csak azt nem vette észre, hogy a legrosszabb akadt a kezébe. Szerencsétlen banya még csak célozni sem tudott vele. :D Elliot, Rebeka, Jeremy és Eliz is egy-egy ijjat választott. Kilch és Veronika a szabját, Jonathan pedig a dárdát fogta ki magának.Eliz és Jeremy remekül céloztak, a többiekre viszont rá fér még a gyakorlás.

Ismét ebédszünet.

- Fhükshégünk fan egyáltahán a vhadászatva?! - kérdezte Elliot evés közben teli szájjal.

- Igen és ne beszélj teli szájjal. - válaszoltam.

- Éf minhek ish esz a vhadáfat? - kérdezte ismét.

- Nyeld le! Amúgy meg azért, mert szerintem a harcban is lehet alkalmazni az itt tanultakat, de mivel leplezni akarják ezt, akkor vadászatnak hívják. - magyaráztam.

- Milyen harc?! - kérdezte Veronika kétségbeesett hangon.

- Nyugi. Úgy értettem, hogy önvédelemből.

Veroni nyugodtan felsóhajtott. Az azért szép lenne, ha diákokat küldenének egy háborúba vagy kisebb csatába. :D

Ebédelés után visszatértünk az erdőbe és folytattuk a ,,vadászatot". A nap végén fáradtan tértünk vissza lakásainkba. Hornblasia Wolf járt a fejemben. Ki lehet ő? Egy idő után elsötétült odakint az égbolt, de nem jött álom a szememre.

14. fejezet - Portré

14. fejezet - Portré

Szerda van, vagyis ismét Segal tanárúrral leszünk. Most a képzőművészeti terembe mentünk. A tanárúr azt a feladatot adta, hogy próbáljunk meg egymásról készítsünk portrét grafittal. Egymással szembe toltuk a padokat, a tanár kiosztott mindenkinek egy-egy A3-as lapot és szétválogattuk a párokat. Jeremy Rebekával, Jonathan Elizzel, én Elliottal, Kilch Tildával és Veronika a tanárúrral volt egy párban. Leültünk egymással szemben és elkezdtük ,,alkotni".

Pár perc elteltével...

- Na hogy haladsz? - kérdezte tőlem Elliot.

- Még csak a segédvonalak vannak meg. Még sosem volt lehetőségem portrét rajzolni, így ne csodálkozz, ha gyatra lesz.

- Nekem sem volt még alkalmam élő modellt rajzolni portrénak, szóval az enyém se lesz a legjobb... - sóhajtott.

Egy óra elteltével én még mindig a segédvonalakkal és a vázlattal küszködtem. Tilda felpattant a székről és megleste, hogy Kilch milyen portrét készít róla. Nem volt vele megelégedve...

- EZ MEG MI A MÉNKŰ?! - kérdezte felháborodottan.

- Ez te vagy... - válaszolta Kilch félénken.

- NEM! ÉN NEM ÍGY NÉZEK KI!

Szegény Kilch... Pedig ő is csak a vázlatot rajzolta meg.

- Tilda, az csak a vázlat... - magyarázta Eliz.

- KUSSOLJ! NEM KÉRDEZTELEK! NEM KELLENEK A KIFOGÁSOK! AZOK SENKIT SEM MENTENEK FEL SEMMI ALÓL!

Igen, Tildát sikerült kihozni a sodrából egy ártalmatlan vázlatrajzal.

- Ne kiabálj! - mondta Kilch.

- TE INKÁBB MARADJ CSENDBEN ÉS JAVÍTSD KI!!!

Végül Segal tanárúr csitította le Tildát. Tilda idegesen ledobta magát a székre és tovább rajzolt. Az oldalamat fúrta a kíváncsiság, így muszály volt megnéznem, hogy a szobatársam hogy halad a rajzal. Mielőtt még rápillanthattam volna, Elliot letakarta a kezével a lapot.

- Naaa... Mutiii... - könyörögtem neki.

- Nem. Majd akkor, ha kész lesz. Félek, hogy te is leordítasz engem, mint Tilda Kilchet. - mondta nevetve.

Kuncogtam egyet, visszaültem a helyemre és folytattam a rajzolást. Elég lassan telt így az idő, hogy csak egymást és a lapot bámultuk, de szerintem egy picit mindenki élvezte (kivéve szegény Kilchet). A tanár figyelmeztetett arra, hogy az árnyékolásra is figyeljünk, különben nem tudjuk elérni a kellő hatást
Pár óra elteltével a tanárúr elengedett minket ebédszünetre. Ebéd után visszatértünk a terembe és folytattuk a munkát. 2 óra után mindenki rajza elkészült. Nekem mindenkié tetszett, kivéve Tildáét. Bánatronda lett. :D A tanárúré tökéletesen sikerült és Elliot is remekül dolgozott. Nem is tudtam hogy ilyen nagyok a szemeim... :D Segal tanárúr szerint is remekül sikerültek a rajzok, de még van mit tanulnunk.
- Tilda, neked pedig külön órákat fogok tartani, mert így sosem fogsz megtanulni rajzolni. - mondta a tanárúr Tildának, aki ezen ismét nagyon haragos lett.
Ugyan kit érdekel Tilda?! Senkit. Többet kell a művészeti ágakkal foglalkoznia, különben búcsút inthet a sulinak. Bárcsak úgy lenne. :´)

13. fejezet - Legjobb barát

13. fejezet - Legjobb barát

Mikor kiléptem a tanteremből Elliot eltűnt mellőlem. Szó szerint, de tényleg, sehol sem találtam. Kerestem őt a diáktársaim közt, de sehol sem volt.

- Rebeka! Nem láttad Elliotot? - kérdeztem a bukott angyaltól.

- Nem. Miért? Eltűnt?

- Igen és sehol sem találom. Pedig esküszöm az előbb még itt állt mellettem.

- A vámpírok már csak ilyenek. - nevetett fel Jeremy a hátam mögül.

- Na te csak ne beszélj! - mondtam.

Megfordultam Jeremy felé, csak ezzel csupán egyetlen baj volt: ELTŰNT!!!

- BU!!! - ugrott ki a hátam mögül.

- Elég! Hadd abba! Nem vicces! - mondtam Jeremynek.

Végre megvan a szemkontaktus. Hurá...

- Nem láttad Elliotot valahol? - kérdeztem tőle.

- Nem. Én is épp őtt keresem. - válaszolta Jeremy.

- Igen? Miért keresed? - tudakoltam nagyon gyanakodó hangnemmel.

- Nem mondhatom el. Azt mondta te nem tudhatsz róla. Csak annyit akartam kérdezni tőle, hogy hol szerzi meg a... valamit. - magyarázta.

- Mi az a valami?

- Épp ez az, amiről te nem tudhatsz. - kacsintott a vámpír.

- Miért nem? - faggattam továbbra is.

- Kérdezd meg tőle. Haha..!

- Jaj de vicces.... Mindegy. Inkább haggyuk.

Úgy döntöttem, hogy inkább nem keresem a szobatársam, hiszen előbb vagy utóbb úgy is felbukkan valahol. Elköszöntem az osztálytársaimtól és a keleti lak felé vettem az irányt. Felvonszoltam magam a lépcsőn, kizártam a lakás ajtaját és beléptem. Elliot állt előttem egy szál vörös- fekete árnyalatú rózsával. A szemeim hirtelen akkorák lehettek a csodálkozástól, mint a zsebóra... :D

 - Hali! Ha lett volna öltönyöm, akkor azt veszek fel egyszerű öltözék helyett.. Na de nem ez a lényeg. - magyarázta.

Becsuktam az ajtót magam mögött. Elliot letérdelt elém.

- Liza, lennél a... - kezdte.

Jajj.... A szivem a torkomban dobogott.

- ...legjobb barátom? - fejezte be a kérdést.

Tisztára levert a víz. Jól rám ijesztett.

- Persze. - válaszoltam nevetve. - De minek kellett ehhez rózsa? 

- Nemtudom... Úgy láttam jónak, hogy hozok neked egyet. Tegnap megláttam a Suttogó erdőben egy rózsabokrot. Gondoltam örülnél neki. - elmosolyodott és árnyújtotta nekem a rózsát.

Jól gondolta. Sikerült mosolyt csalnia az arcomra. :) Átvettem tőle a rózsát és a nyakába ugrottam.

- Köszönöm! - súgtam a fülébe.

- Igazán nincs mit. - válaszolta nevetve.

Az éjjeli szekrényemen állt egy üres fekete váza. Vizet engedtem bele és beleállítottam a rózsát. Egy pillanatra lefagytam, majd gyorsan Elliothoz fordultam.

- Elliot!

- Igen?

- A vörös rózsa nem a szerelem jele?!

- De igen, de ennek fekete árnyalata van. - magyarázta hatalmas vigyorral a száján.

Huh.. Megnyugodtam. Zuhanyzás után leültünk az ágyamra törökülésben egymással szemben.

- Miért engem választottál legjobb barátnak? - kérdeztem.

- Mert szimpatikus vagy a számomra és benned teljesen megbízok. A bizalom a legfontosabb. Úgy érzem a lelkem mélyén, hogy benned megbízhatok, bármit elmondhatok neked. - magyarázta.

- Ooooo... Köszönöm! - mondtam teljesen boldogan.

- Mit? - értetlenkedett a vámpír.

- Hát azt, hogy bízol bennem. - válaszoltam nevetve.

- Ja jó... És te bízol bennem? - kérdezte.

- Igen. Asszem megtiszteltetve érezheted magad, mert nagyon kevés az olyan ember, akikben teljesen megbízok.

- Értem, de én nem vagyok ember. - mondta nevetve.

- Ja tényleg! Bocsi... - mondtam vigyorogva.

- Mesélj valamit magadról. - mondta.

Tekintetében látszott az érdeklődés. Ez is csoda, hogy valaki érdeklődik utánam. :D Na de azt meg kell hagyni, hogy ez már nem az Embervilág. Ez a mi világunk, az én világom, az okkult lények világa, Démonvilág. :)

- Miről szeretnél tudni? - kérdeztem.

- A legcikibb élményedről. - válaszolta vigyorogva.

- MI?!

- Nyugi, nem kell elmesélned, ha nem akarod.

- Nem az a gond, hanem az, hogy a legcikibb élményemről már így is tudsz. - a fürdőszoba ajtaja felé fordultam.

Pár másodpercnyi gondolkodás után rájött.

- Az véletlen volt. - elvörösödött.

- Jó, megbocsájtok. - tört ki belőlem a nevetés.

- Köszi... Váltsunk témát és ígérjük meg egymásnak, hogy ezt a ,,balesetet" többé nem emlegessük. Oké?

- Jó. - válaszoltam nevetve.

- Térjünk rá a külsőnkre és a véleményekre. Téged lefogadtak a körülötted élők az Embervilágban? - kérdezte.

- A családom elfogadott, de van pár rokonom, akik még mindig nincsenek velem kibékülve a külsőm. A volt osztálytársaim abszolút nem fogadtak el. Mindig jöttek a szokásos beszólások: ,,Mivan?! Temetésre mész?", ,,Kit gyászolsz?", ,,Sátánista vagy!" és még sorolhatnám. Sok volt a sértegetés. Az utcán pedig mindenki megbámult. A páwák kinevettek, de nem foglalkoztam velük. Ők nevetnek rajtam, mert más vagyok. Én nevetek rajtuk, mert mind egyformák. Nem rajtam kéne nevetniük, hanem saját magukon. Én sírva fakadnák, ha úgy néznék ki, mint ők. Olyan a hajuk, mint az ecset vagy a seprű. Legszívesebben átmennék rajtuk egy fűnyíróval. - ekkor mindkettőnkből kitört a nevetés.

- Nem vagy te egy kicsit túl őszinte? - kérdezte Elliot nevetve.

- Szabad a véleménynyilvánítás, nem?

- Igaz. Akkor inkább már meg se kérdem a véleményed Justin Bieberről. - vigyorgott.

- Az egy köcsög. - mondtam ki szárazon, ,,érzéketlen tuskó" hangnemmel.

Elliot lefordult az ágyról a nevetéstől. Szerinte szórakoztató vagyok. Ez tetszik. :D

- Otthon is mindig ezt csinálod? - kérdezte és visszamászott az ágyra.

- Mit?

- Azt, hogy ilyen bátran ,,véleményt" nyilvánítasz.

- Ja igen, persze. Ha másoknak lehet véleménye, akkor nekem miért nem lehetne?

- Hm... Igazad van. - látta be a vámpír. - Én sosem voltam olyan, mint te, hogy ilyen bátran beszélsz. Mindig csendben voltam, de ennek ellenére mégis elítéltek. A családom beletörődött, hogy emo vagyok, a többi ember meg kritizált, belém kötött, megbámult. Hamis pletykákat találtak ki rám. A kedvencem az volt, mikor azt terjesztették rólam, hogy teliholdkor kiskecskét áldozok fel a Sátánnak. Barmok. Teliholdkor AnoTalk-on szoktam chatelni, mert nem tudok olyankor aludni. - mondta nevetve.

- Nevetségesek mind. Nálam csak annyi volt a pletyka, hogy mindenkitől félek. Ez az egész suli fülébe eljutott, így mindenki bántott, persze egészen addig, míg el nem ordítottam magam. Abban a pillanatban minden elfolytott érzés és szó kifutott a számon. Azóta mégjobban utálnak. Meg azzal is bajuk volt, hogy nem hiszek Istenben és nem vagyok megkeresztelve. Persze azt nem értették, hogy kiért nem kereszteltek meg. Egyik okkult lényt sem keresztelik meg. Ha ők hisznek Istenben, akkor ők Isten barmai, Isten báránykái. A keresztények közt is van pár normális ember, de a mai világban lassan már az is csoda lesz.

- Értelek és igazad van.

- Jó, hogy ezeket most elmondhatom neked. Az Embervilágban teljesen egyedül voltam, viszont volt egy barátnőm. Benne is megbízhattam, bármiről volt szó. Mindig segített a bajban. Igaz barát volt...

- Miért beszélsz róla múlt időben? - kérdezte Elliot.

- 1 évvel idősebb vagyok nála, szóval ő még mindig a pokolban van, az alapsuliban, az Embervilágban ragadva. Most, hogy ide kerültem megszakadt vele a kapcsolatom. - magyaráztam a vámpírnak szomorúan.

- Kár érte. Sajnálom. - mondta.

- Nem kell sajnálnod. Ő is okkult lény. Jövőre ő is itt lesz.

- Király. - mondta boldogan Elliot.

Egy időre elgondolkodott, aztán hirtelen teljesen elszomorodott.

- Mi a baj? - tudakoltam.

- Ha ő is itt lesz, akkor melyikünk lesz a legjobb barátod? - kérdezte.

- Mindketten. - válaszoltam mosolyogva.

A vámpír fellélegzett. Szerintem azt gondolhatta, hogy hiába hozta a rózsát. Szegény... :D

- Ne váltsunk témát? - kérdezte.

- Nemtudom. Felőlem lehet. Mi legyen a téma?

- Szerelem. - válaszolta.

- Az meg mi? Valmi kaja? Alkoholos ital? Háztastási segédeszköz? - kérdeztem a hülyét tettetve.

- Az egy csokifajta. - válaszolta Elliot szintén a hülyét tettetve. - Na de most komolyra fordítva a szót: Volt már valakid? - kérdezte.

- Nem. És neked?

- Szingli voltam, szingli vagyok és asszem örökké szingli is maradok. Sosem volt kit szeretnem úgy. - válaszolta búskomoran.

- Én is így vagyok vele, de még mindig jobb egyedül lenni a szerelemben az Embervilágban, mert sosem tudhatod, hogy egy átlagos halandó mikor szúr ki veled, vagy mikor csal meg.

- Igazad van. Jobb is így. - mondta mosolyogva.

Egy időre elgondolkodtunk. Nagy és nyugtalanító csend uralta a szobát.

- Ez rossz téma. - állapítottam meg.

- Egyet értek. Amúgy milyen srácok jönnek be? - kérdezte Elliot félénken.

- Akiknek kinyitom az ajtót. - válaszoltam hatalmas vigyorral.

- Ne fárassz baszki...

- Nem fárasztalak. Igazat mondtam.

- Jó, de most komolyan. Milyen srácok tetszenek neked? - kérdezte újra.

Ezt a kérdést mindig is utáltam. Akkor meg pláne, ha pont fiúk kérdezik ezt.

- Általában a hosszú hajúakra bukok. Az emo stílus meg nálam mindent visz. Imádom az emo srácokat. - magyaráztam teljesen megfeledkezve arról, hoogy Elliot is emo.

- Oooooo.... Akkor engem is imádsz. - jegyezte meg vigyorogva.

Hátborzongató az a vigyor.

- De... én... mi?!.. ...nem is...... POKOLBA!!!

- Már értem miért jöttél zavarba a rózsától. - mondta nevetve.

- Neeeeee..... Most haggy. - a párnámba temettem az arcom.

Elliot letérdelt az ágy mellé és próbált kiengesztelni.

- Most haragszol? - kérdezte.

- Nem. - válaszoltam, de csak nagyon halkan hallatszott, mivel a párna elnyomta a hangom.

- Hát akkor?

- Haggy. Ne nézz rám. Elpirultam...már megint...

- És akkor? Nekem meg olyan csajok jönnek be, mint amilyen te vagy, de ezt nem azt jelenti, hogy mostantól nyomulni fogok vagy ilyesmi... Azért vagyunk barátok, hogy őszinték legyünk egymással. A tetszés nem egyenlő azzal, hogy most akkor szerelmes vagy.

Előbújtam a párnámból és a vámpírra néztem.

- Végre valaki, aki így gondolja. Eddig mindig az volt, hogy ha valaki tetszett nekem, akkor a suliban máris terjesztették a hírt, hogy szerelmes vagyok.

- Nyugi, nálam is ez volt. - mondta.

Már éjfél körül járt az óra, de nem akartunk még menni aludni. Egy ideig még elbeszélgettünk a múltunkról és az Embervilágról. Hajnali 2 felé mentünk aludni. A jelek szerint megvan a Démonvilágban a legjobb barátom. Az a személy, akiben kétség kívül megbízhatok.

 

12. fejezet - Tilda ellen mindenki

12. fejezet - Tilda ellen mindenki

Kedd van. Segal tanárúr várt ránk a suli főcsarnokában. Ma zenei oktatást kapunk tőle. Kíváncsi vagyok, hogy ez hogyan fog zajlani... Segal szintén egy vérállat. Tegnap este azon gondolkodtam, hogy miért minden tanárunk vérállat. Egy idő után rájöttem. A Démonvilágban és az embervilágban ők a legtapasztaltabbak, hihetetlenül gyorsan tanulnak és jegyeznek meg dolgokat. Akár egy 10 éves vérállat is lehet tanár. Ez egy kissé hihetetlenül hangzik, de ez az igazság. A mi tanáraink már elérték a 30-40 évet is. Egy vérállat átlagosan 100 évet is megélhet, vagy akár annál többet.

Mikor már mindenki megérkezett a teraszról a főcsarnokba, lassacskán elindultunk abba a terembe, ahol a hangszerek vannak. Szerintem az lesz az egyik kedvenc tantermem. Egy hatalmas terem telis tele hangszerekkel. Menyország. *-*

 Igen, egyértelmű. Ez a kedvenc termem. *-*

A tanárúr megkérdezte, hogy ki milyen hangszeren tud játszani melyiket szeretné elsajátítani. Rebeka hegedűn játszik már egy ideje és úgy döntött, hogy a gordonkát is elsajátítja. Jeremy a szeretett gitárján kívül máson nem szándékozik megtanulni játszani (igen, a gitárját is elhozta az Embervilágból). Tilda a szaxofonon kívül elkezdene játszani nagybőgőn is (szerintem nem a hangszer, hanem ő fog sírva fakadni...). Én, ahogy már korábban említettem, a zongorát sajátítottam el, de csak hobbi szinten és szeretnék megtanulni hegedűn is játszani. Jonathan és Elliot gitáron, Eliz gordonkán, Veronika fuvolán és Kilch dobon fog tanulni. Náluk valahogy elmaradtak a hangszerek, de szerintem jól fog menni nekik a tanulás. Az osztály összes tagja hallgat zenét, így a ritmusérzékünk is remekül működik.

A tanárúr megkért engem, Rebekát, Jeremyt és Tildát, hogy játszunk el valamit az elsajátított hangszereinken. Rebeka kezdte. Leemelt egy hegedűt a falról és eljátszotta a Imagine Dragons-tól a ,,Radioactive" című dalt. Hibátlanul hangzott. Egyszerűen tökéletes. *-*

Pontosan így hangzott: https://www.youtube.com/watch?v=EF_jO19B24c

Rebeka bevallása szerint a YouTube segítségével tanul meg zenéket játszani. Utána már mind a négyen bevallottuk, hogy mind a YouTube-ról tanulunk, de ennek ellenére azért a hangokat tudjuk, csak még nem játszottunk kottáról. :D

Rebeka után Jeremy jött a gitárral. Bring Me The Horizon ,,Shadow Moses" című dalát játszotta el, ami szintén királyul sikerült.

Kb. így hangzott, csak nem volt háttérzene: https://www.youtube.com/watch?v=r6_xIU3aJ6U

Ezután Tilda jött. Nem tudom pontosan megállapítani, hogy mi volt az, amit eljátszott, de tény, hogy BORZALMAS volt. A szaxofon valahogy nem fogadott szót neki (Tilda legalább is ezt mondta, pedig nem ez volt a baj... XD).

Én voltam a soron. Fall Out Boy ,,My songs know what you did in the dark" című számát játszottam el zongorán, ami valahogy így hangzott: https://www.youtube.com/watch?v=uXiuNVX8vIE

A tanárurat sikerült lenyűgöznünk (kivéve Tilda).

- Az egész osztály rockot hallgat, vagy csak ti hárman? - kérdezte a tanár.

- Az egész osztály. - válaszolta Jeremy.

- Remek ízlésetek van. - állapította meg Segal.

- Tudjuk. - válaszolta Elliot nevetve.

A tanárúr először a gitárosokat tanította. Legalább is a ,,mostantól gitárosok"-at. :D Leiratta velük a hangokat, hogy megtanulják. Meg is mutatta nekik, hogy melyik hang hol van a hangszeren. Ugyanezt tette tulajdonképpen mindenkivel, úgyhogy nekem is elmagyarázta a hegedűn a dolgokat. Mondjuk azt sosem tudtam a hegedűről, hogy ha minél erősebben nyomom le a hangjegyet a húron, az annál erőteljesebben fog hangzani. Szerintem jobb lesz pár dolgot Rebekától is megkérdezni.

A tanárúr kottákat ígért a jövő hétre. Csak annyit árult el, hogy mindegyik rockzene lesz. Nekünk kell majd kitalálni a játszás közben, hogy melyik dal kottája van nálunk. Nehéz, de egyben érdekesnek is találtuk az ötletet. Segal elengedett bennünket ebédszünetre.

Ismét lerohantuk a 8 személyes asztalt. :D Most kivételesen az egész osztály ugyanahhoz az asztalhoz ült, kivéve a boszorkányt. Neki nem jutott hely, meg amúgy se bír bennünket. Jobb is volt nélküle. Szépen elbeszélgettük a zenéről.

- Szóval rock? - tudakolta Kilch.

- MÉG SZÉP! - zengett fel az egész osztály.

- Rock minden áron. A rock legyen a mindenünk, az életünk. - jelentette ki Eliz.

Remek osztály vagyunk. :D

- Mi lesz Tildával? - kérdezte Rebeka szinte alig hallhatóan.

Tilda a mellettünk levő asztalnál foglalt helyet, így érthető a bukott angyal sugdosása.

- A boszorkányra gondolsz? Nem kell nekünk. Hiszen te is hallottad, hogy hogyan játszott azon a szerencsétlen szaxofonon. - válaszolta Jonathan szintén nagyon halkan.

- Ráadásul homofób. Így duplán nincs rá szükségünk. Ha titeket nem fogad el olyannak, amilyenek vagytok, akkor elmehet a búsba. - mondtam Jonathannak és Jeremynek.

Teljesen egyet értett velem mindenki. Megállapodtunk abban, hogy többé nem figyelünk Tildára. Így lesz a legjobb.

- Ha ő nem foglalkozik velünk úgy, ahogy kéne, akkor mi sem vele. - mondta Veronika.

- Nem más, mint egy beképzelt liba. - jelentette ki Jeremy.

- Még annyi esze sincs, mint egy tyúknak. - mondtam vigyorogva.

- Az egoja elnyomja az eszét. - mondta Kilch.

Na igen, Tildának mostanra rengeteg ellensége lett és ezt csakis magának köszönheti. Hahaha... :D Pár hét múlva a tanárok is  megutálják. Remélem kiteszik a suliból. Itt teljesen elrontja a légkört.

Ebéd után visszamentünk a tanterembe és tovább tanulgattuk a hangokat. A nap végén fáradtan tértünk vissza lakásainkba. 

A szobában váratlan fordulat történt. Legalább is én egy picit félre értettem...

11. fejezet - Suttogás

11. fejezet - Suttogás

Hétfő van. Ma lesz az első tanítási nap. Mágia. Hurá... Elliottal elindultunk a teraszra, ahol a többiekkel is találkoztunk. Reggeli után a suli elé vettük az irányt, ahol az osztályfőnökünk várt.

- Jó reggelt! Remélem eleget pihentetek ahhoz, hogy a ami napot túléljétek.

Igen, bíztató a tanárnő... :D Elindultunk a Suttogó erdőbe. Eleinte nem is értettem, hogy miért épp Suttogó erdő a neve, de mostmár értem. Suttogásokat hallottam. Mintha a fák suttognának. Elég ijesztő... Alakváltás volt az első feladatunk. Ez csak Eliz, Veronika, Kilch és az én feladatom volt. A vérfarkasok könnyen megbírkóztak a feladattal, ahogy Kilch is. Nekem viszont nehezebb dolgom volt, mivel még sosem csináltam ilyet. Még azt sem tudtam, hogy mivé változok. A vérfarkasok bíztattak, hogy koncentráljak és jobban figyeljek oda, de nem ment. Tilda egyből lepancserozott, de inkább nem figyeltem rá. Egy ellenségtől ugyan mit várhatok? A tanárnő is próbált segíteni, de hiába. Senki sem tudott segíteni. Suttogást hallottam...

- Koncentrálj, koncentrálj, koncentrálj......... - mondták egyszerre többen.

Nagyon halk suttogás volt. Szinte alig hallható, de én mégis tisztán hallottam. Egy idő után a suttogások egyre hangosabbá váltak. Egy pillanatra elkezdtem szédülni, majd hirtelen haragot éreztem, erős agresszivitást. Összekuporodtam a földön és az egész testem elkezdett bizseregni. Erős fájdalom nehezedett a mellkasomra. Ordítani tudtam volna. Tilda odajött hozzám.

- Na mivan pancser? Nem megy? - kezdett sértegetni.

Egyre erősebb lett a fájdalom.

- Sosem fog menni, mert ostoba vagy. - mondta Tilda.

Abban a pillanatban, amint ezt kiejtette a száján hatalmas harag nehezedett rám és felugorva változtam át. Tilda a földre esett én meg vicsorogtam rá mérgemben. Legszívesebben darabokra szaggattam volna a mocskos banyát! Farkassá váltam...

Tilda nem mert mozdulni. A tanárnő rám szólt.
- Liza! Hagyd!
Hallgattam rá. Félre álltam és ránéztem a többiekre. Mindenki engem bámult. Nem értettem, hogy miért.
- Tanárnő, nem úgy volt, hogy az utolsó farkasdémon már halott? - kérdezte Kilch a tanárnőtől.
- De igen. A jelek szerint tévedtünk. - válaszolta.
Utolsó farkasdémon? A mesét már én is hallottam. Volt egy nő. Teljesen egyedül élt, mivel a családja meghalt egy balesetben. Ez a nő volt a világ utolsó farkasdémona. A tanárnő óvatosan közelített felém. Lenyugodva álltam előtte. A szemembe nézett, majd így szólt:
- Ezek a szemek.. Ritka az arany szemű farkasdémon. Főleg, ha fehér a szőrzete.

Remek. Én lettem a központi téma... Visszaváltoztam, ahogy a többiek is. Most Rebekának, Tildának és a vámpíroknak adott feladatot az osztályfőnök. Tildának leveleket kellett forgatnia egy apró tornádóval, melyet magának kellett csinálnia. A vámpírok a vérszomj visszatartását gyakorolták egy szerencsétlen mókuson. Még a mai napig is sajnálom szegény állatkát... Rebeka a szárnyai rejtegetését gyakorolta. Ez a rejtegetés nem kabáttal vagy bármiféle ruhadarabban nem, mely alá a szárnya befér. Szó szerint el kellett tüntetnie őket. Még a nap végére sem járt sikerrel. A vámpíroknak sikerült a dolog, de nem kaphatták meg a mókust jutalom képpen. Hagyniuk kellett futni. Hahaha.. :D
Tilda felsöpörte a leveleket a fákra, de forgatni nem sikerült egyiket se szél segítségével. Büntetésből le kellett hoznia őket a fákról. :D
Visszatértünk lakásainkba.
- Elliot?
- Igen? - válaszolta.
- Lehet egy kérdésem? - kérdeztem.
- Akár több is. - mondta és leült mellém az ágyra.
- Te is hallottad a suttogásokat?
- Milyen suttogásokat? - kérdezte meglepődve.
Elmodtam neki, hogy mit hallottam. Ő nem hallott semmit.