13. fejezet - Legjobb barát

13. fejezet - Legjobb barát

Mikor kiléptem a tanteremből Elliot eltűnt mellőlem. Szó szerint, de tényleg, sehol sem találtam. Kerestem őt a diáktársaim közt, de sehol sem volt.

- Rebeka! Nem láttad Elliotot? - kérdeztem a bukott angyaltól.

- Nem. Miért? Eltűnt?

- Igen és sehol sem találom. Pedig esküszöm az előbb még itt állt mellettem.

- A vámpírok már csak ilyenek. - nevetett fel Jeremy a hátam mögül.

- Na te csak ne beszélj! - mondtam.

Megfordultam Jeremy felé, csak ezzel csupán egyetlen baj volt: ELTŰNT!!!

- BU!!! - ugrott ki a hátam mögül.

- Elég! Hadd abba! Nem vicces! - mondtam Jeremynek.

Végre megvan a szemkontaktus. Hurá...

- Nem láttad Elliotot valahol? - kérdeztem tőle.

- Nem. Én is épp őtt keresem. - válaszolta Jeremy.

- Igen? Miért keresed? - tudakoltam nagyon gyanakodó hangnemmel.

- Nem mondhatom el. Azt mondta te nem tudhatsz róla. Csak annyit akartam kérdezni tőle, hogy hol szerzi meg a... valamit. - magyarázta.

- Mi az a valami?

- Épp ez az, amiről te nem tudhatsz. - kacsintott a vámpír.

- Miért nem? - faggattam továbbra is.

- Kérdezd meg tőle. Haha..!

- Jaj de vicces.... Mindegy. Inkább haggyuk.

Úgy döntöttem, hogy inkább nem keresem a szobatársam, hiszen előbb vagy utóbb úgy is felbukkan valahol. Elköszöntem az osztálytársaimtól és a keleti lak felé vettem az irányt. Felvonszoltam magam a lépcsőn, kizártam a lakás ajtaját és beléptem. Elliot állt előttem egy szál vörös- fekete árnyalatú rózsával. A szemeim hirtelen akkorák lehettek a csodálkozástól, mint a zsebóra... :D

 - Hali! Ha lett volna öltönyöm, akkor azt veszek fel egyszerű öltözék helyett.. Na de nem ez a lényeg. - magyarázta.

Becsuktam az ajtót magam mögött. Elliot letérdelt elém.

- Liza, lennél a... - kezdte.

Jajj.... A szivem a torkomban dobogott.

- ...legjobb barátom? - fejezte be a kérdést.

Tisztára levert a víz. Jól rám ijesztett.

- Persze. - válaszoltam nevetve. - De minek kellett ehhez rózsa? 

- Nemtudom... Úgy láttam jónak, hogy hozok neked egyet. Tegnap megláttam a Suttogó erdőben egy rózsabokrot. Gondoltam örülnél neki. - elmosolyodott és árnyújtotta nekem a rózsát.

Jól gondolta. Sikerült mosolyt csalnia az arcomra. :) Átvettem tőle a rózsát és a nyakába ugrottam.

- Köszönöm! - súgtam a fülébe.

- Igazán nincs mit. - válaszolta nevetve.

Az éjjeli szekrényemen állt egy üres fekete váza. Vizet engedtem bele és beleállítottam a rózsát. Egy pillanatra lefagytam, majd gyorsan Elliothoz fordultam.

- Elliot!

- Igen?

- A vörös rózsa nem a szerelem jele?!

- De igen, de ennek fekete árnyalata van. - magyarázta hatalmas vigyorral a száján.

Huh.. Megnyugodtam. Zuhanyzás után leültünk az ágyamra törökülésben egymással szemben.

- Miért engem választottál legjobb barátnak? - kérdeztem.

- Mert szimpatikus vagy a számomra és benned teljesen megbízok. A bizalom a legfontosabb. Úgy érzem a lelkem mélyén, hogy benned megbízhatok, bármit elmondhatok neked. - magyarázta.

- Ooooo... Köszönöm! - mondtam teljesen boldogan.

- Mit? - értetlenkedett a vámpír.

- Hát azt, hogy bízol bennem. - válaszoltam nevetve.

- Ja jó... És te bízol bennem? - kérdezte.

- Igen. Asszem megtiszteltetve érezheted magad, mert nagyon kevés az olyan ember, akikben teljesen megbízok.

- Értem, de én nem vagyok ember. - mondta nevetve.

- Ja tényleg! Bocsi... - mondtam vigyorogva.

- Mesélj valamit magadról. - mondta.

Tekintetében látszott az érdeklődés. Ez is csoda, hogy valaki érdeklődik utánam. :D Na de azt meg kell hagyni, hogy ez már nem az Embervilág. Ez a mi világunk, az én világom, az okkult lények világa, Démonvilág. :)

- Miről szeretnél tudni? - kérdeztem.

- A legcikibb élményedről. - válaszolta vigyorogva.

- MI?!

- Nyugi, nem kell elmesélned, ha nem akarod.

- Nem az a gond, hanem az, hogy a legcikibb élményemről már így is tudsz. - a fürdőszoba ajtaja felé fordultam.

Pár másodpercnyi gondolkodás után rájött.

- Az véletlen volt. - elvörösödött.

- Jó, megbocsájtok. - tört ki belőlem a nevetés.

- Köszi... Váltsunk témát és ígérjük meg egymásnak, hogy ezt a ,,balesetet" többé nem emlegessük. Oké?

- Jó. - válaszoltam nevetve.

- Térjünk rá a külsőnkre és a véleményekre. Téged lefogadtak a körülötted élők az Embervilágban? - kérdezte.

- A családom elfogadott, de van pár rokonom, akik még mindig nincsenek velem kibékülve a külsőm. A volt osztálytársaim abszolút nem fogadtak el. Mindig jöttek a szokásos beszólások: ,,Mivan?! Temetésre mész?", ,,Kit gyászolsz?", ,,Sátánista vagy!" és még sorolhatnám. Sok volt a sértegetés. Az utcán pedig mindenki megbámult. A páwák kinevettek, de nem foglalkoztam velük. Ők nevetnek rajtam, mert más vagyok. Én nevetek rajtuk, mert mind egyformák. Nem rajtam kéne nevetniük, hanem saját magukon. Én sírva fakadnák, ha úgy néznék ki, mint ők. Olyan a hajuk, mint az ecset vagy a seprű. Legszívesebben átmennék rajtuk egy fűnyíróval. - ekkor mindkettőnkből kitört a nevetés.

- Nem vagy te egy kicsit túl őszinte? - kérdezte Elliot nevetve.

- Szabad a véleménynyilvánítás, nem?

- Igaz. Akkor inkább már meg se kérdem a véleményed Justin Bieberről. - vigyorgott.

- Az egy köcsög. - mondtam ki szárazon, ,,érzéketlen tuskó" hangnemmel.

Elliot lefordult az ágyról a nevetéstől. Szerinte szórakoztató vagyok. Ez tetszik. :D

- Otthon is mindig ezt csinálod? - kérdezte és visszamászott az ágyra.

- Mit?

- Azt, hogy ilyen bátran ,,véleményt" nyilvánítasz.

- Ja igen, persze. Ha másoknak lehet véleménye, akkor nekem miért nem lehetne?

- Hm... Igazad van. - látta be a vámpír. - Én sosem voltam olyan, mint te, hogy ilyen bátran beszélsz. Mindig csendben voltam, de ennek ellenére mégis elítéltek. A családom beletörődött, hogy emo vagyok, a többi ember meg kritizált, belém kötött, megbámult. Hamis pletykákat találtak ki rám. A kedvencem az volt, mikor azt terjesztették rólam, hogy teliholdkor kiskecskét áldozok fel a Sátánnak. Barmok. Teliholdkor AnoTalk-on szoktam chatelni, mert nem tudok olyankor aludni. - mondta nevetve.

- Nevetségesek mind. Nálam csak annyi volt a pletyka, hogy mindenkitől félek. Ez az egész suli fülébe eljutott, így mindenki bántott, persze egészen addig, míg el nem ordítottam magam. Abban a pillanatban minden elfolytott érzés és szó kifutott a számon. Azóta mégjobban utálnak. Meg azzal is bajuk volt, hogy nem hiszek Istenben és nem vagyok megkeresztelve. Persze azt nem értették, hogy kiért nem kereszteltek meg. Egyik okkult lényt sem keresztelik meg. Ha ők hisznek Istenben, akkor ők Isten barmai, Isten báránykái. A keresztények közt is van pár normális ember, de a mai világban lassan már az is csoda lesz.

- Értelek és igazad van.

- Jó, hogy ezeket most elmondhatom neked. Az Embervilágban teljesen egyedül voltam, viszont volt egy barátnőm. Benne is megbízhattam, bármiről volt szó. Mindig segített a bajban. Igaz barát volt...

- Miért beszélsz róla múlt időben? - kérdezte Elliot.

- 1 évvel idősebb vagyok nála, szóval ő még mindig a pokolban van, az alapsuliban, az Embervilágban ragadva. Most, hogy ide kerültem megszakadt vele a kapcsolatom. - magyaráztam a vámpírnak szomorúan.

- Kár érte. Sajnálom. - mondta.

- Nem kell sajnálnod. Ő is okkult lény. Jövőre ő is itt lesz.

- Király. - mondta boldogan Elliot.

Egy időre elgondolkodott, aztán hirtelen teljesen elszomorodott.

- Mi a baj? - tudakoltam.

- Ha ő is itt lesz, akkor melyikünk lesz a legjobb barátod? - kérdezte.

- Mindketten. - válaszoltam mosolyogva.

A vámpír fellélegzett. Szerintem azt gondolhatta, hogy hiába hozta a rózsát. Szegény... :D

- Ne váltsunk témát? - kérdezte.

- Nemtudom. Felőlem lehet. Mi legyen a téma?

- Szerelem. - válaszolta.

- Az meg mi? Valmi kaja? Alkoholos ital? Háztastási segédeszköz? - kérdeztem a hülyét tettetve.

- Az egy csokifajta. - válaszolta Elliot szintén a hülyét tettetve. - Na de most komolyra fordítva a szót: Volt már valakid? - kérdezte.

- Nem. És neked?

- Szingli voltam, szingli vagyok és asszem örökké szingli is maradok. Sosem volt kit szeretnem úgy. - válaszolta búskomoran.

- Én is így vagyok vele, de még mindig jobb egyedül lenni a szerelemben az Embervilágban, mert sosem tudhatod, hogy egy átlagos halandó mikor szúr ki veled, vagy mikor csal meg.

- Igazad van. Jobb is így. - mondta mosolyogva.

Egy időre elgondolkodtunk. Nagy és nyugtalanító csend uralta a szobát.

- Ez rossz téma. - állapítottam meg.

- Egyet értek. Amúgy milyen srácok jönnek be? - kérdezte Elliot félénken.

- Akiknek kinyitom az ajtót. - válaszoltam hatalmas vigyorral.

- Ne fárassz baszki...

- Nem fárasztalak. Igazat mondtam.

- Jó, de most komolyan. Milyen srácok tetszenek neked? - kérdezte újra.

Ezt a kérdést mindig is utáltam. Akkor meg pláne, ha pont fiúk kérdezik ezt.

- Általában a hosszú hajúakra bukok. Az emo stílus meg nálam mindent visz. Imádom az emo srácokat. - magyaráztam teljesen megfeledkezve arról, hoogy Elliot is emo.

- Oooooo.... Akkor engem is imádsz. - jegyezte meg vigyorogva.

Hátborzongató az a vigyor.

- De... én... mi?!.. ...nem is...... POKOLBA!!!

- Már értem miért jöttél zavarba a rózsától. - mondta nevetve.

- Neeeeee..... Most haggy. - a párnámba temettem az arcom.

Elliot letérdelt az ágy mellé és próbált kiengesztelni.

- Most haragszol? - kérdezte.

- Nem. - válaszoltam, de csak nagyon halkan hallatszott, mivel a párna elnyomta a hangom.

- Hát akkor?

- Haggy. Ne nézz rám. Elpirultam...már megint...

- És akkor? Nekem meg olyan csajok jönnek be, mint amilyen te vagy, de ezt nem azt jelenti, hogy mostantól nyomulni fogok vagy ilyesmi... Azért vagyunk barátok, hogy őszinték legyünk egymással. A tetszés nem egyenlő azzal, hogy most akkor szerelmes vagy.

Előbújtam a párnámból és a vámpírra néztem.

- Végre valaki, aki így gondolja. Eddig mindig az volt, hogy ha valaki tetszett nekem, akkor a suliban máris terjesztették a hírt, hogy szerelmes vagyok.

- Nyugi, nálam is ez volt. - mondta.

Már éjfél körül járt az óra, de nem akartunk még menni aludni. Egy ideig még elbeszélgettünk a múltunkról és az Embervilágról. Hajnali 2 felé mentünk aludni. A jelek szerint megvan a Démonvilágban a legjobb barátom. Az a személy, akiben kétség kívül megbízhatok.