20. fejezet - Újra együtt
Tanítás után mindenki mentr a dolgára. Rebekával visszatértünk a lakásba és elkezdtük összepakolni a holmijaimat, hogy visszaköltözhessek eredeti lakásomba, Elliot mellé.
- Mond csak, jól érezted magad itt nálam? - kérdezte a bukott angyal pakolás közben.
- Igen. Köszönöm, hogy befogadtál erre a hétre.
- Nincs mit. Bármikor át jöhetsz. Úgy is mindig egyedül vagyok, bár néha átjön Eliz és Veronika beszélgetni. - mondta boldogan.
- Miről beszélgettek többnyire? - kérdeztem.
- Nálunk általában a fiúkról szól a téma. Egyenlőre ott tartunk, hogy Eliznek tetszik Kilch. Mondjuk mentekezni próbált, hogy nem is, de szerintem bejön neki. - magyarázta Rebeka kuncogva.
Felnevettem egy picit ezen a dolgon. Szerintem Eliz és Kilch aranyos pár lennének.
Miután végeztünk a pakolással elköszöntem Rebekától és a bőröndömmel együtt ,,haza" mentem. Az ajtóban álltam. Először csak egy nagy levegőt vettem, aztán a kulcsomat a kulcslyukba helyezve elfordítottam. Lassan lenyomtam a kilincset és beléptem a lakásba. Becsuktam magam mögött az ajtót. A lakás üresnek tűnt. Épp ez az, hogy csak annak tűnt... Úgy gondoltam bepakolok a szekrényembe a ruháimmal, míg Elliot vissza nem tér. Lassam kinyitottam a szekrényt...
- BU!!!
- ÁÁÁÁÁ!!! ELLIOT! MIT KERESEL TE A SZEKRÉNYEMBEN?!
- Meglepetésnek szántam. - válaszolta, és kimászott a szekrényből. - Meg amúgy is szeretem a sötét helyeket és a szekrényben pont volt annyi hely, hogy beférjek.
- Oh... Szóval amíg távol voltam te a szekrényemben ,,laktál"? - kérdeztem felvont szemöldökkel, előttem összefonva karjaimat.
- Neeem! Dehogy! Csak most jöttem rá, hogy beférek. - válaszolta nevetve.
Közelebb lépett hozzám, magához húzott és megölelt.
- Jó, hogy újra itt vagy. - mondta.
- Én is örülök. - mondtam mosolyogva. - Segítesz kipakolni? - kérdeztem, miután elengedett.
- Majd igen, de előbb mennyünk el sétálni. - válaszolta.
Felvettük a kabátot és kiléptünk az ajtón. A suli nyugati parkjába mentünk. Sétálgattunk a fák között és beszélgettünk.
- Mit csináltál nélkülem? - kérdeztem a vámpírtól.
- Semmit. Magányos éjszakáim voltak. Nem tudtam aludni és nem is tudtam kivel beszélgetni, mivel a srácok az osztályból már mind aludtak. Az álmatlan éjszakákon csak a puszta mennyezetet néztem az ágyamból. Unatkoztam, nagyon. Itt ott zenét hallgattam, de az se kötött le teljesen, szóval kerestem valami könyvet a holmijaim közt. Ezzel csak az volt a baj, hogy nem hoztam magammal egyet sem az Embervilágból. - mesélte búsan. - Ahogy a zenét hallgattam képzeletbeli videóklippeket rendeztem gondolatban és szerintem királyak lettek. - jegyezte meg vigyorogva.
- Hű! Akkor nagyon rossz lehetett neked, leszámítva persze a képzeletbeli videóklippjeidet. - mondtam nevetve.
- Jah.. És te mi jót csináltál nélkülem? Biztos jól szórakoztál Rebekával.
- Igen, de hiányoztál. Nekem is voltam álmatlan éjszakáim. Néha előkaptam Hornblasia könyvét, de Rebeka mindig rám szólt, hogy aludjak már. Sokat kérdezett a könyvről. Szinte mindenre kíváncsi volt vele kapcsolatban. Az egyik éjszaka képes volt hajnalig fent maradni csak azért, hogy meséljek neki a könyvről.
- Akkor rendesen kifaggatott. - jegyezte meg Elliot vigyorogva.
- Igen, de nem is bánom a dolgot. - mondtam mosolyogva. - Szerintem Rebeka megbízható. Remélem nem hiszem ezt rosszul, mert már így is rengeteg csalódásban volt részem az embereknél.
- Rebeka nem ember, ahogy itt mindenki is, szóval remélem az okkult lényekben nem fogsz csalódni, persze ezalól Tilda egy erős kivétel.
- Az ereiben csörgedezik az embervér is, ezért nem lepődök már meg nála semmin.
A parkban kerestünk egy padot és leültünk.
- Az egyik nap sírva omlottam össze...
- Miért? - kérdezte Elliot csodálkozva.
- Mert magányos voltam, hiába volt velem Rebeka. Hiányoztál. Hiányzott az a sok beszélgetés, melyet veled töltöttem. - válaszoltam könnyes szemekkel.
- Hát mostmár nincs miért aggódnod. Újra nyugodt lehetsz mellettem. - mondta mosolyogva.
- Biztos? - kérdeztem kételkedő hangnemmel.
- Nem. - válaszolta.
A vámpír az ölébe húzott és megölelt. Egy ideig el sem engedett.
- Nézd már! Itt a gerle pár! - jelentette ki Jonathan.
Ijedten néztünk fel rájuk.
- Haha! Nem megmondtam, hogy csak pár hét kell nekik és összejönnek?! - nevetett Jeremy.
Gyorsan kiugrottam Elliot öléből.
- Basszus ekkora marhákat, amilyenek ti vagytok! Elliottal csak barátok vagyunk! - magyaráztam a vámpíroknak.
- Persze persze.. Láttuk, amit láttunk. - mondta Jonathan vigyorogva.
Elliot is felállt a padról.
- Ejnye fiúk! Nektek nincs jobb dolgotok?!
- Jelenleg nincs. - válaszolta Jeremy.
- Szóval jártok? - kérdezte Jonathan.
- Dehogy! Barátok vagyunk! Ha most nem tűntök el innen, akkor nagyon megbánjátok. - fenyegette őket Elliot.
- Ugyan mit fogsz tenni? - kérdezte Jeremy.
Elliottal összesúgtunk és kieszeltünk egy apró büntetést a srácoknak. Mind a ketten megragadtunk egy-egy erős faágat és azzal kergettük őket. Közben csapkodtuk a két szerencsétlent. Én Jonathant, Elliot Jeremyt. Jól szórakoztunk. A szerelemmel viszont még mindig nem fognak békén hagyni, de legalább nem haragudhatnak ránk a hátukon ketté tört faágak miatt. :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése