18. fejezet - Vérszomj
Az én szemszögemből:
A hétvége nagyon gyorsan eltelt. Egész végig aludtunk, de én azért néha felkeltem olvasni. Ismét hétfő van. Alig bírtam kinyitni a szemem. Elliot volt fölém hajolva. Hátborzongatóan vigyorgott rám.
- Mivan?! - kérdeztem meglepődve.
A vámpír csak tovább vigyorgott. Kimásztam az ágyból és bezáróztam a fürdőszobába. Az ember azt hinné, hogy a Démonvilág teljesen más, mint az Embervilág. Francokat! Legalább is a két világ közt van pár hasonlóság. A ma reggeli észrevételem az, hogy még a Démonvilágban sem szabadulunk meg a menzesztől. Igen, ma reggel jött meg.
- Hogy azt a k**va hétszentségit!
Szép lassan elkészülődtem, majd kiléptem a fürdőszobából. Amint kitettem a lábam Elliot letámadott és a falhoz szorított. Lefogta a kezeimet.
- Édes az illatod. Csak nem-
- De. Pontosan az, amire gondolsz. - sóhajtottam.
- Remek. - szorosan magához szorított, a kezei egyre lejjebb csúsztak a derkamon.
- Ne. - mondtam.
Nem hagyta abba. Perverzen rám vigyorgott, majd folytatta.
- NE! - kiabáltam, majd kifutottam a kezei közül.
Kirohantam a lakásból, bezártam az ajtót és bekiabáltam.
- KÉSZÜLŐDJ A MAI NAPRA! EZEN A HÉTEN ÁTKÖLTÖZÖM REBEKÁHOZ!
Elliotnál is volt kulcs, úgyhogy nem úsztam meg egykönnyen. Egy idő után elkészülődött, majd kizárta magának az ajtót. Elkezdtem futni Rebeka lakása felé, de a vámpír utánam eredt. Mikor elértem a bukott angyal lakását, berontottam és becsaptam magam mögött az ajtót. Elliot dörömbölt az ajtón.
- Mi van itt?! - kérdezte riadtan Rebeka.
- Segíts rajtam! Elliot a véremet akarja!
Rebeka gyorsan az ajtóhoz rohant és bezárta.
- Mi az, hogy a véredet akarja?!
- Menzesz... - sóhajtottam.
- Ááá! Már értem. - mondta a bukott angyal nevetve.
- Nem vicces! Aludhatok nálad ezen a héten? Nem akarom, hogy Ellioton eluralkodjon a vérszomj, de főleg a bujaságától félek.
- Persze! Bármikor szivesen látlak és számíthatsz rám. Úgy sincs szobatársam.
- Mi?! Hogy-hogy?! - tudakoltam meglepődve.
- Nekem nem jutott. - válaszolta nevetve.
Elliot egy idő után feladta és elhagyta a folyosót. Gondolom a teraszra ment. Bátorságot vettünk megunkon és lassan mi is elindultunk. Elliot ott ült a többiekkel az egyik asztalnál. Mikor meglátott seperc alatt magam mellett találtam őt.
- Biztos vagy benne, hogy el akarod pazarolni azt a pár csepp vért? - súgta a fülembe.
- Hagyd őt! Ezen a héten a biztonság kedvéért nálam alszik. Azt hittem tudsz magadon uralkodni, de látom még rád fér a gyakorlás. Sebaj, ma ismét lesz szerencséd gyakorolni. - mondta Rebeka.
Reggeli után az osztályfőnök várt ránk a suli előtt. Egy idő után elindultunk a Suttogó erdőbe. A vámpírok ismét a vérszomjukat gyakorolták korlátozni egy szerencsétlen, ártatlan mókuson. Együtt érzek azzal a szegény kis állatkával. Elliot a mókus helyett engem bámult egész idő alatt. Ebédszünetben míg mindenki a teraszon volt, én Rebekával mentem a cuccaimért, hogy átvihessen a bukott angyal lakásába. A szünet után visszatértünk az erdőbe. A vámpír le se vette rólam a szemét.
- Liza, nem félsz? - kérdezte Eliz.
- De. Nagyon. - súgtam.
- Hé Liza! Ha bármi baj lenne, akkor miránk számíthatsz! - mondta Jeremy.
- Majd mi lefogjuk Elliotot, ha elfajulna a dolog. - mondta Kilch.
- Oké. Köszönöm!
Egyetlen szerencsém, hogy Jeremy és Jonathan tudnak uralkodni magukon és az én oldalamon állnak. Tilda persze tovább szívózott velem.
- Úgy se tudod őt megfékezni. Hiába menekülsz előle, egyszer úgy is elkap. - mondta gúnyosan.
Én csak arréb löktem a boszorkányt és elvégeztem az órai feladatom. Ismét az átváltozást gyakoroltuk, ami óráról órára szerintem egyre jobban fog menni mindenkinek. A nap végén visszatért mindenki a saját lakásába. Szegény Elliot egyes egyedül lesz egész héten. Sebaj, majd kibírja. Nem hinném, hogy hiányzok neki. Csak a véremért eseng, más nem is kell neki. Remekül el van egyedül is.
Elliot szemszögéből:
Egész nap be voltam indulva. Nem tudtam levenni a szemem Lizáról. Szegény lány reggel nagyon megijedt, de nem én vagyok a hibás, hanem a vérszomj. Az ő vére más, mint a többieké. Még sosem kóstoltam démonvért. Az a baj velem, hogy ha van vérszomj, akkor bujaság is. Nem csoda, ha Liza szivesebben van Rebekával az ilyen időszakokban. Csak egy hét. Kibírom valahogy nélküle. Sajna a magányon már a zene sem segít. Kell valaki, akivel tudok beszélni. A zene ilyenkor nem elég. Kell a társaság. Magányos éjszakáim lesznek, de valahogy túl élem...remélem...
Az én szemszögemből:
- HIÁNYZIK ELLIOT!!! - kiabáltam el magam, majd sírva a földre zuhantam Rebekánál.
- Nyugodj meg. Csak egy hetet kell kibírnod nélküle. - nyugtatott a bukott angyal.
- Tudom, de már megszoktam, hopgy barátként bármiről tudok vele beszélgetni, legyen az lányos, vagy fiús téma. Hiányoznak a beszólásai... - mondtam zokogva.
- Csak nem vagy belé szerelmes? - kérdezte Rebeka vigyorogva.
- Dehogy! - vágtam rá nevetve.
- Perszeee. Nekem aztán mondhatod.
Rebeka nevetésben tört ki.
- Csak hiányzik. Ennyi. - magyaráztam.
- Oké. Értem. - válaszolta Rebeka.
Lassan besötétedett és mentünk aludni.
Elliot szemszögéből:
Kedd reggel van. Egész éjszaka nem aludtam. A vérszomj nem hagyott nyugodni, ahogy a magány sem. Fogalmam sincs, hogy a mai napot hogyan fogom kibírni. Vér kell. Liza vére kell nekem. Akarom őt, akarom a vérét. Látni akarom azt a halálra rémült arcát. A VÉRÉT AKAROM!!!
Az én szemszögemből:
Alig aludtam az éjszaka. Néha felriadtam. Elliot a teraszon még mindig engem bámult. Alig merek ugyanannál az asztalnál ülni vele. Ott voltak ugyan a többiek is, hogy vész esetén lefogják a vámpírt, de akkor is féltem.
- Hogy aludtál? - kérdeztem tőle.
- Nem aludtam. - válaszolta ridegen. - És te? - kérdezte.
- Néha felriadtam. - válaszoltam.
A terembe érve, ahol a hangszerek vannak, mindenki kiválasztotta a saját hangszerét és az egész napot a hangok elsajátításával töltöttük. Elliot még mindig rajtam tartotta a szemét. Van egy olyan érzésem, hogy ez egész héten így lesz.
- Hiányzol. - súgta a hátam mögül a vámpír.
Megfordultam.
- Te is nekem. - súgtam vissza könnyes szemekkel.
Elliot szemszögéből:
Gyorsan odébb áltam, még mielőtt valamit kivégeztem volna neki és tovább gyakoroltam a gitáron. Nem akarom Lizát bántani, mégis vonz a vére és a vágy. Láttam a félelmet a szemében, de mégsem rohan el. Mi járhat a fejében?
Az én szemszögemből:
Bármi is történjék, Elliot a barátom. Nem menekülhetek előle. Ebédszünetben egymással szemben ültünk.
- Liza, nem tudom, hogy meddig fogom tudni viosszatartani a vérszomjamat. Semmit sem segít, ha nem vagy velem. Legfeljebb csak annyit, hogy támadlak meg az éjszaka közepén. - magyarázta.
- Még az is elég nekem. Letelik ez a hét és visszaköltöm hozzád, csak kérlek bírd ki.
- Nem fog menni...
Elliot szemszögéből:
Szerda, ismét Segal tanárúrral. Menni fog, nem támadok meg senkit sem. Vagy nemtudom... Majd meglátjuk, hogy hogyan fogom bírni. A tanterembe érve ezúttal Kilch volt a párom. Közös téjképet kellett kitalálnunk és megfestenünk. Nem volt valami egyszerű feladat. Liza Rebekával volt párban a terem másik oldalán. Megértem, hogy a démon igyekszik távol tartania magát tőlem, csak ha legalább ne ilyen feltűnően csinálná...
A nap végén visszamentünk lakásainkba. Nam bírtam egyedül, így átmentem Rebeka lakásához.
- LIZA! - kiabáltam.
Liza az ajtóhoz rohant.
- Elliot! Te vagy az?! - kérdezte.
- Igen. Nem bírom egyedül. Muszály valakivel beszélnem, főleg veled.
Leültem a földre, hátamat az ajtóhoz támasztva. Liza is ezt tette.
- Sajnálom, hogy ez történt. Kár, hogy a szomjamat nem tudom visszatartani. - mondtam neki sajnálkozó hangon.
- Nem te tehetsz róla. Még gyakorolnod kell.
- Igen, igazad van. Azért jöttem, mert nem akarok 3 órán át egyedül lenni. Gondoltam beszélgethetnénk. Hogy haladsz a könyvel?
- Egész jól. Hornblasia sokmindenben hasonlít rám. Imádja a zenét, a művészetet, a gótikát és a viktoriánus divatot. Ő is könyvmoly volt, mint én. - mesélte.
- Akkor magadra találtál a könyvben. - jegyeztem meg vigyorogva.
- Hát igen. Remélem nem haragszol, hogy az nap éjszaka elvonszoltalak magammal az igazgatóhoz. - mondta félénken.
- Nem, dehogy! Kaptam kárpótlást, emlékszel? - mondtam nevetve.
- Ne mond el senkinek, oké?! - mondta kuncogva Liza.
- Mit ne mondjon el? Kivel beszélgetsz? - halottam Rebeka hangját az ajón belül.
- Elliot van itt. - válaszolta a démon.
- Mi?! Mégis mit keres itt?! - kérdezte a bukott angyal riadtan.
- Csak beszélgetni jöttem. Nem bántok senkit. - válaszoltam.
Rebeka is leült az ajtóhoz és így hárman sokat beszélgettünk arról a bizonyos Hornblasiáról. Fogalmam sincs, hogy ki az, de ha Lizát ennyire érdelki a nő története, hát akkor legyen. Én nem kritizálom őt emiatt. Sőt! Pártolom is őt, bár nemtudom, hogy miért is érdekli őt a dolog. Szerintem készül valamire, csak még maga sem tudja, hogy mire.
Az én szemszögemből:
Csütörtök a Suttogó erdőben. Vadászat. Félek. Nagyon. Nem akarok én lenni a zsákmány.
Ugyan azt csináltuk ma is, mint múltkor, szóval nem volt nagy változás. Nyilaztam továbbra is. Véletlenül Tilda vállát súrolta az egyik kilőtt nyilam.
- TE OSTOBA! MIT KÉPZELSZ MAGADRÓL?! - förmedt rám a banya és felém rohant.
Elliot elém ugrott és ellökte a banyát. Veronika és Eliz lefogták, majd a tanárhoz vezették. Azt tudni kell Tildáról, hogy ő nem tiszta vérű boszorkány, mivel őneki csak 10 évesen adták át a mágia hatalmát. Ezt egy boszorkány tette. Az úgynevezett félvérű okkult lények ha megtámadnak egy tiszta vérű okkult lényt, akkor kegyetlen büntetésben lesz részük. A mostani büntetést Tilda megúszta, de a következőt már el kell fogadnia szó nélkül. Három ilyen támadás után kirúgják a suliból.
Elliot szemszögéből:
Az, hogy nem lehetek Lizával még nem azt jelenti, hogy nem védhetem meg őt. Ha rajtam múlna, akkor Tilda már rég halott lenne. Kár, hogy az iskola területén nem lehet gyilkolni. Egyszer elkapom, de azt nem éli túl. Ebédszünetben ismét szemben ültem a démonnal. Kérdeztem még pár dolgot Hornblasia Wolfról.
- Mégis milyen lény ez a bizonyos Hornblasia?
- Farkasdémon.
- Oh, vagyis a te fajtád.
- Igen. Kár, hogy nem ugyanabban a korban éltem, mint ő.
- Miért mondod ezt? - kérdeztem.
- Mert Hornblasia 100 éve halott. - válaszolta Liza.
A tanítás végén visszavezettek bennünkket a suliba, legalább is csak akartak. Félrelöktem Lizát az egyik fa mögé. Elbújtunk, míg a többiek elhagyták az erdőt. Lefogtam a lányt.
- Sajnálom, de már nem bírom tovább. - súgtam.
Visszatartottam bujaságom, elsöpörtem a nyakából gyönyörű fekete haját és a nyakába haraptam. Csurom véresen hagytuk el az erdőt.
Az én szemszögemből:
Péntek, vagyis ma ismerkedünk meg az erdőben élő lényekkel. Elliot tegnap letámadott. Most biztos azt gondolja, hogy félek tőle. Nem félek. Nem bírta már visszafogni vérszomját, én megértem. Eleogap csak röviden felsorolta az egyszerű állatkákat.
- Többnyire mókusok, kígyók, rovarok, őzek, farkasok, baglyok és varjúk élnek. Annyit kell tudni róluk, hogy ezek mind az Embervilágból lettek idetelepítve.
Olyan, mintha ellopták volna ezeket az állatokat, vagy nemtudom...
- Az okkult lények közül kentaurokkal lehet itt találkozni, valamint van itt egy démon, aki ezt az erdőt őrzi. A neve Singapur. A hegyekben is van egy őr. Egy griff, akit Tradus néven fogtok ismerni.
Elindultunk a hegyekbe, aholt Tradus él. A tanárúr szerint jobb, ha előbb őt ismerjük meg.
Felküszködtük magunkat a hegyoldalon egy barlanghoz. Tradus kecsesen lépkedett ki belőle. Bemutatkozott, mi is bemutatkoztunk és mehettünk tovább megkeresni Singapurt. Azt hittem érdekesebb lesz. Hát tévedtem... Tradus repülve lekísért minket a hegyoldalon. Az erdő szívében van egy hatalmas barlang szinté sziklából. Singapur lépett ki belőle. Meghajlott előttünk és tisztelettudóan bemutatkozott. Mi is ezt tettük.
A hétvége nagyon gyorsan eltelt. Egész végig aludtunk, de én azért néha felkeltem olvasni. Ismét hétfő van. Alig bírtam kinyitni a szemem. Elliot volt fölém hajolva. Hátborzongatóan vigyorgott rám.
- Mivan?! - kérdeztem meglepődve.
A vámpír csak tovább vigyorgott. Kimásztam az ágyból és bezáróztam a fürdőszobába. Az ember azt hinné, hogy a Démonvilág teljesen más, mint az Embervilág. Francokat! Legalább is a két világ közt van pár hasonlóság. A ma reggeli észrevételem az, hogy még a Démonvilágban sem szabadulunk meg a menzesztől. Igen, ma reggel jött meg.
- Hogy azt a k**va hétszentségit!
Szép lassan elkészülődtem, majd kiléptem a fürdőszobából. Amint kitettem a lábam Elliot letámadott és a falhoz szorított. Lefogta a kezeimet.
- Édes az illatod. Csak nem-
- De. Pontosan az, amire gondolsz. - sóhajtottam.
- Remek. - szorosan magához szorított, a kezei egyre lejjebb csúsztak a derkamon.
- Ne. - mondtam.
Nem hagyta abba. Perverzen rám vigyorgott, majd folytatta.
- NE! - kiabáltam, majd kifutottam a kezei közül.
Kirohantam a lakásból, bezártam az ajtót és bekiabáltam.
- KÉSZÜLŐDJ A MAI NAPRA! EZEN A HÉTEN ÁTKÖLTÖZÖM REBEKÁHOZ!
Elliotnál is volt kulcs, úgyhogy nem úsztam meg egykönnyen. Egy idő után elkészülődött, majd kizárta magának az ajtót. Elkezdtem futni Rebeka lakása felé, de a vámpír utánam eredt. Mikor elértem a bukott angyal lakását, berontottam és becsaptam magam mögött az ajtót. Elliot dörömbölt az ajtón.
- Mi van itt?! - kérdezte riadtan Rebeka.
- Segíts rajtam! Elliot a véremet akarja!
Rebeka gyorsan az ajtóhoz rohant és bezárta.
- Mi az, hogy a véredet akarja?!
- Menzesz... - sóhajtottam.
- Ááá! Már értem. - mondta a bukott angyal nevetve.
- Nem vicces! Aludhatok nálad ezen a héten? Nem akarom, hogy Ellioton eluralkodjon a vérszomj, de főleg a bujaságától félek.
- Persze! Bármikor szivesen látlak és számíthatsz rám. Úgy sincs szobatársam.
- Mi?! Hogy-hogy?! - tudakoltam meglepődve.
- Nekem nem jutott. - válaszolta nevetve.
Elliot egy idő után feladta és elhagyta a folyosót. Gondolom a teraszra ment. Bátorságot vettünk megunkon és lassan mi is elindultunk. Elliot ott ült a többiekkel az egyik asztalnál. Mikor meglátott seperc alatt magam mellett találtam őt.
- Biztos vagy benne, hogy el akarod pazarolni azt a pár csepp vért? - súgta a fülembe.
- Hagyd őt! Ezen a héten a biztonság kedvéért nálam alszik. Azt hittem tudsz magadon uralkodni, de látom még rád fér a gyakorlás. Sebaj, ma ismét lesz szerencséd gyakorolni. - mondta Rebeka.
Reggeli után az osztályfőnök várt ránk a suli előtt. Egy idő után elindultunk a Suttogó erdőbe. A vámpírok ismét a vérszomjukat gyakorolták korlátozni egy szerencsétlen, ártatlan mókuson. Együtt érzek azzal a szegény kis állatkával. Elliot a mókus helyett engem bámult egész idő alatt. Ebédszünetben míg mindenki a teraszon volt, én Rebekával mentem a cuccaimért, hogy átvihessen a bukott angyal lakásába. A szünet után visszatértünk az erdőbe. A vámpír le se vette rólam a szemét.
- Liza, nem félsz? - kérdezte Eliz.
- De. Nagyon. - súgtam.
- Hé Liza! Ha bármi baj lenne, akkor miránk számíthatsz! - mondta Jeremy.
- Majd mi lefogjuk Elliotot, ha elfajulna a dolog. - mondta Kilch.
- Oké. Köszönöm!
Egyetlen szerencsém, hogy Jeremy és Jonathan tudnak uralkodni magukon és az én oldalamon állnak. Tilda persze tovább szívózott velem.
- Úgy se tudod őt megfékezni. Hiába menekülsz előle, egyszer úgy is elkap. - mondta gúnyosan.
Én csak arréb löktem a boszorkányt és elvégeztem az órai feladatom. Ismét az átváltozást gyakoroltuk, ami óráról órára szerintem egyre jobban fog menni mindenkinek. A nap végén visszatért mindenki a saját lakásába. Szegény Elliot egyes egyedül lesz egész héten. Sebaj, majd kibírja. Nem hinném, hogy hiányzok neki. Csak a véremért eseng, más nem is kell neki. Remekül el van egyedül is.
Elliot szemszögéből:
Egész nap be voltam indulva. Nem tudtam levenni a szemem Lizáról. Szegény lány reggel nagyon megijedt, de nem én vagyok a hibás, hanem a vérszomj. Az ő vére más, mint a többieké. Még sosem kóstoltam démonvért. Az a baj velem, hogy ha van vérszomj, akkor bujaság is. Nem csoda, ha Liza szivesebben van Rebekával az ilyen időszakokban. Csak egy hét. Kibírom valahogy nélküle. Sajna a magányon már a zene sem segít. Kell valaki, akivel tudok beszélni. A zene ilyenkor nem elég. Kell a társaság. Magányos éjszakáim lesznek, de valahogy túl élem...remélem...
Az én szemszögemből:
- HIÁNYZIK ELLIOT!!! - kiabáltam el magam, majd sírva a földre zuhantam Rebekánál.
- Nyugodj meg. Csak egy hetet kell kibírnod nélküle. - nyugtatott a bukott angyal.
- Tudom, de már megszoktam, hopgy barátként bármiről tudok vele beszélgetni, legyen az lányos, vagy fiús téma. Hiányoznak a beszólásai... - mondtam zokogva.
- Csak nem vagy belé szerelmes? - kérdezte Rebeka vigyorogva.
- Dehogy! - vágtam rá nevetve.
- Perszeee. Nekem aztán mondhatod.
Rebeka nevetésben tört ki.
- Csak hiányzik. Ennyi. - magyaráztam.
- Oké. Értem. - válaszolta Rebeka.
Lassan besötétedett és mentünk aludni.
Elliot szemszögéből:
Kedd reggel van. Egész éjszaka nem aludtam. A vérszomj nem hagyott nyugodni, ahogy a magány sem. Fogalmam sincs, hogy a mai napot hogyan fogom kibírni. Vér kell. Liza vére kell nekem. Akarom őt, akarom a vérét. Látni akarom azt a halálra rémült arcát. A VÉRÉT AKAROM!!!
Az én szemszögemből:
Alig aludtam az éjszaka. Néha felriadtam. Elliot a teraszon még mindig engem bámult. Alig merek ugyanannál az asztalnál ülni vele. Ott voltak ugyan a többiek is, hogy vész esetén lefogják a vámpírt, de akkor is féltem.
- Hogy aludtál? - kérdeztem tőle.
- Nem aludtam. - válaszolta ridegen. - És te? - kérdezte.
- Néha felriadtam. - válaszoltam.
A terembe érve, ahol a hangszerek vannak, mindenki kiválasztotta a saját hangszerét és az egész napot a hangok elsajátításával töltöttük. Elliot még mindig rajtam tartotta a szemét. Van egy olyan érzésem, hogy ez egész héten így lesz.
- Hiányzol. - súgta a hátam mögül a vámpír.
Megfordultam.
- Te is nekem. - súgtam vissza könnyes szemekkel.
Elliot szemszögéből:
Gyorsan odébb áltam, még mielőtt valamit kivégeztem volna neki és tovább gyakoroltam a gitáron. Nem akarom Lizát bántani, mégis vonz a vére és a vágy. Láttam a félelmet a szemében, de mégsem rohan el. Mi járhat a fejében?
Az én szemszögemből:
Bármi is történjék, Elliot a barátom. Nem menekülhetek előle. Ebédszünetben egymással szemben ültünk.
- Liza, nem tudom, hogy meddig fogom tudni viosszatartani a vérszomjamat. Semmit sem segít, ha nem vagy velem. Legfeljebb csak annyit, hogy támadlak meg az éjszaka közepén. - magyarázta.
- Még az is elég nekem. Letelik ez a hét és visszaköltöm hozzád, csak kérlek bírd ki.
- Nem fog menni...
Elliot szemszögéből:
Szerda, ismét Segal tanárúrral. Menni fog, nem támadok meg senkit sem. Vagy nemtudom... Majd meglátjuk, hogy hogyan fogom bírni. A tanterembe érve ezúttal Kilch volt a párom. Közös téjképet kellett kitalálnunk és megfestenünk. Nem volt valami egyszerű feladat. Liza Rebekával volt párban a terem másik oldalán. Megértem, hogy a démon igyekszik távol tartania magát tőlem, csak ha legalább ne ilyen feltűnően csinálná...
A nap végén visszamentünk lakásainkba. Nam bírtam egyedül, így átmentem Rebeka lakásához.
- LIZA! - kiabáltam.
Liza az ajtóhoz rohant.
- Elliot! Te vagy az?! - kérdezte.
- Igen. Nem bírom egyedül. Muszály valakivel beszélnem, főleg veled.
Leültem a földre, hátamat az ajtóhoz támasztva. Liza is ezt tette.
- Sajnálom, hogy ez történt. Kár, hogy a szomjamat nem tudom visszatartani. - mondtam neki sajnálkozó hangon.
- Nem te tehetsz róla. Még gyakorolnod kell.
- Igen, igazad van. Azért jöttem, mert nem akarok 3 órán át egyedül lenni. Gondoltam beszélgethetnénk. Hogy haladsz a könyvel?
- Egész jól. Hornblasia sokmindenben hasonlít rám. Imádja a zenét, a művészetet, a gótikát és a viktoriánus divatot. Ő is könyvmoly volt, mint én. - mesélte.
- Akkor magadra találtál a könyvben. - jegyeztem meg vigyorogva.
- Hát igen. Remélem nem haragszol, hogy az nap éjszaka elvonszoltalak magammal az igazgatóhoz. - mondta félénken.
- Nem, dehogy! Kaptam kárpótlást, emlékszel? - mondtam nevetve.
- Ne mond el senkinek, oké?! - mondta kuncogva Liza.
- Mit ne mondjon el? Kivel beszélgetsz? - halottam Rebeka hangját az ajón belül.
- Elliot van itt. - válaszolta a démon.
- Mi?! Mégis mit keres itt?! - kérdezte a bukott angyal riadtan.
- Csak beszélgetni jöttem. Nem bántok senkit. - válaszoltam.
Rebeka is leült az ajtóhoz és így hárman sokat beszélgettünk arról a bizonyos Hornblasiáról. Fogalmam sincs, hogy ki az, de ha Lizát ennyire érdelki a nő története, hát akkor legyen. Én nem kritizálom őt emiatt. Sőt! Pártolom is őt, bár nemtudom, hogy miért is érdekli őt a dolog. Szerintem készül valamire, csak még maga sem tudja, hogy mire.
Az én szemszögemből:
Csütörtök a Suttogó erdőben. Vadászat. Félek. Nagyon. Nem akarok én lenni a zsákmány.
Ugyan azt csináltuk ma is, mint múltkor, szóval nem volt nagy változás. Nyilaztam továbbra is. Véletlenül Tilda vállát súrolta az egyik kilőtt nyilam.
- TE OSTOBA! MIT KÉPZELSZ MAGADRÓL?! - förmedt rám a banya és felém rohant.
Elliot elém ugrott és ellökte a banyát. Veronika és Eliz lefogták, majd a tanárhoz vezették. Azt tudni kell Tildáról, hogy ő nem tiszta vérű boszorkány, mivel őneki csak 10 évesen adták át a mágia hatalmát. Ezt egy boszorkány tette. Az úgynevezett félvérű okkult lények ha megtámadnak egy tiszta vérű okkult lényt, akkor kegyetlen büntetésben lesz részük. A mostani büntetést Tilda megúszta, de a következőt már el kell fogadnia szó nélkül. Három ilyen támadás után kirúgják a suliból.
Elliot szemszögéből:
Az, hogy nem lehetek Lizával még nem azt jelenti, hogy nem védhetem meg őt. Ha rajtam múlna, akkor Tilda már rég halott lenne. Kár, hogy az iskola területén nem lehet gyilkolni. Egyszer elkapom, de azt nem éli túl. Ebédszünetben ismét szemben ültem a démonnal. Kérdeztem még pár dolgot Hornblasia Wolfról.
- Mégis milyen lény ez a bizonyos Hornblasia?
- Farkasdémon.
- Oh, vagyis a te fajtád.
- Igen. Kár, hogy nem ugyanabban a korban éltem, mint ő.
- Miért mondod ezt? - kérdeztem.
- Mert Hornblasia 100 éve halott. - válaszolta Liza.
A tanítás végén visszavezettek bennünkket a suliba, legalább is csak akartak. Félrelöktem Lizát az egyik fa mögé. Elbújtunk, míg a többiek elhagyták az erdőt. Lefogtam a lányt.
- Sajnálom, de már nem bírom tovább. - súgtam.
Visszatartottam bujaságom, elsöpörtem a nyakából gyönyörű fekete haját és a nyakába haraptam. Csurom véresen hagytuk el az erdőt.
Péntek, vagyis ma ismerkedünk meg az erdőben élő lényekkel. Elliot tegnap letámadott. Most biztos azt gondolja, hogy félek tőle. Nem félek. Nem bírta már visszafogni vérszomját, én megértem. Eleogap csak röviden felsorolta az egyszerű állatkákat.
- Többnyire mókusok, kígyók, rovarok, őzek, farkasok, baglyok és varjúk élnek. Annyit kell tudni róluk, hogy ezek mind az Embervilágból lettek idetelepítve.
Olyan, mintha ellopták volna ezeket az állatokat, vagy nemtudom...
- Az okkult lények közül kentaurokkal lehet itt találkozni, valamint van itt egy démon, aki ezt az erdőt őrzi. A neve Singapur. A hegyekben is van egy őr. Egy griff, akit Tradus néven fogtok ismerni.
Elindultunk a hegyekbe, aholt Tradus él. A tanárúr szerint jobb, ha előbb őt ismerjük meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése